A magyar származású Charlie Ka pár hónap alatt egy saját magát nem mindig felvállaló srácból egy többezres meleg csoport főszervezőjévé vált a hollandiai Maastrichtban. A változás döbbenetes, ennek ellenére ő mégis ugyanaz maradt, aki volt: egy vidám, kedves magyar fiú, aki keresi önmagát és eközben talán az új otthonát is megtalálta. A maastrichti Nemzetközi LMBT Diáknap egyik főszervezőjével egy hollandiai barátja készített nekünk interjút.
Mióta élsz Hollandiában?
Kicsivel több, mint egy éve.
Tudatosan választottad ezt az országot?
Nem, egyáltalán nem.
A köztudatban az él, hogy Hollandia melegparadicsom és egy tipikusan toleráns, liberális állam. Azt gondoltam, hogy talán ezért akartál idejönni. Megfordult a fejedben korábban is, hogy elköltözz Magyarországról?
Igen, de Hollandia sohasem volt az elsődleges célországok között, annak ellenére, hogy valóban tisztában voltam vele, hogy itt talán más melegnek lenni, mint otthon. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy majd én is Londonban kötök ki vagy esetleg Franciaországban.
Voltak barátaid Hollandiában vagy ismertél valakit, mielőtt idekerültél?
Jártam már itt korábban is, de kifejezett baráti táraságom nem volt, csak pár ismerős. Tehát rájuk nem támaszkodhattam, mikor ideköltöztem.
Milyen volt a légkör, amikor először megérkeztél?
Igazából én azt mondanám, hogy nem Hollandiába, hanem Maastrichtba érkeztem meg, mert a saját benyomásaim alapján ez nagyon más, mint Hollandia többi része. Nagyon kedves kis városba érkeztem, ahol mindenki csinálja a maga dolgát, az emberek nyugodtak és a város is harmonikus – olyan, mint Tesz-Vesz város. Igazi kis ékszerdoboz.
Az első pár hét után hogy érezted magad magyar srácként, aki idevetődött?
Az első pár hét mindig arról szól, hogy megismerjük a várost, ismerősöket, barátokat szerezzünk, és ez mindig különleges és izgalmas. De aztán jön egy „zuhanás” – ahogy én hívom –, amikor rájössz, hogy itt is ugyanúgy meg kell küzdeni a mindennapokkal. Amikor kiköltöztem, tényleg azt hittem, hogy melegparadicsomba érkezem, bár az inkább Amszterdamra jellemző. Hollandia nagyon elfogadó, de a közösség megtalálása itt Maastrichtban nagyon nehéz volt, mert a melegek láthatatlannak tűntek.
Ezt hogy érted?
Van egy meleg bár, ahová mindig ugyanazok az arcok járnak, és ha párszor lementél, már tudtad, kikre számíthatsz legközelebb. A korosztályomból nem nagyon volt senki, aki odajárt volna. Egyszerűen csak nem volt találkozási pont.
Ezt hogy élted meg? Csalódás volt számodra?
Igen, az elején mindenképpen. De ahogy elkezdtük csinálni a diák LMBT csoportot, az kárpótolt minden kezdeti nehézségért (nevet).
Hogyan kezdődött?
Ez egy nagyon érdekes történet. Egy házibulival kezdődött, amit egy srác a Facebookon hirdetett meg, ami végül akkorára nőtte ki magát, hogy egy bárba kellett áthelyezni az egészet. A végén annyian jöttek el, hogy mindnyájan az utcán álltunk és ott született meg a döntés, hogy érdemes lenne programokat szervezni a korunkbeli melegeknek, mert érdeklődés nyilvánvalóan van rá. Nagyon sokan eljöttek, és nagyon örültek, hogy nem ők az egyetlen melegek a városban. Szóval az én történetem mások fejében is lejátszódott a láthatatlanságról. Jó érzés volt, hogy végre nem vagyunk egyedül.
Mesélj kicsit arról, hogyan forrta ki magát a kezdeményezés!
Igazából nagy szerencsénk volt: egy foglalt ház közösségében hallottak rólunk és felajánlották, hogy ők adják a helyszínt. Megszerveztük az első bulinkat, és bár eredetileg azt terveztük, hogy havonta egyszer lesznek majd, de az érdeklődés annyira nagy volt, hogy heti rendszerességgel indítottuk el a Project Tuesday elnevezésű programot, ami mindig egy adott téma köré épült. De a lényeg mindig az volt, hogy helyszínt és lehetőséget biztosítson a meleg fiataloknak ahhoz, hogy barátokat és ismerősöket szerezhessenek. Maastricht nagy múltú egyetemváros, több tízezernyi diákkal a világ minden tájáról, akik szeretnének barátokra találni az idegen környezetben. Mi erre próbáltunk és próbálunk a mai napig is lehetőséget biztosítani. A bulikon kívül kirándulásokat is szervezünk, illetve van egy mentorprogramunk is, ami annyit takar, hogy ha valakinek bármilyen jellegű problémája van – a lakáskereséstől a lelki segélyig –, hozzánk fordulhat, és segítünk neki, amiben csak tudunk.
Ez nagyon jól hangzik! Hányan dolgoznak most a csapatotokban?
Öten vagyunk vezetők és hét önkéntesünk van, akik mindenféle helyekről érkeztek: Kínából, Brazíliából, Angliából stb. Nagyon jó együtt dolgozni egy közös cél érdekében!
Hogyan fog zajlani a következő nagy programotok, amit ha jól tudom, jövő héten tartotok?
Igen, jövő hét csütörtökön, június 18-án lesz egy nagy Nemzetközi LMBT Diáknap, amit a Roze Zaterdag (Rózsaszín Szombat) keretein belül szervezünk. Mivel idén Maastricht nyerte a hollandiai Pink Week szervezési jogát, ennek részeként a héten rengeteg melegprogram lesz (kiállítások, bulik, előadások) és innen jött az ötlet, hogy mi is bekapcsolódjunk, és szervezzünk a diákoknak egy napot, ami róluk szól. Az eseményen az Amnesty Internationalen és a Unicefen kívül sok más szervezet csatlakozott hozzánk. A program házigazdái Nanna Meijer (holland blogger) és Stephanie Reid (kanadai softball játékos és edző), az alkalom díszvendége pedig Frank van Dalen, az LGBTI Working Group of the Human Rights Committee of Liberal International elnöke. Nagyon várjuk a nyitott gondolkodású fiatalokat, hogy bezsélni tudjunk az elfogadásról, az együttélésről, a sokszínűségről, de emellett lesznek más kül- és beltéri programok, viták, előadások, divatbemutató, kiállítás, filmsarok és még sok más. A napot persze egy bulival zárjuk majd. Lassan már tíz hónapja szervezzük, és remélem, hogy mindenki jól fogja érezni magát.
Korábban Budapesten éltél. Mit gondolsz, mennyiben más Hollandiában a melegek iránti elfogadás? Miben látod a legfőbb különbséget?
Budapesten nem mertem volna kéz a kézben sétálni a barátommal, bár az ország többi részénél még mindig sokkal nyitottabbak az emberek. Akár azt is mondhatnám, hogy Budapesten könnyű melegnek lenni, Hollandiában viszont az emberek ezzel nem törődnek. Nem néznek meg, olyan, mintha egy heteroszexuális pár sétálna el mellettük. Itt valahogy természetes felvállalni saját magunkat.
El tudnád képzelni, hogy itt maradsz?
Nem hosszabb távra indultam, de most már azt hiszem, hogy el tudnám képzelni hogy, itt maradok a jövőben, mert nagyon megszerettem az itteni életet.
Programajánló
Frank van Dalen megnyitóbeszédét követően számos változatos program várja a Maastrichtba látogatókat szombaton. A fiatal helyi képzőművészeket bemutató kiállításokon az identitás kérdéseit, a testhez és a tárgyakhoz fűződő emlékek kapcsolatát, valamint a meleg közösség életét feldolgozó munkákat láthatunk. Lesznek természetesen filmvetítések is: itt különösen izgalmasnak ígérkezik Kris van der Veen 5000 ROEBEL (5000 rubel) című munkája, amely az orosz LMBT közösség helyzetével foglalkozik. Frank van Dalen a megnyitón való szereplése mellett egy előadást is tart majd arról, milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb a világkörüli LMBT jogi küzdelemben való részvétele során. Ezenkívül felfedezhetjük a várost a gyalogos vagy vízi városnéző túrák során, este pedig természetesen buli zárja a rendezvényt.
Az International LGBT Student Day részletes programját a következő linken találjátok:
http://lgbtstudentday.com/
