Itthon

Megtiltaná a Mi Hazánk a 18 év alattiaknak az azonos nemű párral való szexuális kapcsolatot

Sajtótájékoztatót tartott ma Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa. Az MTI tudósítása szerint a büntető törvénykönyv (BTK) módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a jelenlegi 14 helyett ismét 18 év legyen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat esetében a beleegyezési korhatár.

A szélsőjobboldali párt országgyűlési képviselőjre szerint ha szükséges, akár az alaptörvény módosítását is kezdeményezik a jelen helyzet megváltoztatása érdekében, mert szerintük ezzel a megoldással kerülhetnek valóban védett státuszba a felnőtteknél jobban veszélyeztetett fiatalok.

A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely a pedofíliához hasonlóan a homoszexuális propagandafelvonulás betiltását is követeli” – büszkélkedett Novák. A politikus a homoszexualitást a drogokhoz hasonlította, és azt állította, hogy „természetellenes, biológiai zsákutca”, majd arra is hivatkozott, hogy „ideig-óráig szerezhet örömet egyeseknek, de tartós boldogságot széles körben semmi esetre sem.

A sajtótájékoztatón megszólalt Halász Géza, a Mi Hazánk család- és szociális ügyi szakpolitikusa is, aki szerint jogi következetlenség, „hovatovább képmutatás van” a kormány által „gyermekvédelminek” nevezett, a homoszexualitást a pedofíliával összemosó törvényben. Ugyanis miközben tiltja, hogy a 18 évnél fiatalabbak számára a homoszexualitást népszerűsítő, megjelenítő tartalom elérhető legyen, azt engedi, hogy egy felnőtt szexuális kapcsolatra vegyen rá egy vele azonos nemű kiskorú

A hatályos BTK szerint aki 12 éves elmúlt, létesíthet szexuális kapcsolatot 18 év alatti személlyel, ha ebbe mind a két fél beleegyezik. 14 éves kor felett pedig bárkivel lehet szexuális kapcsolata a fiatalnak, természetesen azzal a kitétellel, hogy szintén kölcsönös beleegyezésen kell alapulnia.

A jogszabály nem tesz különbséget heteroszexuális és homoszexuális kapcsolat között. Tehát jogilag az a büntetendő, ha egy 18 év feletti egy 14 év alattival létesít szexuális kapcsolatot.

Az ügy előzménye, hogy a pedagógiai asszisztensként dolgozó, 39 éves B. Zsolt a TikTokon egy 15 éves, vele azonos nemű diákkal való szexuális kapcsolatáról beszélt.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin