Hírek

Saját pártját is kiakasztotta a republikánus politikus homofób üzenete

Ron Beaty, Cape Cod republikánus politikus már jónéhányszor magára haragította az embereket Twittere kiírt üzeneteivel, de most még saját pártját is megdöbbentette.

Beaty azután döntötte el, hogy megörvendezteti a világot egy kis gyűlölettel, miután Julian Cyr és Sarah Peake is vezető pozícióba kerültek – mindkettő nő nyíltan LMBTQ politikus.

“Alapvetően, a meleg politikusok nem túl önzőek ahhoz, hogy megfelelően, egyenlően és fair módon képviseljenek MINDEN szavazópolgárt?”

A tweet után Timothy Whelan, republikánus állami képviselő a Cape Cod Times-ban szólította fel Beaty-t – vagyis saját képviselőtársát – arra, hogy azonnal mondjon le. – írja az LGBTQ Nation.

Ám Beatynek esze ágában sincs lemondani pozíciójáról és inkább Trump mögé bújik.

“Leginkább csak azt csinálom, amit Donald Trump elnök is csinál a közösségi média posztjaiban.” – írta meg az újságnak – “Ha ez elég jó az elnökünknek, akit 100%-an támogatok, akkor számomra is megfelelő.”

A massachusetts-i republikánus párt elnöke, James Lyons is felemelte szavát a politikus ellen: “A közösségi térben nincsen helye ilyen beszédnek, nem tűrhetünk ilyen felháborító magatartást.” – mondta.

Cyr kiemelte, hogy szomorú, hogy Beatynek ennyi ismerete van csak az LMBTQ közösségről és inkább az összetartásért kellene tennie, Peake pedig inkább nem akart reagálni a tweetre, csupán elmondta, hogy ez jól mutatja meg a képviselő homofóbiáját.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin