Hírek

„Nem egy arctalan tömeg vagyunk”

3-an a 30-ért, 30-an a 30 ezerért

Május 19-én 134 igen, 57 nem arányban, 4 tartózkodás mellett a Magyar Országgyűlés megszavazta a 33-as törvényjavaslatot, amely ellehetetleníti a magyar transznemű emberek számára a hivatalos nem- és névváltoztatást. A törvényjavaslat beadása óta óriási csata zajlott a törvény ellen, és eddig nem látott összetartás alakult ki az LMBTQ közösségen belül. Az ellenkampány három fontos szereplőjével az elmúlt hetekről, a törvény elfogadásáról és a jövőről beszélgettünk.

 

 

Az első napok

„Úgy érzem, egyfajta gyászfolyamaton megyek keresztül” – mondja Atanáz, transznemű férfi, Ivett párja. Mindketten fel voltak készülve arra, hogy a kormány végül elfogadja a 33-as törvényjavaslatot, ám azt, hogy mindez ténylegesen megtörtént, teljesen más érzés volt átélni. „A történelem során láthattunk már numerus clausust és sok más, brutalitásban végződött jogfosztást. Ezek után volt bennem egy eddig nem is teljesen tudatosult, naiv várakozás az emberek irányában: arra számítottam, hogy más is összerándul arra, ha egy embercsoport életét ilyen mértékben el akarják lehetetleníteni.”

Tálos Atanáz szerint a társadalom reakciója rengeteg szinten mutatja meg a magyar állampolgár igaz színeit. Rengeteg ember élete telik el feszültségben, az ebből fakadó agresszió pedig arra ösztönzi őket, hogy előítéletekkel éljenek – hiszen, ha utálhatnak egy embercsoportot és távol tarthatják magukat tőle, akkor úgy érzik, ennyivel is biztonságosabb az életük: „Ez rendszerszintű probléma, a rendszer a mindennapi feszültségek fenntartásával, mélyítésével hat az emberek általános mentalitására, az általános mentalitás pedig bebetonozza magát a rendszert. Hatalmas mennyiségű kognitív disszonanciát kellene feloldania magában rengeteg embernek ahhoz, hogy változzon a helyzet.”

Ördög Ivett transznemű nő, Atanáz párja. A döntés napján interjúk sorával volt elfoglalva, aminek örült is – volt mi elterelje a figyelmét és hasznosnak is érezte magát. Másnap egy munkahelyi meetingen tört el nála a mécses, ahol arról beszélgetett a felettesével, hogy milyen jól beilleszkedett a csapatba. Ám ez az öröm már nem tudott őszinte lenni: „Nagyon nehéz megélnem, hogy már nem érzem magam itthon biztonságban, mert nem tudom, mi lesz a következő lépése a kormánynak. Pedig én szinte az egész életemet itt éltem le Budapesten, szeretem a várost, és ami a legdurvább, hogy nem is olyan rég még Fidesz szavazó voltam. Ezt jobban megbántam, mint bármilyen más döntést az életem során.”

Fajt Alex transznemű férfi és vlogger. Barátnője végig ott állt mellette a 33-as körüli cirkuszban. Bár Fanni nem része az LMBTQ közösségnek, mindig is fontosnak tartotta a szolidaritást, és azt, hogy kiálljon a közösségért: „Amikor megtudta, hogy mire készül a kormány, azonnal részt akart venni abban, hogy megakadályozzuk ezt a döntést. Egyrészről miattam is, az én érdekeimet szem előtt tartva, másrészt azért is volt ez neki fontos, mert ez a törvény nemcsak minket, transzneműeket sodort a perifériára, hanem a kormány üzent a társadalomnak is. Mégpedig nem túl pozitív üzenetet küldött: ha éppen az utamban állsz, vagy csak szimplán nem állsz be a sorba, téged is bármikor eltörölhetlek, korlátozhatlak.” A törvény megszavazását az első órákban ő rosszabbul is viselte. Alexnek kellett egy fél nap, mire felfogta a történteket. Együtt sírtak a kocsiban, majd aznap, hirtelen felindulásból kidekoráltak egy farmerdzsekit. Ez a feldolgozási mechanizmus bevált – már amennyire be tud válni egy efféle módszer egy ilyen helyzetben: „Azóta próbálok alkotni, alkotni és alkotni. Elterelem a figyelmem és közben valami másban valósítom meg magamat, Alexot. Ha már a valódi életben, ebben a valódi világban nem fejezhetem ki azt, aki vagyok, és nem lehetek önmagam.”

Az ellenkampány

Alex Magyarország egyik legismertebb transznemű aktivistájaként leginkább a közösségi média erejét használta fel arra, hogy felszólaljon. „Részt vettem online kerekasztal-beszélgetésben, a #töröljéka33as hashtag terjesztésében és ezzel együtt a petíció aláírását is szorgalmaztam. A TikTok-ra készítettem egy challenge-et, amit sokan megosztottak, illetve rekreálták olyanok is, akik nem érintettek, viszont szolidaritásukat szerették volna kifejezni. Később pedig az RTL Fókusz című műsorában beszéltem a törvényről, interjúkat adtam, és Instagram live-okon keresztül világosítottam fel a követőimet arról, mire készül a magyar állam, illetve update-eltem őket a procedúráról” – meséli.

 

Ördög Ivett

 

Ivett talán az ellenkampány legfontosabb arcává vált. Már nem is nagyon számolja, hány magyar és nemzetközi sajtóorgánumnak adott interjút, a sajtómegjelenéseken felül pedig ő lett az Amnesty International reklámarca is. Az óriási szerepvállalás és az ezzel járó hírnév soha nem volt célja és nem is mindenképpen örül neki. De, mint mondja, valakinek ezt is meg kellett tennie: „Sokkal szívesebben lennék Ivett, a szoftverfejlesztő és vezető, akit azért ismernek el, amit szakmailag letett az asztalra. Ezzel együtt nagyon fontosnak tartom azt, hogy ennek a közösségnek legyen egy azonosítható arca. Ez próbálok lenni én.” Ivett sokszor nem egyedül szerepelt, hanem párjával, Atanázzal: „Ati és én, mint transz heteroszexuális pár érdekesek vagyunk a média számára. Ez nem is baj, mivel mi azon kevés transzok közé tartozunk, akik hajlandóak voltak feláldozni az anonimitásukat a közösség érdekében.”

Atanáz számára különösen értékes élménynek számított, hogy a megjelenéseken keresztül beszélhetett arról is, hogy milyen mélyen megélni a transzneműséget, és elmondhatta, hogy az milyen komoly mentális terhet jelent: „Nekem is rengeteget kellett dolgoznom azon (pszichológus segítségével), hogy ne a szuicid hajlamok jelentsék az automatikus megoldási stratégiámat ezekre a nehéz helyzetekre. Nagy önismereti munkámba került ezektől a rossz stratégiáktól elszakadni, és még nagyobb munkámba került ki is mondani, hogy igen, ez velem is így volt. Most már nem szégyellem, kimondom, hogy a reakcióm arányos volt, mert annyira nehéz volt, és remélem, hogy mindezeknek a kimondása erőt ad valaki olyannak is, aki jelenleg sem lát más kiutat, de ezeket a sorokat olvassa.”

Az okok

Atanáz úgy érzi, hogy az ellenkampány során nem az volt a cél, hogy „a transzneműséget mint fogalmat, a hozzá tartozó definícióval magolják be az emberek.” Sokkal inkább az, hogy megmutassa, hogy jelen van, és nyitott a kommunikációra. A nyilvános szerepvállalás egy lehetőség volt – és lehetőség jelenleg és lehetőség is lesz – arra, hogy a transznemű emberek megmutassák, hogy ők is emberek. Ehhez pedig arcok kellenek. Atanáz szerint ezeknek az arcoknak a szereplése volt az igazán vitális a háborús időszakban: „Nem egy arctalan tömeg vagyunk. Emberek vagyunk, külön-külön élettörténetekkel. Ha megütnek, fáj. Úgy gondolom, ezeknek az üzeneteknek a közvetítése nem lehetséges anélkül, hogy néhány ember ne vállalná fel, hogy itt róla van szó.”

Az arcok felvállalása valóban óriási erővel működött. Csak a Humen Online felületén 21 transznemű ember szólalt fel a Transzvélemény rovatban, nem beszélve másokról, akik a magyar sajtó más médiumaiban vagy a külföldi sajtóban álltak ki a nyilvánosság elé. Atanáz szerint miután alapvetően egy kisebbségről van szó, amin belül további kisebbségben vannak azok, akik megengedhetik maguknak nemi identitásuk nyilvános megélését, ennek a néhány embernek a szerepvállalása is óriási teljesítmény: „Egyes becslések szerint Magyarországon akár harmincezer transznemű ember is élhet, ebből körülbelül harminc ember adott az elmúlt időszakban interjút. Én azt mondom, hogy ez a harminc ember soknak számít. Főleg, ha egy ennyire nehéz helyzetben lévő kisebbségről van szó.”

A nyilvános szereplés pedig összetettebb és bonyolultabb teher, mint gondolnánk, jegyzi meg Ivett. „A kampányban való látható szerepvállalás bizonyos szempontból értelmetlenné teszi a cél elérését. Ha egy ország előtt előbújok mint transznemű, onnantól viszonylag nehéz áttérni arra, hogy csak egy átlag nőként éljek. Persze azért a többség el fogja felejteni, hogy látott egy-egy cikkben vagy videóban, de ettől függetlenül feladni az anonimitást nagy áldozat egy transznemű részéről. Épp ezért nem is tudom másoktól elvárni ezt.”

 

Tálos Atanáz

 

A harcban ettől függetlenül persze nem csak ők vettek részt. Fontos megemlíteni mindenkit, akik, ha arcukat nem is tudták hozzáadni a kampányhoz, de a háttérben segítették a közösséget és a közös ügyet szakmai tudásukkal és lelkesedésükkel.

Alex számára a kormány teljhatalma és az ezzel való visszaélés volt az indíték arra, hogy felemelje a hangját: Elegem lett abból, hogy az Orbán-kormány Istent akar játszani, és olyan emberek életéről akar dönteni, akikről még csak azt sem tudják, hogy mi a nevük, vagy hogy miért annyira fontos nekik, hogy a személyijükben az a nem és név szerepeljen, amit ők magukénak éreznek. Nem, nem vagyunk kevesen. Sőt, rengeteg transznemű van. De érthető a félelmük, hiszen nincs már semmi és senki, aki megvédené őket a kirekesztéstől vagy az esetleges fizikális bántalmazástól.” Ha az ország és a világ nem lenne ennyire nem- és gendercentrikus, rendkívül sok terhes kérdéstől szabadulnánk meg és rengetegen élnének sokkal szabadabban: „Sosem fogom megérteni, hogy miért mindenki aszerint sorolja be a másikat, hogy mi van a gatyájában, de igazából azt sem, hogy miért érdekel bárkit is ez a dolog. Sőt, tovább megyek: nem fogom soha megérteni azt sem, hogy miért zavar bárkit is az, ha valaki nemet szeretne változtatni. Mi köze van hozzá?”

A reakciók

Alex szerint Magyarországon még mindig túl kevés ember ismeri a transzneműség fogalmát, tudás nélkül pedig az ismeretlentől való félelem lesz az uralkodó, amiből jobb esetben közömbösség fakad, rossz esetben gyűlölet. Emiatt pedig az ellenkampány bárhogy is akarták, nem lehetett sikeres. „Egy olyan országban nehéz érzékenyíteni, ahol az emberek még mindig azt gondolják, hogy a transzneműség az, ha egy férfi beöltözik nőnek, egy nő pedig férfinak és szemceruzával szakállat rajzol magára. Nem, az a farsang! Vagy egy olyan országban, ahol a Pride felvonulás még mindig azzal azonosítják, hogy »a buzik bőrtangában vonaglanak«.”

A többiek kicsit pozitívabban látják a helyzetet. Ivett szerint az ellenkampány végeredményben jó hatással volt a teljes társadalomra, és most érezte először azt, hogy az LMBTQ társadalomban valóban szerepet kap a T betű. Eddig a közösségen belül volt, hogy a transzfóbia is felütötte a fejét, de most valami gyökeresen megváltozott. Ez pedig nemcsak azért fontos, mert szép gesztus, hanem azért is, mert fel kell készülni a további támadásokra. Mindenkinek, bárkinek: „Közös az ellenség, és csakis összefogással nyerhetünk. Márpedig senkinek ne legyenek illúziói: ha a transzokkal végzett a kormány, akkor más csoportok következnek. Épp ezért talán nem is csak az LMBTQ-nak kell most összezárni, hanem a feministákkal, romákkal, zsidókkal, egyedülálló anyákkal és mindenki mással össze kell fogni, akiket ez a kormány ellenségképként próbál használni.”

A jövő

Atanáz és Ivett úgy döntöttek, elhagyják az országot. Bár a Magyarországon elburjánzó nemzetpolitika mindenképpen azt akarja elültetni a fejekben, hogy az LMBTQ emberek nem rendes magyar állampolgárok, akik nem is élik meg a magyar identitást, ez nem így van. Erre pedig tökéletes példa lehet Atanáz: „Én többek között magyar szakon végeztem. Az identitásom szerves része a magyar nyelvhez való kötődésem. A magyar nyelv nem csak egy nyelv a lehetséges sok közül – számomra ez az a nyelv, amelyen a legmélyebb, legbensőségesebb érzelmeimet kifejezem. Úgy érzem, nekem a legnagyobb honvágyam a magyar nyelv után lesz.”

Az elszakadás Ivett számára is nehéz: „Nem gondoltam, hogy egy nap egyszerűen el fogok menekülni az országból, és úgy indulok el, hogy azt gondolom, talán soha nem térek majd haza. Nagyon fáj, mert hiába vagyok félig német, és hiába volt rám meghatározó hatással a sváb kultúra nagymamám révén, én mégis itt éltem le az életem első 40 évét, ide tartozom. Most mégis elüldöznek, pedig mindig csak adtam ennek az országnak. Szomorú vagyok, mert azon magyarok sorába kell lépnem, akik nem önszántukból hagyták el az országot. Persze van, aki most azt gondolja magában »menj csak, te selejt, nem fogsz innen hiányozni«, de ugyanezt gondolták sokan Neumann Jánosról is.”

Alex nem akarja elfogadni azt a lehetőséget, hogy elköltözzön az országból. „Képtelen vagyok elfogadni a tényt, hogy az a hely, ahova születtem, ahol felnőttem, és leéltem 25 évet, ennyire brutálisan kitaszít magából. Lehetetlen.” Bár elfogadja, ha valaki mégis így dönt, hiszen mint mondja, a transznemű közösség egy szinten hontalanná vált Magyarországon. De ő inkább itthon küzdene tovább: „Mi lesz azzal a generációval, akiket magunk mögött hagyunk? Tényleg engedjük ennek az országnak, hogy ők döntsék el, hogy ki lehetsz és ki nem? Én ezt nem hagyom!”

 

Fajt Alex

 

„Egyetlen elnyomás sem tartott még örökké” – mondja Ivett, aki szerint a törvény meg fog szűnni egy nap.  A kérdés így nem az, hogy mikor lesz újra esély a nem- és névváltoztatásra, hanem az, hogy míg ez megtörténik, hány magyar állampolgár élete megy tönkre, vagy akár ér véget.

Alex komorabban látja a helyzetet. Szerinte egy olyan ügyhöz értünk a törvény megszavazásával és aláírásával, ami után már nem elég, hogy ugyanazok az arcok felszólaljanak, akiket egyébként is ismerhet már a társadalom. A transznemű emberek májusban egyedül maradtak Magyarországon. Elvették tőlük nemcsak a jogot, hanem a reményt is. Tudom, ez szomorú, de az én rokonaim is csak annyit tudtak mondani, hogy fejezzem be a szereplést, ne hozzak több szégyent a családomra, és álljak be végre a sorba, legyek szürke, mert akkor tudok itt tovább élni. Ahol a saját a családod nem áll ki melletted és nem harcol a jogaidért, akkor kitől várod a megváltást? Állambácsitól, aki azt sem tudja, hogy te létezel, és az sem érdekli, hogy neked ez a törvény az életedet teheti tönkre?”

A papírok

De Alex nem adja fel – és eszébe sem jut hallgatni a családjára. Továbbra is szerepelni fog, nem lesz szürke, és saját bevallása szerint kész arra is, hogy „szégyent hozzon a családjára”. „Mert ez vagyok én” – mondja. – „Még ha nincs hivatalos papírom róla, akkor is Fajt Alex vagyok – ember, aki férfiként éli az életét, és erről senki más sem dönthet, csakis én!”

Atanáz bízik egy szebb jövőben, de a harcot feladta. Mint mondja, nincs egyszerűen több tartalékenergiája. Minél előbb el akarja hagyni az országot Ivett-tel. Magyarországon sose volt módja beadni a nemváltásra vonatkozó kérelmét. Korábban házas volt, a válókeresetét 2019-ben adta be, a házasság felbontására véglegesen pedig 2020 februárjában került sor. Bár a szükséges pszichológiai, pszichiátriai és nőgyógyászati szakvéleményeket megszerezte, házas személyként a magyar törvények szerint nem jelentkezhetett nemváltásra, hiszen az azonos neműek házassága nem engedélyezett. Nem minket szolgál a törvény, ezt már megszokhattuk. Februárban még beadhatta volna a kérelmet, de előtte vissza akarta kapni a házasság előtti nevét, amihez újabb kérelmeket kellett volna beadni – személyesen. Ezt viszont már a koronavírus miatt bezárt hivatalok akadályozták meg. Itthon már nem fog próbálkozni. De azt nem adja fel, hogy hivatalosan is azzá váljon, aki ő valójában.

Így van ezzel a párja is: „Addig nem nyugszom, amíg nem az áll az összes papíromban, hogy a nevem Ivett.” Németországban néhány papírról állampolgárság nélkül is lehet gondoskodni, ám a teljes nem- és névváltoztatáshoz ott is német állampolgárnak kell lenni, aminek a megszerzése akár tíz év is lehet. Ivették addig is maradnak magyar állampolgárok – Ivett pedig magyar állampolgárként fog tovább próbálkozni jogai érvényesítésével.

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

 

hirdetés
Previous post

“We are not a faceless crowd”

Next post

Levetették a polgármesterrel, erre az egész város szivárványzászlóba borult