Berlin pörgését ugyan nehéz lenne megunni, de a német fővárost bázisként használva mesebeli helyekre is kirándulhatunk. A metropolisztól alig egy órányi autóútra egyenesen Németország Velencéjébe juthatunk, ahol még az állami posta is gondolán szállítja a leveleket.
A Spree-erdő, vagyis a Spreewald egyszerre kultúrtáj és a Spree-folyó belvízi torkolata, ahol a névadó folyóból több száz patak ágazik ki. Nyáron kajakkal, vagy a hagyományos, laposfenekű csónakokkal egy csaknem 1500 kilométer hosszú csatornarendszerben bolyonghatunk, télen pedig a hófödte falvakat és folyókat járhatjuk be. Ezt a tájat a legutolsó jégkorszak alakította ki, a 484 négyzetkilométeren elterülő árterek, lápok, zöld vizes élőhelyek és a sűrű erdők mintegy 18 ezer különböző növény- és állatfajnak adnak otthont, a szinte érintetlen vidéket az UNESCO 1991-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánította.
Berlinből indulva vonattal is egy óra alatt Lübbenben lehetünk, ami a szomszédos Lübbenauval a Spreewald fő központja. Ha azonban Brandenburg tartományból is többet akarunk látni, akár kerékpárral is nekivághatunk. Sokan ezt az 1-2 napos, többállomásos utat választják, amivel duplán stílusosak lehetünk, lévén a kerékpár maga német találmány: Karl Drais báró 1817-ben pattant fel először a Laufmaschine, vagyis a futógép nyergébe, hogy önerőből, ló nélkül közlekedjen.
A vidék legnagyobb látnivalója az a csatornahálózat, amely átszövi a környékbeli településeket. A jellegzetes, nádfedeles falvak és a Spreewald hétköznapjai olyannyira kötődnek a vízhez, hogy a helyi gazdák még pár évtizede is ezeken a csatornákon, csónakokon szállították a terményeket, a haszonállatokat, egyes településeket kizárólag vízi úton lehetett megközelíteni, de néhol még a szemetet is ezekkel szállítják a mai napig. Annyira a mindennapok része a víz, hogy a német postának még mindig üzemelnek postaladikjai, amivel pár település kiszolgálását végzik.
Éppen ezért nem érdemes kihagyni az evezést: többféle vízi járművet, kenut, kajakot, csónakot bérelhetünk, amivel felfedezőútra indulhatunk a környéken. A legtöbb evezős boltban térképet is kapni a csatornahálózatról, de ha mégis eltévednénk, a rutinos természetjárók tanácsát kövessük: menjünk a többi csónak után. Előbb-utóbb újra olyan helyre jutunk vissza, amit már felismerünk.
Az evezésnél kényelmesebb felszállni valamelyik hivatalos régiós csónakjáratra, amelyek többek között Lübbenau, Lübben, Schlepzig, Straupitz, Burg, Lehde, Raddusch és Neu Zauche kikötőiből indulnak, ezeket évente közel egymillióan veszik igénybe. Az igazán profik és a kalandvágyók akár többnapos, 3-5 éjszakás kajaktúrákat is bevállalhatnak, amivel vissza lehet jutni egészen Berlinig.
Persze, nem kell mindenkinek vízre szállnia: egy ekkora bioszféra-rezervátumban kombinálhatjuk helyette a túrázást a vár- és városnézéssel. A tartomány legszebb túraútvonalai itt találhatóak, amelyeket követve mesebeli erdőket, festői, tradicionális falvakat és szorb népviseletet találunk, miközben egy-egy erdőben megbújó várkastély kínál újabb látnivalót. De nem mindenki emelt várat, ami a középkorban sokszor az egyedüli biztonságot jelenthette. A már a 10. században létező Lübbenau például eleve szinte teljesen el volt zárva a külvilágtól. Egy-egy út vezetett ugyan a szomszédos települések felé, de ezek is legtöbbször el voltak árasztva, így használhatatlanok voltak. Éppen ezért még a 16. században is úgy gondolták, teljesen felesleges egy várral bajlódni, helyette vész esetén a lakók a csónakokba pattanva gyorsan elmenekülhettek és elrejtőzhettek a környező lápvidéken. Mindez működött is 1616-ig, amikor egy hosszan tartó szárazság miatt szinte az összes folyó és patak kiszáradt, majd a következő évszázad során Lübbenau többször el is pusztult háborúk és tűzvészek következtében.
A csatornákon kívül még valamiről ismert igazán Spreewald, ez pedig az uborka. Lübbenau egyenesen az uborka fővárosának számít errefelé, az itteni termésből készült savanyúság olyannyira híres és közkedvelt, hogy az ezredfordulón még „uborkaháború” is kitört a „Spreewald-jellegű” címkét használó gyártók között. Végül az Európai Uniónak kellett kimondania, hogy a helyi uborkát földrajzi oltalom illeti, így kizárólag az itt termelt uborka esetében használható a név védjegyként, ez pedig tovább erősítette a régió gazdaságát is.
Ezért ha erre járunk, mindenképp érdemes végigkóstolni az uborkás kínálatot – akár a közel 300 kilométeren át kanyargó, az uborkatermelő falvakat összekötő kerepékárút mentén.
