Színes

Madonna AIDS-ben elhunyt barátaira emlékezett londoni koncertjén

 

Madonnáról köztudott, hogy az LMBTQ közösség céljainak támogatója és szószólója. Az énekesnő most a Celebration Tour nyitó koncertjén, a londoni O2 Arénában könnyekig meghatotta a rajongóit, amikor a Live to Tell című dalának előadása közben a kivetítőn megjelentek AIDS következtében elhunyt barátainak fotói.

A pop királynője egy nyitott dobozban lebegett a színpad felett, miközben a kivetítőkön többek között Keith Haring, Martin Burgoyne vagy épp Freddy Mercury fotója volt látható. Mindannyian az 1980-as években, az AIDS-járvány tetőzésekor vesztették életüket.

A megemlékezésül is szolgáló Live to Tell előtt a 65 éves Madonna a Holiday című slágerét adta elő, amely a válság idején az LMBTQ közösség himnuszaként szolgált.

A performansz során felhasználták az AIDS Memorial nonprofit szervezet munkáját is, akik Instagramon mondtak köszönetet az énekesnőnek, hogy a turné részesei lehetnek.

2022-es adatok szerint ma is mintegy 39 millió ember él HIV-vel a világon, és mindezidáig legalább 40 millióan haltak meg a betegséggel összefüggésben.

Madonna előadása sok rajongót megérintett, voltak, akik sírva fakadtak, mások úgy reagáltak, hogy „Madonna mindig is mellettünk [az LMBTQ közösség mellett] állt”.

Matthew Hodson, az Aidsmap ügyvezető igazgatója az X-en (Twitter) azt írta, megvan annak az oka, hogy bizonyos korú melegek mindig is Madonna-rajongók lesznek. A popikon évtizedek óta törődik a közösséggel, például már a Like A Prayer című albumában is szerepelt a biztonságos szexre vonatkozó tanács. „Támogatott minket akkor, amikor kevesen tették ezt meg” -írta.

A Celebration Tour európai állomásai között Budapest sajnos nem szerepel, hozzánk legközelebb Berlinben és Kölnben lép fel a pop királynője.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin