Hírek

Nyíltan meleg diplomata a Litvániában szolgáló új amerikai nagykövet

 

Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa szavazással döntött a Litvániába küldendő új amerikai nagykövet személyéről. Ennek értelmében a nyíltan meleg veterán diplomata, Robert Gilchrist indulhat a balti államba.

A tapasztalt diplomata régóta külügyi vonalon dolgozik, szolgált demokrata és republikánus vezetés alatt, jelenleg pedig ő az amerikai külügyminisztérium operatív központjának az igazgatója. A Balti térség sem ismeretlen számára, Svédországban és Észtországban is helyettes nagykövetként működött, ezért az amerikai külügyminsztériumban ő a skandináv és a balti államok kapcsolataiért felelős igazgató is. Gilchrist sok évig volt elnöke az amerikai külügyminisztérium kötelékében szolgáló meleg és leszbikus diplomatákat összefogó szervezetnek.

2011-ben ő nyitotta meg Tallinban, Észtország fővárosában a Baltic Pride-ot: a balti államok pride-jaként működő rendezvényt rotációs rendszerben tartják Észtországban, Lettországban és Litvániában. Beszédét akkor így kezdte a diplomata:

“Robert Gilchrist vagyok, és én vagyok a második számú diplomata – a nagykövet helyettese – az Egyesült Államok nagykövetségén. És meleg vagyok. Ezért itt lenni ezen az estén nem csupán amerikai diplomataként fontos számomra, hogy megerősítsem, kormányom minden egyes ember méltóságát tiszteletben tartja. Olyan személyként is fontos számomra, mint aki hazájában aktív résztvevője volt a melegmozgalomnak, és olyan társatokként, aki nyíltan meleg.”

Kinevezése azért is fontos lépés, mert Litvániában ugyan lassan pozitív irányba változik az LMBTQ közösség elfogadása, de mind a törvények, mind a közvélemény még erősen ellenséges velük szemben. Az azonos nemű párokat nem ismerik el jogilag, és az oroszországihoz hasonló “melegpropaganda-ellenes” törvény van érvényben. És bár ugyan törvény tiltja a szexuális orientáción alapuló diszkriminációt, de ennek nem nagyon szereznek érvényt.

Ugyanakkor Litvánia menedéket nyújtott a csecsenföldi melegüldözés elől menekülőknek, és bár korábban a pride felvonulásokat többször megzavarták, idén már politikusok és cégek is támogatták.

 

 

Kinevezésével a jelenleg szolgáló amerikai nagykövetek között a harmadik nyíltan meleg diplomatának számít Gilchrist a német nagykövet, Richard Grenell és a nepáli nagykövet, Randy Berry mellett. Ruben Gonzales, az LGBTQ Victory Institute alelnöke szerint a különböző posztokra az Obama-adminisztráció idején 300-nál is több nyíltan meleg és leszbikus szakembert jelöltek, a Trump-korszakban ez a szám a 20-at sem éri el.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin