Kultúra

Titkos falat használt a meleg építész, hogy magánélete rejtve maradjon

A London mellett Surrey-ben található St. Ann’s Court nevű épületegyüttes a 20. századi modern építészet egyik gyöngyszeme Nagy-Britanniában.

st_anns_house_03

Az épület egyúttal az angliai LMBT történelem egyik fontos helyszíne is, a villát ugyanis a saját neméhez vonzódó, kitüntetett építész, Sir Raymond McGrath tervezte 1936-ban, míg a hatalmas kertet a szintén meleg kerttervező, Sir Christopher Tunnard.

Felépülte után a házba maga Tunnard költözött be párjával, a tőzsdeügynök Gerald Schlesingerrel. A helyzet pikantériája, hogy ebben az időben még szigorúan tiltotta a törvény Angliában az azonos neműek kapcsolatát. Hogy elkerüljék a meghurcoltatást, és elaltassák a látogatóba érkező vendégek gyanakvását, egy építészeti trükkhöz folyamodtak.

A hálószobát egy álfal segítségével két részre lehetett osztani. A vendégek előtt így nem mint szerelmespár, hanem mint két jól szituált agglegény jelenthettek meg, akik egy kvázi társasházban élnek két külön lakásban.

A hatalmas birtokon egyébként is két villapéület található, egy 6500 és egy 4500 négyzetméteres ház, az egészet pedig a 18. század angolkertjeit idéző táj öleli körül. Aki esetleg lakásvásárlásban gondolkozik, jó, ha tudja, a birtok jelenleg épp eladó, ha van fölös 9 millió angol fontunk (kb. 3,2 milliárd forint).

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin