Hírek

Meleg szellem kísért Simon Cowell birtokán

 

A Britain’s Got Talent zsűritagja még csak nemrégiben vásárolta meg legújabb birtokát, de máris azzal a tudattal kell együtt élnie, hogy egy meleg férfi szelleme követheti, bármerre is jár.
Simon Cowell 15 millió font értékű birtoka nem olyan elhagyatott, mint ahogyan azt sejtette, és mivel ő maga nagyon is hisz a természetfelettiben, egy percig sem kételkedett, amikor felvilágosították, hogy nagy valószínűséggel egy meleg római férfi szelleme kísért a falak között – írja a Gay Star News.

Az előző tulajdonos, Christian Levett azt állítja, a londoni házat nem más, mint Antinoosz, Hadrianus római császár szeretője kísérti. Arról nincsenek pontos adatok, vajon Antinoosz miképpen is lelte halálát, ugyanis több mítosz is övezi utolsó napjait, de az elméletek között szerepel az öngyilkosság és az emberáldozat is. De hogyan is kerülhetett éppen egy londoni házba Antinoosz szelleme? Christian Levett úgy nyilatkozott, hogy 2014-ben vásárolt egy szobrot Antinooszról, amit a házban helyezett el.

„Egy ládában szállították ki. Amikor éppen bezártam a házat, olyan hangokat hallottam, mint amikor nehéz tárgyak egymásnak ütődnek. A hang a szalonból jött, ahol Antinoosz szobra továbbra is a ládában volt, de rajta és rajtam kívül senki sem tartózkodott a házban. Ez megismétlődött a következő két éjszakán is, és akkor is egyedül voltam.”

 

 

Mielőtt azt hinnénk, hogy Levett csupán képzelődött, egy szomszédja is megerősítette történetét a különös hangokról, melyek az éjszakában csendültek fel. Simon Cowell nem most először kerülne közelebb a természetfelettihez, ugyanis korábban már volt szerencséje olyan házban élni, ahol szintén kopogó szellemmel volt dolga.

„A halottak csak fel szeretnék venni velünk a kapcsolatot. Legutóbb a szüleimmel voltam, amikor hallottam a kopogást az ajtón. Bementem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy ők kopogtak-e, de azt mondták, hogy nem. […] A kutya a házban teljesen meg volt rémülve. A következő napon hasonló hangokat hallottam, és néhány dolog egyszerűen leesett a konyhában. Nem találtunk rájuk logikus magyarázatot, de biztosan kellett lennie valamilyen jelenlétnek. Én azonban nem ijedtem meg ettől.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin