Itthon

Kisokost készített iskolapszichológusoknak és pedagógusoknak a Budapest Pride

A Budapest Pride kisokost készített iskolapszichológusoknak és pedagógusoknak, hogy miért jogszerű továbbra is szakszerűen segíteni a hozzájuk forduló gyerekeknek.

Szeptemberben egy előadás keretein belül beszélgettek iskolapszichológusokkal, gyógypedagógusokkal és gyermekekkel foglalkozó szakemberekkel arról, hogy miért elengedhetetlen és milyen eszközökkel tudják támogatni a hozzájuk forduló diákokat a nyáron elfogadott homofób és transzfób propagandatörvény árnyékában.

Az előadást követő sok kérdés és visszajelzés mentén a szervezet úgy látta, hogy igény van egy közérthető jogi kisokos létrehozására, ami körbejárja ezt a helyzetet.

A Budapest Pride által kiadott jogi kisokos az új jogszabályok értelmezésében segít, kiemelve az iskolapszichológusok és pedagógusok munkáját érintő paragrafusokat. Mivel az új jogszabályok több esetben homályosan fogalmaznak, így nem árt tisztázni, hogy Magyarország számos nemzetközi emberi jogi szerződést elfogadott, aláírt és a magyar jogrendszer részévé tett, amelyek így kötelezően alkalmazandóak, és ezek tartalmát magyar törvény nem írhatja felül.

Tehát van relevanciája annak, hogy ez a kisokos megszületett – remélhetőleg sok gyerekekkel foglalkozó szakember munkáját fogja tudni segíteni.

A kiadvány ide kattintva érhető el.
Mit lehet tenni ha valakit mégis retorzió érne az új törvény miatt?
Számos civil szervezet tud ilyenkor jogi és szakmai segítséget nyújtani. Fontos, hogy egy esetleges fegyelmi / jogi eljárásnál a lehető leghamarabb felvegyék a kapcsolatot a szervezetekkel.
A Háttér Társaság (LMBTQ jogvédő szervezet) jogsegélyszolgálata: jogsegely@hatter.hu
A Magyar Helsinki Bizottság (civil jogvédő szervezet) elérhetősége: helsinki@helsinki.hu
A TASZ (civil jogvédő szervezet) elérhetősége: tasz@tasz.hu

 

Nem hallgatunk – Négy emberi jogi aktivista a homofób törvény jövőjéről

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin