Nagyvilág

Oroszországban már szabadon is engedték egy transznemű nő gyilkosát

Szentpétervári rendőrök – a kép csak illusztráció / fotó: Depositphotos

 

2020 júniusában egy középiskolás fiú a Szentpétervár melletti Mga folyóban úszva egy lefejezett és feldarabolt holttestre bukkant. A rendőrség a testen talált, ír gyártmányú mellimplantátum sorozatszáma alapján azonosította az áldozatot: a 23 éves Tamara Hatamjonov öt hónappal korábban, január 12-én éjszaka tűnt el Szentpétervárról.

Ahogy arról akkor a Szabad Európa Rádió beszámolt, az üzbég származású, szexmunkásként dolgozó transznemű nő halála után a vele együtt dolgozó ismerősei nem mertek tanúvallomást tenni, mert azzal magukra vonták volna a hatóságok figyelmét. Kitoloncolás esetén pedig öt évig nem léphetnek be újra Oroszország területére.

A volt szovjet tagköztársaságokból sok transznemű ember menekül Oroszországba a hazájukban tapasztalható, még az orosznál is veszélyesebb intolerancia elől. Ahogy a Vykhod nevű LMBTQ szervezet aktivistája, Dzhonni Dzhibladze elmondta, a közép-ázsiai transznemű nők számára nincs sok választási lehetőség. Hazájukban nem lehetséges a nem jogi megváltoztatása, a rokonok részéről erőszak érheti őket, amiért szégyent hoznak a családra, és akár becsületgyilkosság áldozatává is válhatnak. Oroszországban azonban csak három hónapig maradhatnak, 90 naponta haza kell menniük, ami nemcsak pénzbe kerül, de a határon nőként, egy férfi számára kiállított iratokkal a hatóságok zaklatásának is ki vannak téve.

A rendőrök az áldozat környezetéből nem juthattak információhoz, de így is sikerült a gyilkos nyomára jutni. Az 55 éves színházi producer és színész Jurij Janovszkij volt a lány utolsó ügyfele, és 2020 szeptemberében tartóztatták le emberölés miatt. A végzetes éjszakán egy szállodai szobában találkoztak, az ittas Janovszkij veszekedni kezdett Hatamjonovval, azt állította, hogy altatót akar neki adni, hogy amíg alszik, kirabolja. A színész ezután késsel többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. A feldarabolt holttestet ezután a folyóba dobta.

Janovszkijt egy szentpétervári bíróság most szabadlábra helyezte annak ellenére, hogy bűnösnek találták. A városi bíróság sajtótitkára a Lenta hírügynökségnek elmondta, hogy a gyilkosságért kiszabott egy év tíz hónap börtönbüntetésbe beleszámolták az előzetes letartóztatásban töltött időt is, ezért most szabadon távozhat.

Az orosz igazságszolgáltatás sajátossága, hogy amíg egy transznemű szexmunkás az áldozat, addig egy év tíz hónap börtönbüntetés elegendő a gyilkosának, de ha egy tini a Minecrafttal játszik, az öt év börtönt ér.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin