Itthon

Orbán Viktor szerint a család fogalmáról szól a gyermekvédelmi népszavazás

fotó: Depositphotos

 

Budapesten fogadta Orbán Viktor a brazil elnököt, a magát „büszke homofóbnak” tartó Jair Bolsonarót, aki hazájában rendszeresen primitív stílusban beszél az LMBTQ közösségről. 2020-ban azt mondta az ország turizmusának újraindítása kapcsán egy konferencián, hogy „ne hagyjuk, hogy a buzik országává váljunk.”

Bolsonaro nem tartja sokra a demokráciát, megértő az emberkínzással szemben, nyíltan tesz sértő kijelentéseket a nőkre (egy alkalommal egy képviselőnőnek azt mondta, hogy csak azért nem erőszakolja meg, mert nem érdemli meg), de gúnyolódásának céltáblája elsősorban a brazil LMBTQ közösség. Még a beiktatása előtt nyilatkozta, hogy inkább látná holtan a fiát, mint hogy az meleg legyen.

Budapesten arról beszélt, hogy közte és Orbán Viktor között az olyan alapértékek tekintetében egyetértés van, mint Isten, haza, szabadság és család. Ez utóbbit illetően a magyar miniszterelnök azonban meglepő kijelentést tett:

„Az az antropológiai megközelítés, ami az alaptörvényben van, az egyetlen definíciója a családnak. Erről szól a gyermekvédelmi népszavazás is.”

 

Az alaptörvény kilencedik módosításával még 2020-ban döntöttek a kormánypártok arról, hogy „a családi kapcsolat alapja kizárólag a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.” Ez alapján a fideszes politikusok nem tartják családnak például az élettársi kapcsolatban élők családját, a miniszterelnök szerint erről mondanak majd a választók véleményt.

Csakhogy a népszavazás kérdései között ez a kérdés nem szerepel. Orbáni értelemben azonban erre nincs szükség: hiába csak négy konkrét kérdésről szavazhatunk majd áprilisban, kormánypárti politikusok többször jelezték, a gyermekvédelminek hazudott homofób és transzfób propagandatörvényük jóváhagyásaként fogják értelmezni a végeredményt.

A szexuális és nemi kisebbségeket kiközösítő referendumon civil szervezetek érvénytelen szavazásra buzdítanak minden szavazópolgárt, hogy Magyarországon mindannyian biztonságban és egyenlőségben élhessünk.

 

 

Érvénytelen szavazatot javasol tíz civil szervezet a kormány kiközösítő népszavazásán

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin