HírekPride

Nem engedélyezték az idei Isztambul Pride-ot

Tavaly vízágyúval és gumilövedékkel oszlatták a tömeget – idén már nem is kapta meg a rendezvény a hivatalos engedélyeket. 

Egy kép a tavalyi eseményről, amikor még béke volt. Fotó: Claudia Wiens
Egy kép a tavalyi eseményről, amikor még béke volt. Fotó: Claudia Wiens

A hatóságok az orlandói tragédia miatt felmerült biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezik idén, hogy az LMBT közösségek felvonuljanak a török nagyváros utcáin. Valószínűbb azonban, hogy – bár maga a homoszexualitás nem büntethető – az orszgában uralkodó homofóbia az igazi indok a rendezvény betiltása mögött.

Most vasárnapra egy jogvédelmi menetet szerveztek volna, a hivatalos nagy felvonulásra pedig június 26-én került volna sor.

Isztambul megye kormányzója, Vasip Şahin a következőket nyilatkozta: „Bizonyos weboldalakról, közösségi médiafelületekről és egyéb forrásokból arról értesültünk, hogy egy csapat LMBT személy különböző felvonulásokat tervezett. A tervezett gyűléseket és demonstrációt a kormányzóság nem engedélyezheti: az állampolgárok – és mindenekelőtt a résztvevők – biztonságát, valamint az általános rendet kell elsősorban szem előtt tartanunk.”

Habár a helyi LMBT szervezetek rendszeresen kapnak fenyegetéseket szélsőséges csoportoktól, ez őket nem riasztaná el a program megtartásától.

„Ez csak a tavalyi történet folytatása, amikor a rendőrség megtámadta az összegyűlt tömeget” – mondta Ömer Akpinar aktivista az Independent magazinnak, majd hozzátette: – „Az emberek persze nincsenek egy véleményen a felvonulást illetően: sokan tartanak az Iszlám Állam és egyéb terroristacsoportok támadásaitól.”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin