Itthon

Reagált a kormányhivatal a „megtévesztő” mesék miatt tett állampolgári bejelentésekre

Egy januárban kelt kormányhivatali határozat szerint a Labrisz Leszbikus Egyesület megtévesztette a vásárlókat azzal, hogy nem tüntette fel a Meseország mindenkié borítóján, hogy abban a „hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésminták” jelennek meg.

A Budapest Pride, a Háttér Társaság és a Labrisz ezért néhány nappal később akciót indított, hogy az összes olyan műre hívják fel az emberek a hivatal figyelmét, ahol nem a kormány által elismert családmodell jelenik meg.

 

EZ VESZÉLYES! Mulan férfinek adja ki magát, hogy megmentse a hadirokkant apját a sorkatonaságtól.

 

Jogkövető állampolgárként fontosnak tartom felhívni a hatóság figyelmét az alábbi mesékre is, amelyek áthágják a hagyományos nemi szerepek szigorú határait.” – állt a szervezetek által javasolt levélmintában és a példák között feltűnt többek a Csipkerózsika, a Némó nyomában, az Oroszlánykirály és a Pocahontas is.

Az elmúlt napokban több olvasónk is jelezte, hogy válaszlevelet kaptak Budapest Főváros Kormányhivatalának
Fogyasztóvédelmi Főosztályától. A reakció az eddigi tapasztalatok alapján mindenkinél ugyanaz, legfeljebb a dátum változik – a beküldés napjától függően.

Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Főosztályára 2021. január 24. napján elektronikus úton megküldött beadványával kapcsolatosan kérjük, fogadja alábbi tájékoztatásunkat.

A beadványában felsorolt mesék olyan tartalmakkal bírnak, amelyek a fogyasztók számára széles körben ismertek, esetenként több évtizede olvassák, illetve nézik azokat, így a művek értékesítése során előzetes, külön tájékoztatás megadásának szükségessége nem merül fel.

Erre tekintettel beadványa ügyében fogyasztóvédelmi hatósági eljárás megindítását nem tartjuk indokoltnak.

Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.

Olvasható a szűkszavú levélben.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin