A romantikus filmek szerint a szakítást fagyival és zokogással, vagy partizással és flörtöléssel lehet túlélni. Ám a valóságban mindez sokkal komplikáltabb. Persze nincs két egyforma szakítás, mégis kíváncsi voltam egy srác túlélőtippjeire a szakítást követő legnehezebb hetekben. Az egyik legjobb barátomat – nevezzük most Krisztiánnak – fél éve tette lapátra az expasija, én pedig erre az írásra készülődve alaposan kikérdeztem, hogyan múlt el a világfájdalom lépésről lépésre. Az ő szavait tolmácsolom most – a világ első hivatalos szakítónaplójában.
- hét „Igyekszem felnőttként kezelni… de nem megy”
Átlagos napnak indult – elmentem melózni, dobtam egy sms-t Máténak, hogy van-e kedve este meginni valamit, mire válaszüzenetben szakított velem. Háromszor kellett végigolvasnom, mire felfogtam, hogy igaz: „Krisz, nem fair veled szemben, amit csinálok. Még mindig szerelmes vagyok Petibe. Ne haragudj rám, nem megy.” Peti – a híres ex. Mit mondhatnék erre? „Nekem az számít, hogy boldog legyél” – ennyit válaszoltam, és már úton is voltam egy bárba. De ezt már tudod, hiszen ott vártál. És amíg folyton a szakításról faggattál, én csak bámultam magam elé. A következő pár napban igyekeztem a melóra koncentrálni, és a szokásosnál is több üres sörösüveget halmoztam fel. Valahogy túl kellett élni, na.
- hét „Vannak más pasik is”
Talán tíz nap telt el a szakítás óta, de valamifajta euforikus boldogság kezdett hatalmába keríteni – az érzés, hogy. visszakaptam a szabadságomat. Tök egyértelmű, hogy ez a seggfej Máté meg sem érdemelt engem – rengeteg szexibb, okosabb, humorosabb fiú van a világon, akik alig várják, hogy betoppanjak az életükbe. De hiába várják – én ugyanis szingli maradok negyven, sőt, ötvenéves koromig. Akkor majd összeszedek valami fiatal, izgalmas kis gym-nyunyót, és talán megállapodom, ha akarok. Tiszta hülye voltam, hogy azt hittem, a világ omlik össze, csak mert Máténak nem vagyok elég jó. A rutinom nem épp egészséges, de én élvezem: hajnali négyig Grindr-ezek a kanapén heverve, a haverok jönnek-mennek a lakásban, a hűtőben pedig háromnapos kínai kaján és tequilán kívül semmi sincs. Az éjjeliszekrényem fiókja viszont tele – gumival és síkosítóval.
- hét „Hogy tehette ezt velem?!”
Ez a harmadik reggel, hogy egy vadidegen fiú mellett ébredek, de a közös kávézás elől fejvesztve menekülök – nehogy beszélgetni kelljen. Dögösek a pasik, de azért fényévekre vannak Mátétól. Lehet, hogy mégis ő volt a Nagy Ő? Lehet, hogy az ex csak kifogás volt, és beleszeretett másba? Kaptam egy kicsit a figyelméből, bearanyozta az életemet pár hónapra, aztán mint egy pillangó, továbbreppent, és vissza se néz. Én viszont folyton a Twitterén és az Instagramján lógok, és halálosan idegesít, hogy semmit nem posztol, amiért megharagudhatnék rá. Semmi „jobb nekem nélküled”, vagy „éljen a szabadság”, semmi felhőtlen szelfi a barátnőkkel. A telefonomban 4-5 megkezdett sms, WhatsApp-üzenet és e-mail – neki. Egyet sem küldtem el.
- hét „Tuti, hogy van valakije!”
Ez volt az a reggel, amikor azzal ébresztettél, hogy egy haver haverja látta Mátét a bowling klubban valami rasztahajú hippi sráccal. Most már biztos, hogy nem is ment vissza az exéhez. Kamu volt az egész, vagy megpróbálták és nem működött. De akkor miért nem jött vissza hozzám? Nem mintha visszafogadtam volna. Kicsit haragudtam rád, amiért elmondtad… De ha nem meséled el, pont azért lettem volna mérges. Egyfelől megöl a tudat, hogy bárki az én exemet öleli, együtt reggeliznek, és tuti rengeteget beszélnek rólam. Másfelől viszont van valami megnyugtató abban, hogy ez az egész végleges. Ideje nekem is összeszednem magam. Holnap végre újra lemegyek az edzőterembe. Egy hónap után először.
- hét „Hullámvasutazás ezerrel”
Majdnem minden nap edzek, elkezdtem egy háromnapos tisztítókúrát, ami abban nyilvánul meg, hogy nem iszom alkoholt, és igyekszem legalább hat órát aludni minden éjszaka. Néha jobban vagyok. Nem haragszom Mátéra, de gondolok rá – már csak azért is, mert mostanra mértem fel, mennyi mindenem maradt nála, amit szeretnék visszakapni. Könyvek, lemezek, pólók… Nem akarok kicsinyes lenni, de minek hagyjam nála a cuccaimat? Amúgy is úgy érzem, egy személyes találkozás helyretenné a lelkemet. Hihetetlen, hogy amikor utoljára találkoztunk, még közös karácsonyt terveztünk, most meg 58 napja nem beszéltünk. Tegnap kiszámoltam. Tudom, szánalmas vagyok. Vajon a cider alkoholnak számít?
- hét „Összefutottunk. És nem lett jobb”
A hét elején átmentem a cuccaimért. Máté szuperkedves volt, többször elérzékenyült, és azt mondta, tudja, hogy gyengeség tőle, hogy nem tudta a szemembe mondani: vége. Amikor elkezdett az exről, meg az új pasikról magyarázkodni, elveszítettem a türelmemet. „Tényleg azt hiszed, érdekel? Szerinted velem kell megosztanod a szövevényes szerelmi kalandjaidat?” Mire kimondtam, már megbántam. Rossz hangulatban váltunk el, de megöleltük egymást. Öröm az ürömben, hogy elhoztam tőle a bakelitlejátszómat, és visszakaptam a Nirvana- és Rolling Stones-lemezeimet is. Kicsit olyan érzés, mint visszakapni a régi önmagam.
- hét “Ki ez a srác?”
Tegnap elmentem anyámmal vacsorázni – hetek óta nyaggat, hogy meséljem el, mi történt Mátéval. Rapszodikusan váltott a „jaj, pedig hogy szerettem, azt hittem, ő lesz az unokáim másik apja”, és a „mindig is éreztem, hogy ezzel a fiúval nincs rendben valami” között. Miközben beszélt és beszélt, megszólítottam a pincérsrácot, hogy lassan fizetnénk – meglepetésemre viszont megfordult, és elnevette magát: „ha ragaszkodsz hozzá, elveszem a pénzed, de én nem dolgozom itt.” Micsoda beégés – ő is egy vendég. Anyám még javában beszélt, amikor odaléptem az idegen asztalához, és azt mondtam neki: „bocs az előbbiért… én sem itt dolgozom, de ha gondolod, később hozok neked egy italt.”
- hét „Pont ott vagyok, ahol lennem kell”
Hihetetlen, hogy az élet mekkora rendező. Nándival – a sráccal az étteremből – épp egy szuperhősfilm premierjére indultunk, amikor a mozi parkolójában belefutottunk Mátéba és a raszta srácba, akiről meséltél. Egy pillanatra összerezzentem, de ahogy Nándi fogta a kezemet, az az érzésem támadt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Mindketten ott vagyunk, ahol lennünk kell – Máté és én is. Nem köszöntünk egymásnak hangosan, de mosolyogva egymásra biccentettünk. Pár nappal később Nándi megkérdezte, szerelmes vagyok-e még az exembe. Először a szakítás óta őszintén mondtam ki: „nem – és nem vagyok az a fajta srác, aki visszamegy az exéhez, mert az ritkán sül el jól.” Jó érzés volt Nándi arcán megkönnyebbülést látni. És valahogy nekem is hatalmas kő esett le a szívemről. Tényleg továbbléptem.
Steiner Kristóf
Még több sztori a @kristofsteiner Insta-oldalon, és a Kristóf’s Kitchen YouTube-csatornámon.
