Hírek

Megerőszakoltak, megöltek, majd felgyújtottak egy leszbikus párt Dél-Afrikában

Öt hétnyi nyomozást követően a rendőrség talált rá pár nappal ezelőtt Joey és Anisha van Niekerk maradványaira. A leszbikus házaspár – akik három évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent – december tizedikén indult el mooinooi otthonából egy temetésre a fővárosba, Pretoriába, ahova azonban soha nem érkeztek meg.

Joey és Anisha

A hatóságok először a pár elhagyott kocsiját találták meg december 28-án, majd e héten holttesteiket is – legalábbis azt, ami maradt belőlük. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a két szerencsétlen nőt meggyilkolásuk előtt megerőszakolták, a holttesteket pedig a tettesek úgy igyekeztek eltüntetni, hogy felgyújtották őket. E kísérletük azonban nem járt maradéktalan sikerrel.

A rendőrség tájékoztatója szerint jelenleg 8, 18 és 53 év közötti férfit és nőt tartanak előzetes letartóztatásban az üggyel kapcsolatban. Indítékuk egyelőre ismeretlen.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin