Nagyvilág

Melania Trump azt bizonygatja, mennyire melegbarát a férje

 

Jövő kedden, november harmadikán tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban, ahol a jelenleg regnáló elnök, a republikánus Donald Trump kihívója a demokraták részéről Joe Biden.

A Republikánus Párt LMBTQ szekciója, a Log Cabin Republicans osztotta meg a Twitteren azt a háromperces videót, amelyben Melania Trump kapmányol a férje mellett.

„Amerika az a hely, ahol azok lehetünk, akik csak akarunk. A lehetőségeink végtelenek, mert hazánk olyan sok esélyt kínál a sikerünkhöz. Az Egyesült Államok first ladyjeként tudom, hogy a férjem mennyire szereti az amerikai népet, és tudom, hogy az minden vágya, hogy ennek a csodálatos országnak minden állampolgára jól éljen és boldoguljon.

Donald az az üzletember, aki soha nem vett részt a politikában. Az igazi kívülálló, aki ezzel sok ellenséget szerzett magának a politikai elitben. Sokkolt a felfedezés, hogy ezen befolyásos emberek közül sokan megpróbálják a férjemet melegellenesként és az egyenlőség ellenzőjeként lefesteni.

Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól.

Donald szeret segíteni az embereken, és szereti látni, hogy a körülötte lévők és az ország lakói sikeresek. A Republikánus Párt vezetőjeként és az Egyesült Államok elnökeként Donald világossá tette, hogy a melegekkel és a leszbikusokkal úgy kell bánni, ahogy ő mindig is bánt velük. Egyenlően. Donald az első elnök, aki úgy jutott a Fehér Házba, hogy támogatta a melegházasságot. Donald az az első elnök is, aki nyíltan meleg hivatalnokot nevezett ki a kormányába.

Az úttörők és a hátrányos helyzetű bátraké Amerika történelme. Ma azt láthatjuk, hogy a szabadgondolkodókat és az olyan független hangokat, mint a meleg konzervatívokat, a republikánusok LMBT frakciójának tagjait elnémítja, cenzúrázza, zaklatja a cancel culture népe. Ez nem az az Amerika, amelyikben bármelyikünk is élni szeretne.

Amerikát olyan, Isten adta jogokra építve alapították, mint a szólásszabadság és a vallási szabadság. Olyan nemzet vagyunk, amely védelmezi és ünnepli a sokszínűséget, és elítéljük azokat, akik megfélemlítenek és fenyegetnek másokat. Nem akarunk egy szabadság nélküli helyen élni. Ahol mindenkit arra kényszerítenek, hogy egyformán gondolkozzon.

A férjem tartja a hazánknak és minden lakójának tett ígéretét, hogy haladjunk előre, miközben talpra állunk számos nehézségből. Még ha semmivel sem ért egyet a férjemmel, joga van ezt kimondani. Ez az amerikai út. Védjük meg!

Melania Trump first lady vagyok, támogatom a Republikánus Párt LMBTQ szekcióját, és kíméletlenül szókimondó vagyok.
Isten óvja mindannyiukat, és Isten óvja gyönyörű nemzetünket.

 

 

A first lady szenvedélyes szavaival nem mindenki ért egyet. A Trump melletti melegfelvonulás épp a napokban lett kínos kudarc, miután 50-70 fő jelent meg összesen a rendezvényen.
Ennél jóval súlyosabb azonban, hogy mára bőven száz felett van az LMBTQ közösséget támadó azon kormányzati intézkedések száma, amelyeket Trump elnöksége alatt hoztak.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin