Hírek

Már legalább ketten belehaltak az újraindított csecsen melegüldözésbe

Az Orosz LMBT Szövetség információi szerint már legalább két meleg férfi életét vesztette a csecsen hatóságok által újraindított melegellenes pogromban. „Mindez azért fordulhat elő, mert a Kadirov-rezsim eltökélte, hogy megtisztítja a csecsen vért az ártalmas elemektől” – nyilatkozta Igor Kocsetkov, a szervezet vezetője.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld elnöke

Az Oroszország kaukázusi régiójában fekvő tagköztársaságban sajnos közel sem ez az első eset, hogy szabályos hadjáratot indítanak a meleg férfiak ellen. Az első hírek 2017 tavaszán érkeztek eltűnt, megkínzott emberekről, koncentrációs táborokról. Az azt követő hónapokban legalább három ember vesztette életét, háromszázat megkínoztak és még mindig vannak olyan férfiak, akiket eltűntként tartanak nyilván.

Aztán néhány nappal ezelőtt érkezett a hír, miszerint a V Kontaktye (magyarul Kapcsolatban) orosz nyelvű közösségi oldalon LMBTQ aktivisták felhívást tettek közzé, amelyben sürgetnek minden, még Csecsenföldön tartózkodó meleg férfit, hogy amint tehetik, hagyják el a köztársaság területét.

És a figyelmeztetés úgy tűnik teljesen indokolt is volt. A Szövetség úgy tudja a legújabb hullámban negyven embert tartóztattak le, kínoztak meg – utóbbit ketten nem élték túl. A hatóságok a neveket egy közösségi LMBTQ csoport adminisztrátorának letartóztatása révén szerezték meg.

Sajnos a központi orosz kormányzat beavatkozására, ahogy 2017-ben, úgy ezúttal sem lehet számítani.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin