Ország: Törökország
Főváros: Ankara
Népesség: 75 millió fő
Államforma: elnöki köztársaság
Homoszexualitás: 1858 óta nem bünteti törvény
Cihannal mondhatni spontán találkoztunk. Egy ismerős írta, hogy török fiúval randizott, aki éppen képzésen van a budapesti Európai Ifjúsági Központban, és ha érdekel, készíthetek vele interjút. Nekem ennél több nem is kellett, következő este már a konyhámban boroztunk és elmesélte az életét.
A 29 éves fiatalember az Európát Ázsiával összekötő Dardanellák ázsiai oldalán fekvő Çanakkale városában látta meg a napvilágot. Çanakkale a maga háromszázezer lakójával törökországi viszonylatban kisvárosnak számít és Cihan már gyerekként sem érezte ott jól magát. Édesapja városi elöljáró, nagyapja szintén, így a fél város ismeri, vadidegenek is rendszeresen szólítják meg az utcán. Privát szférája megőrzésében az sem segített, hogy általános iskolában ugrott egy évet, így a középiskolát nővérével egy osztályban kezdte.
Mássága először 11-12 évesen merült fel benne. Ahogy sokunk, úgy kezdetben ő sem tudta hova tenni és nem is látott maga körül fogódzót. Sem a televízióban, sem az interneten, vagy akár az utcán. Elvágyódott ebből a világból, úgyhogy már középiskolai évei végén és az Isztambulban megkezdett egyetemi tanulmányai alatt is rendszeresen vett részt külföldi cserediák-programokban, többek között Brazíliában, az Egyesült Államokban, Portugáliában és Dél-Koreában is.
A legnagyobb fordulatot az életében viszont hat évvel ezelőtti költözése hozta meg. Cihan ekkor a svéd Lund város egyetemén vágott bele a nemzetközi tanulmányok mesterképzésbe. Azóta is folyamatosan képezi magát, emellett aktívan részt vesz a helyi meleg közösség építésében, különösen nagy hangsúlyt fektetve a HIV-prevencióra és a Közel-Keletről, valamint Afrikából érkező LMBT menekültekre. Két évig ő maga vezetett egy úgynevezett Tudásbankot, melynek célja, hogy megkönnyítse a menekültek társadalomba való beilleszkedést. Amikor ugyanis Svédországba érkezett, neki a saját bőrén, egyedül kellett megtapasztalnia, hogy az ország egyáltalán nem olyan könnyen befogadó, mint az kívülről látszik. A mai napig hetente szervez beszélgetést, aminek hatalmas sikere van: több mint ötvenen vesznek részt rajta minden alkalommal, és már a helyi média is készített riportot róluk.
Nem véletlen, hogy diplomamunkáját is az LMBT menekültekről írta, akik helyzetével nemcsak Svédországban, de odahaza Isztambulban is tisztában van. Isztambul ugyanis számos ázsiai és afrikai meleg számára a legközelebbi és legkönnyebben megközelíthető, úgy-ahogy elfogadó nagyváros, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Rengeteg a külföldről érkező fiatal, aki állás nélkül végül prostitúcióból keresi a kenyerét, akár életét, egészségét is kockáztatva.
Mióta Svédországban él, Cihan évente átlagosan háromszor jár haza. Családjának nem volt könnyű elfogadni másságát, de volt már arra is példa, hogy bemutatta nekik egyik barátját. A tavalyi, betiltott Isztambul Pride-hoz kapcsolódó két rendezvényen ő maga is előadott és ott volt, amikor a rendőrség vízágyúval kergette szét a mégis felvonuló tömeget.
Noha Törökországban már az Oszmán Birodalom idején megszűnt a homoszexualitás büntethetősége és 1988 óta a transzneműek is törvényesen nemet válthatnak, a közösség egy-két médiaszemélyiségtől és Bülent Ersoy transznemű énekestől eltekintve – akivel maga az elnök, Erdogan is reggelizett már együtt – teljesen láthatatlan.
Hogy mit hoz a jövő? Cihan egyelőre nem tudja. Törökországba nem akar visszatérni, ott ugyanis a hadsereg és a kötelező sorkatonaság várna rá, ami alól csak úgy tudná felmentetni magát, ha bevallaná, hogy homoszexuális. Akkor azonban bekerülne a papírjaiba, hogy pszichológiai rendellenessége van, és bizonyítékok bekérése ürügyén a családtagjait is behívnák faggatásra. Ezt pedig nem kívánja se magának, se édesanyjának és rokonainak.
