“Valahogy fordítva sült el a civilek elleni uszító hadjárat” – Interjú Droppa Mihály aktivistával

Hétmillió ember lelkes globális mozgalma, akik mind azért csatlakoztak egy civil szervezethez, hogy kiálljanak az igazságtalanságok ellen – ez az Amnesty International. Emberi jogi képzéseken túl főleg regionális és globális kampányokat szerveznek több mint 150 országban, jelenleg a legfontosabb témáik a jogállamiság és a bíróságok függetlenségének védelme. A magyarországi csapat …

TOVÁBB OLVASOM →

A világ egyik legmagasabb hegyére jutott fel a szivárványzászló

  Bár törvény tiltja a homoszexualitást, Kenyában az LMBTQ közösség egyre több tagja áll a nyilvánosság elé. Most egy aktivistákból álló csoport az ország legmagasabb, 5199 méteres hegyére vitte fel a szivárványzászlót. A #ClimbforJustice nevű kezdeményezés mögött olyan LMBTQ személyek állnak, akik egy menedékház felállítására gyűjtenek, ahol biztonságra találhatnak az …

TOVÁBB OLVASOM →

„Mindannyiunk számára hosszú volt ez a harc” – Interjú Sumit Pawar indiai LMBTQ aktivistával

2018. szeptember 6-án történelem íródott. Az indiai legfelsőbb bíróság eltörölte azt a másfél évszázada hozott törvényt, amely tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntette az azonos neműek szexuális kapcsolatát, még olyan esetben is, ha az nem nyilvános helyen, kölcsönös beleegyezéssel, felnőttek között jött létre. A bíróság megállapította, hogy a büntető-törvénykönyv 377. cikkét …

TOVÁBB OLVASOM →

“My sexuality is as natural as the colour of my eyes” – Interview with John M. Barac Montenegrin activist

We all have people in our life who are considered as distant acquaintances. They are the ones with whom we meet twice or three times all together. But thanks to social media we follow them and get impressions: where are they traveling to, when are they looking for a new …

TOVÁBB OLVASOM →

HIV-vel kapcsolatos aktivizmusáért kapott díjat Annie Lennox

“Részemről kicsit volt a hozzájárulás, de azt remélem, hogy véget vethetünk az AIDS -nek a nem is olyan távoli jövőben” – mondta a skót énekesnő, akit a legtöbben A Gyűrűk Ura-trilógia végefőcímdala kapcsán ismerhetünk. Annie Lennox a Skót Királyi Földrajzi Társaság nagy presztízsű díját, a Livingsone Medált vehette át  a HIV …

TOVÁBB OLVASOM →

Megakadályozhatják egy miskolci LMBT szervezet létrejöttét

A miskolci polgármester megtagadta, hogy egy nemrégiben létrejött miskolci LMBT szervezet a város nevét viselje. Az alapítók szerint a polgármester döntése diszkriminatív, hiszen korábban minden civil szervezet hasonló kérelmét jóváhagyták – az egyesület ezért a Háttér Társaság segítségével az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul. Az elmúlt években egyre több vidéki városban …

TOVÁBB OLVASOM →

7 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a pride-ról

Itt a március, véget ért az LMBT Történeti Hónap, a június – a Pride Hónap – pedig még messze van, de mi addig is szeretnénk ellátni titeket néhány érdekes információval a pride-ok történetéből. 1. A pride eredetileg a stonewall-i felkelésnek állít emléket 1969-ben az LMBT emberek még nem találkozhattak nyilvános …

TOVÁBB OLVASOM →