Életmód

Szivárványos sütiversennyel ünneplik a britek az LMBT Történeti Hónapot

Nagy-Britanniában évről-évre megrendezésre kerül a Great Rainbow Bake-Off, mellyel az LMBT Történeti Hónapot ünneplik és egyben az elfogadást is hirdetik a gyerekek körében.

Az idei évben hét iskola diákjai vettek részt a színpompás rendezvényen, melyet Londonban, a George Mitchell Iskolában tartottak meg – írja a GayStarNews.

 

 

Az Oktatás és Ünneplés nevű jótékonysági szervezet vezetője, Dr. Elly Barnes szerint ezzel a versennyel segíthetnek abban, hogy a gyerekek már fiatal korban megismerkedjenek az LMBTQ közösség történetével, valamint hogy kellemes környezetet és elfogadást biztosítsanak a szivárványcsaládoknak, a fiatalabb generációknak és a tanároknak.

A verseny alatt az önként jelentkező gyerekek a szivárvány, a béke és a szeretet ihlette tortákat készítenek. Maguk állítják össze a tortát, formálják a díszeket – a szivárvány összes színében pompázó szívecskéket, zászlókat, csillagokat -, majd egyedül helyezik fel őket a kész süteményekre.

 

 

Ez egyszerűen csodálatos. Nincsen köztük egy olyan gyerek se, aki ne adta volna bele szívét-lelkét a torták elkészítésébe. […] Úgy tűnik, mindegyiküknek sikerült megértenie a sokszínűség és az elfogadás üzenetét egy igazán szórakoztató tevékenységen keresztül!” – mesélte Scott Nunn, a verseny egyik zsűritagja.

FRA EU post inject banner
Previous post

A Ku-Klux-Klanhoz hasonlította az LMBTQ közösséget egy politikus

Next post

GBME filmklub: Hívő