Színes

“Miért ne oszthatnám meg az örömömet a világgal?”

Október 11., a Nemzetközi Előbújás Napja alkalmából osztjuk meg Attila Luigi De Re történetét. Attila egyike volt azoknak, akik az idei, történelmi első Pécs Pride Felvonulás végén beszédet mondtak és saját versét is elszavalta. A költemény Attila története után olvasható.

Szerencsésnek érzem magam. Szerencsésnek érzem magam, mert nem tagadott ki soha senki, nem fordult el tőlem, vagy dobott ki az utcára a „büszkeségem” miatt. Hálás lehetek a sorsnak, hogy a családom és barátaim, ismerőseim mind elfogadtak úgy, ahogy én „én” vagyok.

A multikulturális családi hátteremnek köszönhetően úgy érzem, hogy egy toleráns és nyitott családi kört tudhatok a magaménak. Ugyanez érvényes a baráti körömre is: elfogadó, sokszínű és nemzetközi.

 

Attila Luigi De Re | Fotó: Szász Natália

 

Elég hamar rájöttem, hogy mi a helyzet. 14 éves korom körül tudatosult bennem a dolog, hogy én magam is az LMBTQ+ közösség tagja vagyok. Elsőként egy-két barátnőmnek bújtam elő, később édesapámnak, majd további barátoknak. Nemrég édesanyámnak mondtam el, mi a helyzet.

Az első coming out egy mozizás után következett be. Végig izgultam, hogy mikor mondjam el a barátnőmnek. Először a film előtt akartam elmondani neki, hogy mi a helyzet, de egyszerűen nem jött össze. Végül a vetítés után sikerült nyögvenyelősen elmondani neki, hogy más pályán játszom. Hirtelen azt hitte a lány, hogy szerelemi vallomást akarok neki tenni, de végül mással kellett szembesülnie. Pozitívan fogadta a hírt és megnyugtatott, hogy ugyanúgy barátok maradunk és semmi sem fog változni emiatt.

Apukámnak szintén nehezen mondtam el, hogy “ki is vagyok valójában”. Épp úton voltunk a reptérre, mivel Németországban voltam és indultam vissza Budapestre, és úgy gondoltam, hogy egy laza mondattal elmondom neki a dolgot, de mégsem úgy jött össze, ahogy elterveztem. Egész úton más témákról beszéltünk és egyszer sem sikerült kimondani az eltervezett mondatot.

Nagy nehezen a reptéren, indulás előtt, vettem egy nagy bátorságot és belevágtam. Apa, igazi olasz macsóként, elkezdett dicsérni egy hosztesz hölgyet, hogy milyen szép és csinos, erre én benyögtem a következő kérdést: „Mi van akkor, ha nekem a srác jön be és nem a csaj?”. Hirtelen rám nézett és elmosolyodott, majd egy nagy öleléssel támogatásáról biztosított és megmondta, hogy ő továbbra is úgy szeret, ahogy korábban és nem változik semmi. Elbúcsúztunk, felszálltam a gépre és megérkeztem Budapestre.

Egy-két rokonom még nem tudja, hogy mi a helyzet, de már őket is próbálom érzékenyíteni. Legutóbb egy kis tájékoztató füzetet adtam az egyik rokonomnak, hogy kicsit toleránsabb legyen az LMBTQ+ közösség iránt. Remélem, hogy összejön a tervem és sikerül egy kis szeretetet a szívébe vinnem.

Lehet már feltűnt, de még nem mondtam el, hogy melyik betű vagyok a közismert LMBTQ+ mozaikszóból. Tán bi, vagy meleg? Lehet, pánszexuális vagyok?! Kezdetben volt preferenciám, de idővel rájöttem, hogy nem ez a fontos. Az a fontos, hogy az énünk tudja, mit akarunk és kik vagyunk. Mit mondunk a nagyvilágnak? Az már egy másik kérdés!

Minek jelzőket használni? Minek stigmatizálni? A végén úgyis mind emberek vagyunk és nem csupán egy darab betű. Az én filozófiám az, hogy a szexuális orientáció mindenki magánügye, de miért ne oszthatnám meg az örömömet a világgal? Billie Eilish is nemrég megmondta a médiának, hogy a szexuális orientációja a saját magánügye.

Miért ne mondhatnám el, hogy kiért vagyok oda tetőtől-talpig – legyen az fiú, lány és így tovább? Ki mellett ébredek fel minden egyes reggel? Miért pont a neme a lényege, miért nem a személyisége, a mosolya, az arca, a szeme vagy a gödröcskéi a piros orcáján?

 

Attila Luigi De Re | Fotó: Szász Natália

 

Nemrég az egyik nagyobb divatlap címlapfotója erősítette meg bennem azt, hogy lehet valaki meleg, queer, bi, aszex vagy bármi más, a végén úgyis mindenki ugyanúgy szeret. Vagy tévedek? Szerintem nem.

A szeretetet bárkivel megélhetjük, és a nyilvánossággal meg is oszthatjuk. Én ezért küzdök!

Azért küzdök, hogy Magyarországon ne a nem számítson, hanem az érzelmi kötödés, az emberi kapcsolatok.

Ezért álltam ki a Pécs Pride-on a Vigadó című versemmel és ezért szeretnék kiadni egy verseskötetet közismert magyar LMBTQ+ személyek közreműködésével, akik nap mint nap harcolnak a közösség emancipációjáért Magyarországon.

Szeretnék egy olyan országban élni, ahol mindenki félelem nélkül megfoghatja párja kezét az utcán és elmondhatja a szüleinek, hogy kivél egy párkapcsolatban. Anélkül, hogy kitagadnák a családból. Mert a szerelem az szerelem.

 

Vigadó.

.

Könny csordul a szemembe

Mikor rád nézek,

Rád, a budai várra

És a Dunára.

.

Könny csordul a szemembe,

Mikor rád lépek,

Rád, a lánchídra,

És a Dunára.

.

Könny csordul a szemembe,

Mikor leülök,

Le, a rakpartra,

És a Dunára.

.

Szívem szakad,

Szám néma

Marad.

Kitagadva leszek,

Ha az Énem

Magyarországon

Marad.

.

Könny csordul a szemembe,

Mikor arcomat,

Elárulva saját

Magamat,

Csak kifordítva

Mutathatom.

.

Könny csordul a szemembe,

Mert családomat,

Páromat,

Csak álomban

Ringathatom.

.

Szerelmemet,

Ha mégis meglelem,

Csak a négy fal között

Szerethetem.

.

Mindezt azért,

Mert 133 bátor

“Ember”

Kéz a kézben,

Együtt a(z) (ország)gyűlésben,

Néhány dologra bekorlátozta

A magyar családomat:

Apa, anya,

Lánya és fia.

.

De hol maradt?

Apa & Apu

Anya & Anyu

Mama & Nagypapa

Tánti vagy bátya,

Öcsi?

Mi van veled Frédi?

Te egyedül maradtál,

A Gézával,

A cirmos cicáddal?

.

Egyedül maradtam…

.

De tudod mi történt?

Mindezt, én, nem hagytam!

.

Kalap, kabát, viszlát

ADIEU Magyarország!

Mondtam én,

És az első vonattal,

Nyugat felé az énem

Tavozék!

.

Extázisban lebegtem,

De mégis ledermedve

A székemben ültem,

Mert küzdeni nem

Mertem és így

Mindennek

Hátat fordítottam.

.

Azért továbbra is tudtam,

mert szívem

mindig helyén marad:

.

Egyik hazám mégis,

Mindig Magyarország marad.

.

————————————

.

10 évvel később…

.

A keretemben ülök,

Hegytetőn vagyok.

Messzire látok,

.

Vígan kiáltok,

Ország világ

Azt kiáltom:

“Itt vagyok, hazám

Szabad, köszönöm,

Hogy megcsináltátok!”

.

A városra lelátok <3

A parton este sétálok,

A fényekben fürdök

Szabad vagyok

És azt kiáltom:

.

“Itt vagyok, hazám

Szabad, köszönöm,

Hogy megcsináltátok!”

Attila Luigi De Re

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb