Nagyvilág

Öngyilkosságba hajszolt LMBTQ tinik nevét festették a lengyel minisztériumra

fotó: Dominik Łowicki

 

A lengyel oktatási minisztérium falát ismeretlenek firkálták össze. A maszkos elkövetők azonban nem akármit írtak fel, hanem neveket: Dominik, Milo, Zuzia, Kacper, Wiktor, valamint ezeket a szavakat: „Az LMBTQ gyermekeitek”.

A nevekkel olyan tinikre utalnak, akiket az országban tomboló homofóbia miatt a kortársaik addig zaklattak a gyűlölködéseikkel, amíg öngyilkosságot követtek el. Az eset annyira feldühítette a leköszönő oktatási minisztert, hogy sajtótájékoztatót hívott össze az épület elé. Dariusz Piontkowski kijelentette, hogy barbár tettnek tartja a firkálást, akármilyen okból is történt, számol be róla a Wyborcza napilap. A miniszter szerint „egy csapat idióta” írta fel a neveket, és az afganisztáni tálibokhoz hasonlította az elkövetőket a kulturális örökség rongálása miatt. (A minisztérium épülete egykor a Gestapo börtöneként szolgált.)

„A rendelkezésünkre álló videofelvétel azt mutatja, hogy a bűncselekményt előre kitervelték. A festék eltávolítása több ezer złoty-ba fog kerülni nekünk. Bízunk abban, hogy a rendőrség elfogja az elkövetőket és hogy megkapják a büntetésüket” – nyilatkozta Piontkowski.

„Szóval az épület fontosabb önnek?

– kérdezte ekkor az egyik újságíró, egy 12 éves kislány halálára utalva. A miniszter ekkor ragaszkodott hozzá, hogy semmiféle homofób zaklatás nem játszott szerepet a lány öngyilkosságában, holott a szülei ezt határozottan állítják. Amikor újabb újságíró mutatott rá, hogy a falra írt nevek olyan LMBTQ tinik nevei, akiket homofób zaklatás hajszolt öngyilkosságba, a miniszter akkor is tagadta, hogy ilyen üzenete lenne az akciónak.

„Úgy gondolom, hogy a véleményeket és a gyászt civilizált módon kellene kifejezni. Azok, akik ezt csinálták, idióták és barbárok, akik képtelenek tisztelni egy történelmi emléket. Számomra a graffitizés színtiszta barbarizmus, amit szerintem büntetni kell.”

A civilizált viselkedést az a miniszter kéri számon, akinek párttársai, a Jog és Igazságosság politikusai Andrzej Duda elnökválasztási kampányában a nácikhoz és a kommunistákhoz hasonlították az „LMBTQ propagandát”. A leköszönő oktatási miniszter helyét átvevő Przemysław Czarnek pedig azt mondta a kampány idején a melegekről egy élő televíziós adásban, hogy:

Hagyjuk már ezeket a hülyeségeket az emberi jogokról és egyenlőségről! Ezek az emberek nem egyenlőek a normális emberekkel.”

 

 

Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített számok egyikét: 14 év alattiaknak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vonala a 116-111, illetve a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a 116-123-on. A Háttér Társaság telefonos lelkisegély szolgálata: 137-37.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin