Itthon

Nem hallgatunk – Négy emberi jogi aktivista a homofób törvény jövőjéről

Az egész közösséget, sőt, mondhatni egész Európát sokként érte a magyar homofób törvény, melynek célja, hogy elhallgattassa a magyar LMBTQ embereket, súlyosan veszélyeztetve a fiatalkorúak lelki egészségét, a sajtószabadságot és magát a demokráciát. De a magyar LMBTQ közösség nem hallgat, és olyan támogatással találkozott az elmúlt hetekben, mint még soha. Négy csodálatos aktivistával beszélgettünk az elmúlt hetekről és a jövőről, amiről nem tudunk sokat, de azt biztosan, hogy hangos lesz közösségünktől.

 

Ez a cikk a nyomtatott Humen Magazin 2021/5. számában jelent meg, az interjú még azelőtt készült, hogy Orbán Viktor július 21-én bejelentette: a magyar kormány “gyermekvédelemről” szóló, valójában homo- és transzfób népszavazást kezdeményez.

 

A Meseország mindenkié melletti országos kiállás és a mindent elsöprő A család az család kampány után sokan gondolhatták, hogy a magyar társadalom megmutatta a kormánynak, hogy az LMBTQ közösség vegzálása nem mindenképpen jár jó eredménnyel. Sokakat ezért ért hidegzuhanyként, hogy a Fidesz egy újabb, minden eddiginél súlyosabb és agresszívabb támadást indított a közösség ellen. Az újabb támadás viszont nem mindenképpen lepte meg a civil szervezeteket. Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza szerint várható volt, hogy a kormány a 2022-es kampány előtt előkerít egy újabb ellenséget, akitől meg kell védeni az országot. Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője pedig a Szájer-botrányt követő csend után szintén számított egy újabb homo- és transzfób törvény előterjesztése. Ám az új fejlemények őt is meglepték: „Nem számítottunk ilyen aljas és embertelen csomagolásra.”

 

Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza

 

De miért is volt ennyire kiszámítható a Fidesz-KDNP lépése? Vig Dávid, az Amnesty Magyarország igazgatója szerint a kormány támadása az LMBTQ közösség ellen fokozatosan épült fel: először csak nyilatkozatokkal kezdődött, ám hamar jogi szintre lépett, utána pedig már sejthető volt, hogy nem lesz megállás. „2019 tavaszán már hallottunk olyan elképesztő homofób nyilatkozatot Kövér Lászlótól, amiben az azonos nemű párok örökbefogadását a pedofíliához hasonlította. A sokáig a közbeszéd szintjén zajló kormányzati homofóbia és transzfóbia 2020-ban már jogszabályi, sőt, alaptörvényi szinten vált állami politikává. Innentől kezdve csak idő kérdése volt, hogy mikor jelennek meg további LMBTQ-ellenes törvények, és hamar el is érkeztünk a putyini autokráciától »kölcsönvett« propagandatörvényhez.”

Ez a törvény nem a társadalom igényeit szolgálja ki

Ám míg a kormány szabályszerűen ontja magából a homofób megmozdulásokat, úgy arra reagál a társadalom, a közösség, sőt a világ is. Bár a homofób intézkedéseknek mérsékelt módon eddig is volt visszhangja külföldön, Luca szerint a nemzetközi reakciók magát a kormányt is meglepték. Az EB-nek és a magyar csapat szereplésének köszönhetően a propagandatörvény éppen a foci hátán jutott el a világba, ami Orbán Viktor számára különösen fájó lehetett. A belföldi reakciók pedig minden eddiginél hevesebbek voltak, de Dávid szerint a kormánynak ezzel alapvetően számolnia kellett, felmérve a magyar társadalmat, ami többségében nem feltétlenül a Fidesz gondolkodásmódját támogatja: „A magyar társadalomban a reprezentatív kutatások szerint nagyon jelentősen növekedett az elmúlt nyolc évben a szivárványcsaládok és az azonos neműek házasságának a támogatottsága. Tízből nyolc felnőtt szerint ellen kell állni ennek a törvénynek. Ez reményt ad, és mutatja, hogy a kormány politikai számításával szemben nagyon komoly ellenerő van a magyar társadalomban.” Éppen ezért mondhatjuk ki, hogy ez a törvény nem a társadalom igényeit szolgálja ki. „Ez a törvény csak a politikáról szól, egészen pontosan arról a politikai racionalitásról, hogy a hatalom megtartása érdekében – úgy látszik – bármit meg lehet tenni: gyűlöletet szítani magyar emberek között és megbélyegezni társadalmi csoportokat” – mondja Dávid.

Gyenge a törvény, de veszélyes

A kezdeti sokk, a félelem és egy senkit nem meglepő aláírás után pedig maradt a bizonytalanság. Pontosan mi is ez a törvény és mit kell kezdeni vele? A törvény egyik veszélye éppen abban rejlik, hogy ezekre az alapvető kérdésekre nem mindenképpen kínál választ. A törvény nem egy jogalkotási mestermű, de nem is annak szánták” – mondja Zsolt, aki úgy gondolja, hogy a jogi szöveg nyelvezete szándékosan tág, a fogalmai nem meghatározhatók és nem teljesíti azokat a hagyományos elvárásokat, hogy világos legyen az, miről szól, kik a címzettjei, és hogy kinek mit kell tennie (vagy nem tennie) ahhoz, hogy megfeleljen az életünket szabályozó új normának.

Éppen emiatt a gyengeségek miatt gondolhatják azt sokan, hogy a törvényt nem mindenképpen kell komolyan venni, és az csupán egy politika játszma része. Ám Dávid és Zsolt is egyetért abban, hogy minőségétől és céljától függetlenül a törvénnyel igenis foglalkozni kell.

Következmények máris vannak: cenzúrázták az RTL Klub hirdetését a Barátok közt melegesküvőjéről és a Micsoda család! című szivárványcsaládokról szóló mesekötet is 250 ezer forintos bírságot kapott. Ám nemcsak ezekkel a következményekkel kell számolni, hanem azzal is, hogy a kormány mit üzen a társadalomnak az új szabályokkal:Az állam feladata az itt élők védelme. Az erőszakos támadások, gyűlölet-bűncselekmények megelőzése prioritás kellene legyen, ehelyett azonban a kormány olyan törvényeket hoz és olyan nyelvezetet használ, amely megbélyegzi az LMBTQI embereket, és elfogadhatóvá teszi az őket érő erőszakot és hátrányos megkülönböztetést” – mondja Luca.

 

Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője

 

Az első homofób tettekről pedig hamar meg is érkeztek a hírek. Két, szivárványos pántot viselő kislányt rendőrök fenyegettek meg az utcán, két pécsi orvost pedig szexuális orientációjuk miatt vertek meg. Zsolt szerint ezek a következmények az ilyen törvények sajátjai, és nemcsak az érintett közösséget, hanem az egész államot veszélyeztetik: „A jogfosztó törvényekben kódolva van, hogy – még akkor is, ha nem tartják be őket –, önmagukban gyűlöletkeltő hatással bírnak, mert az üzenet, amit hordoznak, csak erőszakot tud szülni, legyen az fizikai, verbális vagy a hallgatás csendjének bántalmazása. Ez pedig nemcsak ránk, LMBTQ emberekre veszélyes, hanem az egész országra, mert rombolja a társadalom összetartó szövetét, gyengíti az (egyre inkább egy bántalmazó szörnyeteggé alakuló) államba vetett bizalmat, ezzel pedig végső soron magát a demokráciát, a jogállamiságot rombolja.”

A cél az öncenzúra?

A törvény lazaságának és összeszedetlenségének másik közvetlen következménye az öncenzúra lehet. Miután senki sem tudja, hogy pontosan miről kommunikálhat és miről nem, és a Médiahatóság csak utólag dönti el – lakossági bejelentés után –, hogy szerinte mi minősül propagandának és mi nem, Zsolt szerint félő, hogy tanárok, pszichológusok, orvosok, újságírók és szociális munkások a legjobb szakmai meggyőződésük ellenére fogják a csendet választani, pusztán félelemből. Ez pedig egy olyan sötét időbe repít minket vissza, ahol azért nem volt szükség kimondottan szabályozott állami cenzúrára, mert az újságírók tisztában voltak vele, vagy legalábbis sejtették, hogy miről lehet írni és miről nem. Ezáltal pedig maga a sajtószabadság sérül: „A sajtó szabadsága is fontos emberi jogi kérdés: nem lehet valóban szabad a vélemény, a gondolat akkor, ha nem tudunk megbízható, kritikus információhoz hozzájutni. A sajtó szabadsága nagyon fontos egy élhető, valódi demokrácia kialakulásában” – mondja Zsolt.

A legtöbbet a fiatalok vesztenek

Bár az egész társadalom sérül, a törvény hatásainak legnagyobb vesztesei a fiatalok. A kormánykommunikáció szerint a törvény a gyerekeket védi az idegen világnézetektől, közben pont őket veszélyezteti a legjobban. Vagyis valójában szó sincs védelemről: „Orbán Viktor többször is úgy beszélt az új törvényről, mint ami védi a gyerekeket. Ez hazugság. Ez a törvény nem más, mint rendszerszintű gyerekbántalmazás, ami tisztán megmutatja, hogy a kormánynak a gyerekek élete sem drága, hogy a pillanatnyi politikai céljai eléréséhez közelebb kerülhessen” – magyarázza Zsolt.

Bár a gyerekbántalmazás elsőre erős kifejezés lehet, a törvény hatásait és a jelenlegi magyar állapotokat vizsgálva valóban jövőbeli emberi sorsok csorbulásáról beszélünk. A Háttér Társaság 2019-es kutatása szerint az LMBTQI diákok nagy többségét (82%) érte szóbeli zaklatás az elmúlt évben; 13%-ukat érte az iskolában fizikai bántalmazás szexuális irányultsága, 10%-ukat pedig nemi identitása vagy nemi önkifejezése miatt. Luca szerint a diákok csak ritkán szólnak a tanároknak az őket ért bántalmazásról, és sajnos akkor is sokszor azt a választ kapják, hogy ne foglalkozzanak vele. „Pedig egyértelmű összefüggés van aközött, amikor egy diák zaklatás áldozata lesz, és a gyengébb vagy leromló tanulmányi eredmények között. Az önelfogadáshoz vezető út eddig is rögös volt, most az információhiány és a további tabusítás, stigmatizáció ezt tovább lassíthatja. Az iskolai zaklatást, bullyingot is gyökerében kell kezelni: ezért fontosak az információátadó, érzékenyítő programok. Az pedig, ha a tévében és a rádióban nem hallhatnak, láthatnak LMBTQI emberekről szóló, vagy általuk írt dalokat, nem láthatnak boldog, teljes életet élő LMBTQI karaktereket, szintén az elszigeteltség és az egyedüllét érzését erősítheti fel bennük.”

Az előbb említett öncenzúra pedig a tanárokat és a védőnőket is menthetetlenül elérheti. Holott a helyzet Luca szerint eddig is csupán egy-egy elhivatottabb, liberálisabb védőnő és tanár egyéni felelőssége volt, hogy milyen széleskörű felvilágosítást tart, és az túlhalad-e a védekezésen és a gyereknemzésen. „Pedig nagyon fontos lenne olyan témákat is érinteni, mint az egészséges, egyenlő párkapcsolatok, az erőszak-megelőzés vagy a szépségkultusz, az LMBTQI embereket érintő témák mellett” – teszi hozzá.

Korábban megoldás lehetett még egy-egy előadó meghívása, akik például tartottak felvilágosítást LMBTQ témákkal kapcsolatban, ám a törvény szerint most már ők sem tehetik ezt meg.

Sérülnek a gyerekjogok

A törvény ellen a legmérvadóbb magyar és nemzetközi gyerekjogi szervezetek – az UNICEF-vezette Gyermekjogi Civil Koalíció, a Hintalovon Alapítvány, és a legnagyobb európai gyerekjogi szervezet, a Eurochild – is hangosan tiltakoznak, hiszen az egyértelműen sérti a gyerekjogokat. A gyerekjogok lényege abban áll, hogy a gyerekek nemcsak védelem tárgyai, hanem minden emberi jog birtokosai is. Magyarországon 1991 óta hatályos az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, amit az új törvény valósággal megtapos: „Minden gyereknek, így az LMBTQ gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ne érezzék magukat értéktelennek. Joguk van ahhoz, hogy ha bántják őket, akkor a felnőttek megvédjék őket. Joguk van ahhoz, hogy megfelelő információt kapjanak a világ sokszínűségéről, és hogy ők maguk is megfogalmazhassák a véleményüket. A vélemény megfogalmazása pedig csak akkor lehetséges, ha van megfelelő minőségű, a gyerekek életkorához igazított információ a releváns kérdésekről” – magyarázza Zsolt. – „Magyarul: minden gyereknek, ideértve az LMBTQ gyerekeket is, joguk van kérdezni, joguk van tudni a nem heteroszexuális emberek létezéséről, és joguk van a biztonságos, támogató közeghez, ahol egészséges, önazonos életet tudnak élni. Ez pedig egyértelmű kötelezettségeket ad az államnak: védenie kell a gyerekeket a kirekesztéstől és a bántalmazástól. Olyan környezetet kell teremtenie, ahol a bántalmazás már meg sem történik, mert azt odafigyeléssel, megfelelő oktatással megelőzik. A Gyermekjogi Egyezmény betartása felett őrködő ENSZ Gyermekjogi Bizottsága egyébként épp tavaly adta ki a gyerekjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentését, amiben felhívta a kormány figyelmét többek között arra is, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnie az LMBTQ gyerekek védelmére.” Zsolt kiemeli, hogy nemcsak az LMBTQ gyerekek miatt kell aggódnia a társadalomnak, hanem minden gyerek miatt: hiszen nekik is ugyanúgy joguk van arra, hogy megismerjék a világ sokszínűségét és ezáltal váljanak elfogadó és befogadó felnőtté.

A törvény súlyosabban érintheti a Budapesten kívül élő fiatalokat is, akik sok esetben még inkább el vannak zárva az információtól, a támogató közegtől, vagy akár szervezetek segítségétől. Szerencsére a Budapest Pride régóta dolgozik azon, hogy minél több fiatal tudjon találkozni más LMBTQ emberekkel szervezeteken, programokon keresztül. Ez a feladat a törvénnyel még fontosabbá, ha lehet mondani, létfontosságúvá vált: Kutatások bizonyították, hogy akik személyesen ismernek LMBTQ embereket, azok elfogadóbbak. Ha valaki nemcsak Budapesten, hanem a saját településén is találkozhat és beszélgethet LMBTQ emberekkel, netán még helyi civil szervezet vagy informális csoport is van, hiteles információkhoz juthat. Éppen ezért is abban hiszünk, hogy az igazi erőnk a közösségekben rejlik: egyik kiemelt tevékenységünk a közösségszervezés. Azért dolgozunk, hogy minél több területen és minél több városban alakuljon LMBTQ szervezet, informális csoport, amely kifejezetten a saját érdekeit is képviseli, kiáll a helyi ügyekben” – mondja Csikós Ádám, a Budapest Pride szóvivője. – „A 2017-ben létrehozott Budapest Pride Szolidaritási Alappal Budapesten kívüli programok megvalósulását finanszírozzuk. Már létező vidéki LMBTQ szervezeteket tanácsadással támogatunk. A Budapest Pride Felvonulásra vidékről érkező résztvevők számára 2017 óta pályázaton keresztül utazási költségtérítést és szállást biztosítunk. A vidékiek számára ezen felül a településük nevével táblákat készítettünk, hogy még láthatóbb legyen: LMBTQ emberek nem csak Budapesten vagy megyeszékhelyeken élnek.”

 

A napos oldal?

Bár a törvény egy tragédia az LMBTQ közösség számára, azt is észre kell venni, hogy rengetegen álltak ki az LMBTQ közösség mellett – olyanok is, akik ezt eddig nem mindenképpen tették volna meg: „A szavazás előtt Magyarország történetének legnagyobb LMBTQ tüntetését tartottuk meg és vélhetően az idei lesz minden idők legnagyobb felvonulása itthon – mondja Ádám. De ha valaki nem is emelte fel a hangját, lehet, hogy akkor is kicsit utánaolvasott a témának, és talán megértette, mi ez a közösség valójában. Ádám hisz benne, hogy a traumát lehet kamatoztatni is: „Nem ismerek olyat, akit ez az egész ne rázott volna meg, legyen akár LMBTQ ember, akár támogató vagy (korábban) semleges az LMBTQ embereket illetően. Van az a mondás, hogy az ember akkor változtat csak a dolgokon, ha már elég szar a helyzet, és bár a szar részre közel se volt szüksége senkinek, különösen nem így járványos időkben, arra viszont sokkal inkább, hogy összefogjunk, összetartsunk, támogassuk egymást és még inkább közösségekbe szerveződjünk. Ez a pozitív hozadék sokaknak tud segíteni abban, hogy higgyenek, hogy ne adják fel és ne érjék be azzal, ami korábban volt. Bármi lesz, az LMBTQ közösségek, közöttük a Budapest Pride elfogadó, nyitott és szeretetteljes támogató közege minden résztvevő életében hoz pozitív változást.”

 

Csikós Ádám, a Budapest Pride szóvivője

 

Rossz reputáció

A nagy nemzetközi tiltakozások nemcsak a polgároktól érkeztek, hanem a politikából is. Rengeteg európai uniós állam állt ki a homofób törvény ellen, ami felveti a kérdést, hogy Magyarország pontosan milyen helyzetbe keverte magát az Európai Unióban, ahol eddig sem a legkedveltebb tagként tartották számon. Dávid szerint az ország megítélése mindenképpen romlott, ám valójában nem csak a reputációink a tét. „Ez a törvény nemcsak, hogy az EU alapértékeit sérti, de teljesen szalonképtelenné is teszi a magyar kormányt. Nemcsak arról van szó, hogy EU-s támogatásoktól eshetünk el, és ezermilliárdokat kockáztat a kormány, hanem hogy cégek tucatjai gondolják majd meg ezután, hogy Magyarországon szeretnének-e befektetni, vagy esetleg egy kevésbé homofób és transzfób helyen. A törvény legnagyobb aljassága, hogy emberéleteket áldoz fel a politikai haszonszerzésért, de a kormány által okozott gazdasági kár is nagyon jelentős lehet.”

Zsolt szerint nem csak az Európai Unióban romlott Magyarország helyzete, hanem az egész világot tekintve is. Bár nagy átlagban az ország még mindig az LMBTQ+ közösség számára biztonságos országok között van, de az elmúlt években erősen elkezdtünk lecsúszni ezen a listán. Ez a negatív trend pedig még hangsúlyosabb az Európai Unióban, ami felé ráadásul az államnak erős nemzetközi és uniós jogi vállalásai vannak.

Magyarország többek között éppen az LMBTQ embereket elismerő törvényalkotási gyakorlata miatt kerülhetett be az Európai Unióba. Erre pedig most sorra érkeznek újabb és újabb törvények, amik egyszerűen ellentmondanak az Alaptörvénynek. Zsolt szerint ez pedig ismét jól bizonyítja, hogy a homofób törvény nemcsak abszurd, de a jogrendszerbe sem illeszkedik: „A törvény bünteti a gyűlölet-bűncselekményeket, itt pedig külön nevesíti a szexuális orientáció és nemi identitás alapján elkövetett bűntetteket. A bejegyzett élettársi kapcsolat továbbra is létezik. Ezekben Magyarország papíron jól teljesít, de az elmúlt időszak diszkriminatív jogalkotása könnyen kiüresítheti ezeket. Hogyan vehető komolyan a melegek és a transzok kiemelt büntetőjogi védelme ott, ahol egyébként törvény tiltja, hogy róluk beszéljenek az iskolákban? Hogyan lehet vívmányként tekinteni a bejegyzett élettársi kapcsolatra ott, ahol a ceremóniára egy gyereket elvinni potenciálisan jogsértő lesz? Elképesztően abszurd helyzetek sokaságát szüli az új törvény.”

A törvény jövője

A törvényre Dávid szerint azonnal hamar reagált a civil közösség: „A civil szervezetek közös petíciót indítottak, amiben az ombudsmantól kérik a törvény elleni fellépést. Az amnesty.hu oldalon elérhető petícióhoz indulását követően azonnal többezren csatlakoztak.” Kérdés, hogy jogilag mi történhet a törvénnyel és milyen módokon lehet azt megszüntetni. A válasz igencsak bonyolult és szerteágazó.

Mivel a törvény már több létező törvény módosítása – Zsoltot idézve a gyermekvédelmi törvényt, a családok védelméről szóló törvényt és a köznevelési törvényt mocskolták most be ezekkel a homofób és transzfób borzalmakkal –, ami azt jelenti, hogy a törvényt egy sima, vagyis nem kétharmados többségű ellenzéki parlament nem tudja csak úgy visszacsinálni.

Zsolt viszont kiemeli, hogy a törvény élete nemcsak az Országgyűlésen múlik. Ám az esélyek itt sem túl rózsásak: „Ha bárki ellen eljárás indulna az új törvény szerint és az bíróságra jut, akkor a bíró kérheti az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a törvényt, mert az Alaptörvény-ellenes. Az országgyűlési képviselők negyede is kérheti ezt az Alkotmánybíróságtól, illetve az alapvető jogok biztosa, vagyis az ombudsman is. Sajnos az, hogy az Alkotmánybíróság jól döntene, egyáltalán nem borítékolható, mint ahogy az sem, hogy az ombudsman hirtelen felfedezi saját feladatát, amit a 33-as paragrafus és az örökbefogadással kapcsolatos módosítások miatt mindeddig nem sikerült megtennie.”

És itt jön képbe egy újabb lehetőség: az Európai Unió. Mivel a törvény uniós jogot sért, magyar bíró is  fordulhat az Európai Unió Bíróságához, ami megállapíthatja, hogy egy tagállami törvény uniós jogba ütközik. Ha pedig minden lehetséges magyarországi jogorvoslat csőd mond, a törvénnyel még mindig lehet az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Uniós Bíróság előtt is a kormánynak kellene megvédenie a törvényt, ám minden bizonnyal nem tudnák bizonyítani, hogy az nem sérti uniós jogot és az emberi jogokat, valamint hogy helye van az Európai Unióban.

A Bizottság emellett dönthet úgy is, hogy felfüggeszti a Magyarországnak járó támogatások folyósítását – ahogy tették a lengyel LMBTQ-mentes övezetek kapcsán is –, ám erre jelen esetben kevés az esély. Viszont a pénz kérdése ettől függetlenül fontos szerepet játszik a törvény elleni fellépésben: „Ha már pénzről beszélünk, nem szabad elfelejteni az üzleti élet szereplőit, akik befektetnek Magyarországon. Sokan más tagállamok vállalatai, akiknek rengeteg munkavállalójuk van nálunk. Ha ezek a cégek komolyan gondolják a társadalmi felelősségvállalást, és szeretnék megvédeni a munkavállalóikat a kormány homofóbiájától és transzfóbiájától, akkor egyértelművé kell tenniük, hogy a kormánypártok barbár lépését ők sem hagyják szó nélkül” – mondja Zsolt.

Lázadni kell és beszélni

Egy biztos: gyors megoldás nem létezik, vagyis egy ideig a törvény velünk marad. Kérdés, hogy mit kezdünk vele vagy mit teszünk ellene. Zsolt szerint egyszerűen nem szabad betartani: „Lehet, hogy ez első hallásra furcsa, de nem minden törvény az, ami annak tűnik. Attól, hogy a Parlament megszavazza, még nem biztos, hogy érvényes jognak lehet tekinteni. Az olyan jog ugyanis, ami szándékosan igazságtalan, erkölcstelen célra irányul, aminek a küldetése nem a közjó előmozdítása, hanem a társadalom szétszakítása, nem tekinthető érvényes jognak. Ha pedig nem érvényes jog, akkor engedelmeskednünk sem kell neki. Ez a polgári engedetlenség, amit az elmúlt napokban (nagy örömömre) többen is meghirdettek.” Zsolt szerint most mindenkinek különösen nagy felelőssége van abban, hogy megmutassa, az LMBTQ emberektől nem kell megvédeni senkit. A társadalom felelős tagjainak fel kell emelniük a hangjukat és visszavágni a kormánynak. És ami a legfontosabb: az újságíróknak, vloggereknek és influenszereknek nem szabad engednie a cenzúrának, hiszen ezzel csak megkönnyítik a kormány dolgát. És el is érik a kormány célját.

Dávid is egyetért abban, hogy a törvény ellen a legtöbb, amit tehetünk,  az az erőszakmentes ellenállás: Ennek a pongyola törvénynek a gyakorlati alkalmazásban is el kell buknia. Bár a bíróságok függetlensége is egyre inkább veszélybe kerül, de jelenleg nem tartom reálisnak, hogy egy újságírónak, vloggernek vagy influenszernek bármilyen jogi következménnyel kellene számolnia a gyakorlatban azért, mert LMBTQ témákról ír, még akkor sem, ha pozitív színben ír róluk. Sőt, minél többen teszik ezt, annál inkább mutatható meg ennek a gonosz törvénynek az abszurditása.”  Dávid emellett ugyancsak hisz abban, hogy mindenkinek lépnie kell. A szülők például úgy, hogy  felemelik a hangjukat az iskolákban: „Sokat tehetünk mi is azért, hogy ez a törvény elbukjon. Például, ha szülők tömegesen kérik majd szeptemberben, hogy az ő gyereküket igenis ne fossza meg a kormány a tudástól, és a lehetőségtől, hogy LMBTQ témákkal találkozzanak az iskolában, akkor ez a törvény a gyakorlatban fog elbukni. Ezt persze erősíteni fogják a meginduló eljárások az EU-ban.”

 

Vig Dávid, az Amnesty Magyarország igazgatója

 

Ádám szerint a megoldás a hétköznapokban is ott rejlik. Egyszerűen kommunikálni kell a jogfosztás tényéről és minél több embernek elmondani, hogy mi történik az országban az LMBTQ közösséggel és az miért rossz. Egyszerűen beszélni kell: „Az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk, azok a személyes beszélgetések. Mondjuk el minél több embernek, hogy milyen jogfosztások értek minket, miért nem vagyunk egyenlőek és ez miért nincs rendben. Azoknak, akikben megbízunk, ahol tudjuk, hogy előbújni biztonságos, ne féljünk ezt megtenni, hiszen sehonnan hitelesebb forrásból nem tájékozódhatnak, mint tőlünk. Beszéljünk arról, milyen hétköznapi helyzetek, nehézségek érnek minket, és osszuk meg az örömeinket is. Ha merünk beszélni magunkról, mások is mernek majd, és így teremthetünk – nem csak magunk körül – egy nyitott, őszinte világot.” Aki pedig ennél is többet akar tenni, a Pride mindig nyitottan vár rá: „Ezenkívül az LMBTQ szervezetek, közöttük a Budapest Pride is mindig tárt karokkal várja önkéntesek jelentkezését. Évközben több mint 50 projekttagra, a fesztiválra és felvonulásra pedig több mint 300 önkéntesre van szükségünk, utóbbira még bőven várjuk a jelentkezéseket.”

A civil szervezetek nem tágítanak

Mert a Budapest Pride továbbra is működni fog és nem áll le. Az LMBTQ emberek képviselete a hetekben pedig fontosabbá vált, mint valaha. Ádám elmondása szerint a törvény óta sokkal több munkájuk van: állandóak a sajtómegkeresések, de rengeteg együttműködési felajánlás is érkezik. Ám nagyobb a bűnbakképzés is, így a felvonulás kapcsán fontosabb kérdéssé is vált a biztonság: „Idén még inkább kiemelt figyelmet fordítunk a rendezvények és a felvonulás biztosítására, szorosan együttműködve a rendőrséggel. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy mind a programok, mind a felvonulás békés és nyugodt körülményekkel tudjon zajlani, és a résztvevők csak pozitív élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodjanak.” A törvény pedig biztosan középpontba kerül a felvonuláson is, hiszen itt is meg lehet szólítani a fiatalokat: „Ami biztos, hogy a fiatal LMBTQ személyek ugyanolyan fontosak, mint a közösségünk bármely tagja vagy csoportja. Az idei Fesztiválon és különösen a felvonuláson nem mehetünk el amellett, ami velük történik. Fontosak tartjuk, hogy kiálljunk mellettük, hogy elmondjuk, hogy úgy jók, ahogy vannak, hogy itt vagyunk nekik, hogy a civil szervezetektől kérhetnek segítséget és ránk számíthatnak!”

A jövőben a Háttér Társaság – azon felül, hogy továbbra minden segítséget biztosít az LMBTQ emberek és hozzátartozóik számára – szeretne még jobban koncentrálni a pedagógusokra és más iskolai dolgozókra, így fellépve a törvény ellen: „A Háttér Társaság koordinálja a Sokszínűség Oktatás Munkacsoportot. Itt szeretnénk még nagyobb figyelmet fordítani a témára nyitott pedagógusok és más iskolai dolgozók támogatására. Mert bár a tanárok elvileg nem kérhetők számon, ha a saját munkájuk során LMBTQI témákkal is foglalkoznak, azért a feljelentgetéseknek, támadásoknak és a félelemnek, öncenzúrának is nagyobb táptalajt ad a törvény. Szeretnénk biztatni a tanárokat, hogy ne féljenek, felvértezni őket minél jobb segédanyagokkal, eszközökkel, és ha bármilyen atrocitással találkoznak, fordulhatnak a jogsegélyszolgálathoz is. Azon is gondolkodunk, hogy a tágabb iskolaközösségeket (a dolgozók mellett a támogató diákokat és szülőket) milyen módon tudnánk biztatni, az összefogást, aktivizmust támogatni a körükben.”

Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Háttér Társaság is ígéri, hogy  senkit nem hagynak egyedül, aki bajba kerül a törvény miatt. Luca szerint itt nemcsak arra kell gondolni, hogy valaki ellen jogi eljárást indítanak vagy elbocsátják a munkahelyéről egy nem helyénvaló megnyilvánulás miatt, hanem akkor is szükséges lehet egy eljárás, ha megpróbálnak informálisan hatást gyakorolni rá. „Ez utóbbi kapcsán különösen fontos, hogy megfelelően dokumentálva legyen az ügy: ki, mikor, mit mondott. Amennyiben a cél (potenciális) jogsértés bizonyítása, a hangfelvétel készítése is megengedett – de a nyilvánosságra hozatala nem” – mondja.

Zsolt ígéri, hogy továbbra is folytatják a munkát a demokrácia és a jogállamiság helyreállításáért. Dávidék pedig szintén nem lépnek sem hátrább, sem félre: „Mi egy betűt nem fogunk megváltoztatni a kampányainkon, és az emberi jogi oktatási munkánkon sem. Továbbra is fogunk az iskolai bántalmazásról, és annak egyik legfontosabb okáról, a homofóbiáról és a transzfóbiáról beszélni a fiatalokkal, és továbbra is kampányolni fogunk azért, hogy az LMBTQI emberek jogai teljeskörűen érvényesüljenek Magyarországon. Két jelmondatunk van: Az légy, aki vagy, illetve Szeretni emberi jog! Ezt ezután is következetesen fogjuk képviselni.”

A legnagyobb civil szervezetek nem adják fel és egységesen arra biztatnak mindenkit, hogy ne hallgassanak. Mind a négy megszólalónk hős, akiknek a példáját még sose volt ennyire fontos követni. Ugyanis sose volt még fontosabb hősnek lenni, aktivistának lenni és leginkább hangosnak lenni. Ha azt akarják, hogy hallgassunk, legyünk minden eddiginél hangosabbak.

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

Fotók: Bielik Istán

 

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/5. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb