Nagyvilág

Meleg férfiakra támadó bandát köröz a rendőrség Ausztráliában

 

Az ausztráliai Canberrában a rendőrség olyan négy-nyolc fős bandát keres, akik rövid időn belül két meleg férfit támadtak meg a városban – írja a Q News. Az áldozatokat meleg randiapp segítségével csalták tőrbe.

Az első férfit még július 16-án csalták egy lakóépülethez a Grindr-ön, majd amikor odaért, egy négyfős csoport megtámadta. Sikerült motorbiciklivel elmenekülnie, bár sisakját és kesztyűit elvették tőle.

A második támadás július 20-án történt, a szintén randiappon becserkészett férfit hasonlóképp egy külvárosi házhoz hívták, ahol egy hét-nyolc fős banda támadta meg. Az áldozat elmondása szerint homofób káromkodásokat kiabáltak és megpróbálták kirabolni, valamint a kocsiját is megrongálták. A férfinak sikerült elmenekülnie.

A rendőrség most azt próbálja kinyomozni, hogy vajon ugyanaz a banda követte-e el a két bűncselekményt, közben pedig óvatosságra intik a randiappok felhasználóit, hogy ne menjenek magánházakhoz, hanem nyilvános helyen találkozzanak a randipartnerükkel.

Az utóbbi években megszaporodtak a randiappok segítségével meleg férfiak sérelmére elkövetett bűncselekmények, Dél-Afrikából és Franciaországból is jelentettek hasonló eseteket.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin