Itthon

Pert indított a Labrisz a Magyar Nemzet ellen

 

A Labrisz Leszbikus Egyesület pert indított a Magyar Nemzet kiadója és cikkírója ellen a civil szervezet jóhírnevének megsértése miatt. A Magyar Nemzet cikke a Meseország mindenkié című kötet kapcsán a Labriszt egy pedofil szervezethez hasonlította.

Tavaly szeptemberben jelent meg, de még mindig az eladási toplisták élén szerepel a Meseország mindenkié című antológia. Hősei olyan szereplők, akik a mai magyar társadalmi normák szempontjából marginalizált helyzetben vannak, így került az antológiába meleg Hamupipőke, háromfülű nyúl, sárkányölő pincérlány, roma Pöttöm Panna, mélyszegénységből, bántalmazó családból érkező és örökbefogadott gyerekhősök, illetve más izgalmas szereplők.

Megjelenése után többen is támadták a mesekönyvet, Dúró Dóra könyvdarálós performansza után a kormánypárt azonban kisajátította a homofób témát a szélsőjobbtól, mert az évek óta tartó gyakorlatnak megfelelően a Fidesztől jobbra senki sem tematizálhatja a közbeszédet. Ezért aztán maga Orbán Viktor adta ki az ukázt október 3-i rádióinterjújában:

„Hagyják békén a gyerekeinket!”

 

Ahogy azt most a Labriszt képviselő Magyar Helsinki Bizottság is írja, a kormánypárti propagandasajtó ekkor kapcsolt turbófokozatra, és a miniszterelnök pedofíliát sugalló kijelentését igyekeztek igazolni.

Ilyen előzmények után, október 12-én közölte Németh György írását a Magyar Nemzet. Ebben a cikkben Németh azt állította, hogy

„a Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó.”

 

Mint azt most a Magyar Helsinki Bizottság is megjegyzi, a Labrisz természetesen tisztában van azzal, hogy a közélet szereplője, így tevékenysége bírálat tárgyává tehető, viszont a jóhírnevét sértő durva hazugságokat akkor sem köteles tűrni, ha egyébként közszereplő. A Labrisz ezért határozott úgy, hogy beperli a cikk szerzőjét és a Magyar Nemzetet kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-t is.

 

Nagy Boldizsárral, a Meseország mindenkié szerkesztőjével készített interjúnk a Humen Magazin novemberi számában olvasható.

 

„Emlékeztetni akartunk, hogy Meseország mindig is mindannyiunké volt”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin