Ország: Skócia (az Egyesült Királyság része)
Főváros: Edinburgh (468 ezer fő)
Államforma: Alkotmányos monarchia
Népesség: 5,2 millió fő
Homoszexualitás: 2015 óta törvényes az azonos neműek házassága
Január végén a skóciai Glasgowba repültem. Szitáló hó, napsütés és szemerkélő eső váltogatta egymást a történelmi belvárosban, amelynek jó pár épülete lehetett volna akár a Harry Potter forgatási helyszíne is. A hosszú hétvége emlékei közül a legmaradandóbb mégis egyik vendéglátóm, Katherine Burrows lesz.
A reptéri transzfer egyenesen a főpályaudvarra vitt, ott találkoztunk. Földig érő mélykék női kabátban, kezében virágmintás esernyővel várt és egy közeli, hangulatos pubban ebédeltünk. Abban a bő egy órában értettem meg, milyen zavarba ejtő élmény lehet egy heteroszexuálisnak, amikor először találkozik meleggel. Bár korábban is találkoztam transzneművel, az kimerült a bemutatkozásban. Katherine-nel teljesen más volt a helyzet. Mesélt Glasgowról, együtt böngésztük mit lenne érdemes rendelni, aztán ahogy egyre jobban megismertük egymást én persze nem hazudtolhattam meg magam és figyelmünket egyre inkább rá irányítottam.
Katherine gyerekkora szokványosnak mondható módon telt. Anglia északnyugati részén nőtt fel egy Prescot nevű kisvárosban, Liverpooltól alig tizenkét kilométerre. Tipikus ipari város, amelyben egyetlen hatalmas gyár foglalkoztatta a lakosság javát. Egyszerű melósként itt dolgozott édesapja is. Bár nem voltak gazdagok, ő és testvérei soha nem éheztek, mindig rendesen voltak öltöztetve és sok játékuk volt. A családban szorosak voltak a kötelékek, nagyon szerették egymást. Vasárnaponként istentiszteletre jártak a helyi anglikán templomba.
Első kétségei alig 10 éves korában jelentkeztek. „Lány szeretnék lenni” – ahogy telt az idő és jöttek a tinédzserévek, ez az érzés egyre feltartóztathatatlanabbul öntötte el minden porcikáját. Mit tehetett valaki ilyen gondolatokkal egy hatvanas évekbeli brit kisvárosban? Mélyen hallgatott. Katherine azt hitte mentálisan beteg és beteges fantáziálásait mélyen el kell ásnia magában. Azt hitte, ha férfiasabban viselkedik és férfias dolgokat művel, például sportol és csajozik, akkor minden jobb lesz és elmúlnak a bűnös érzések. Az, hogy nővé akar válni, az ő sötét titka maradt, barátainak sem beszélt róla.
Bár az ő esetében nem is lehet igazán barátokról beszélni. Kétségei csöndes, visszahúzódó, érzékeny sráccá tették. Mivel fiúiskolába járt, így helyzete még reménytelenebbé vált. Osztálytársai csúfolták, kiközösítették félszegsége miatt és többször előfordult, hogy összefogdosták, majd levitték a csatornához, ahol aztán belenyomták a fejét, vagy beledobták a piszkos vízbe. Egyszer megesett, hogy osztálytársai papírgalacsinokat dobáltak a tanárra, majd az egészet rákenték. A pedagógus a többségnek hitt, így körmös lett a büntetése.
Katherine egész életében titkolta, ki is ő valójában. Megnősült, gyermekei születtek. Barátainak, kollégáinak, de még testvéreinek és szüleinek sem mert soha beszélni kételyeiről. Gyerekkorában attól félt, ha anyukájának kitárulkozik, elmegyógyintézetbe küldik majd. Alig tizenkét évvel ezelőtt kezdte sejteni, hogy ő transznemű. Felvette a kapcsolatot Glasgowban egy transzneműeket segítő csoporttal és járni kezdett egy nemkorrekciós műtétekkel foglalkozó klinikára is.
De nem ment minden csettintésre. Ahhoz, hogy a műtétek hosszú sorára feliratkozhasson, először pszichiátriai elbeszélgetéseken kellett részt vennie. Utána vette kezdetét a gyógyszeres kezelés. Női hormonokat szedett, arcszőrzetét eltüntették és rendszeresen járt beszédtanárhoz, aki segített neki abban, hogy hangja és gesztikulációi nőiesebbek legyenek. Aztán jött a hivatali ügyintézés. Megváltoztatta a nevét – hajdani férfi keresztnevét nem is tudom – és lecserélte hivatalos iratait is, az útlevelet, jogosítványt, bankszámlát, mindent.
Két év telt el így, mire sor kerülhetett a nemkorrekciós műtétre. A férfi genitáliák eltüntetése és a mellimplantátumok beépítése egy időben történt meg. Arcplasztikai beavatkozásra nem volt szükség.
Mikor a műtét után először tekintette meg azt, ami a pénisze és heréi helyén látott, csak sírt és sírt, képtelen volt abbahagyni. Olyan boldogságot és megkönnyebbülést érzett, mint még soha azelőtt életében. Mert Katherine álmodni sem mert róla, hogy egyszer majd valóban nőként folytathatja életét. Azóta összehasonlíthatatlanul kiegyensúlyozottabb és vidámabb, igyekszik megbecsülni minden napot. Gyakran süt, vagy látogatja kilencvenhárom éves édesanyját. Tény, hogy családja kezdetben nehezen dolgozta fel bejelentését, egyik gyermeke még a mai napig kicsit hadilábon áll azzal, hogy most mégis miként tekintsen a valaha édesapjaként ismert emberre.
Könyvelőként ment nyugdíjba. Nem él párkapcsolatban, nem is érzi azt, hogy szüksége lenne szerelemre. Helyette sok időt tölt a konyhában és rengeteget önkénteskedik a LEAP Sports Scotland elnevezésű LMBTQ-sportszervezetnél. A 2014-ben Glasgowban megrendezett Nemzetközösségi Játékokon ő volt az egyik szervezője a Pride House-nak, amelynek az ilyen és ehhez hasonló sportrendezvényeken – az olimpiai játékokon is – az a küldetése, hogy a mássággal megismertesse a látogatókat, szurkolókat. Munkáját negyven önkéntes segítette és az ő feladata volt, hogy a hivatalos vendégeket, köztük Skócia vezető politikusait, celebjeit körbevezesse a sátorban, elmesélje mivel foglalkoznak.
A Játékok ideje alatt hatezer látogatójuk volt, a szivárványzászló pedig kint lobogott a Városháza bejárata felett is. Ma Katherine az ország egyik legismertebb transz aktivistája és még sokáig szeretne dolgozni a közösségért. Úgy érzi nagy szükség van rá, mert nagyon sok aktivista, miután átesik a műtéteken és „visszailleszkedik” a társadalomba, hajlamos elhagyni a közösséget – amiért természetesen nem hibáztathatóak, csupán ez is rávilágít, milyen nagy szükség van az olyan emberekre, mint Katherine.
Skót barátom az élet minden területén érzi a változást. Az emberek már nem akarják a csatornába dugni a fejét, egy kezén meg tudja számolni, hányszor szóltak be neki az elmúlt években. Ebben nem kis szerepe van az elmúlt évtized skót kormányainak sem, amelyek rengeteget tettek az LMBTQ-emberek elfogadásáért. 2009 óta szigorú büntetés jár a szexuális kisebbségek ellen irányuló gyűlöletbeszédért és bűncselekményért, idén január óta törvényes az azonos neműek házassága, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat segítségével pedig ma már jóval rövidebb várakozási idő mellett is kérhető és igénybe vehető a nemkorrekciós műtét.
És hogy miért pont Katherine lett a neve? Amikor elérkezett az idő, böngészni kezdte a Google-t női keresztnevek után kutatva. Két dologra különösen odafigyelt. Egyrészt nem akart olyan nevet, amely már volt a családjában, másrészt csak olyan név jöhetett szóba, amely abban a korban, amikor ő született, már közismert és illő volt. Kiválasztotta a kedvenceit és azok közül is a Catherine lopta be igazán magát a szívébe. Majd sokat gyakorolta, amíg azt nem vette észre, hogy K-val sokkal jobban kézre áll neki az aláírás. Így lett ő Katherine Burrows.
Szerző: Waliduda Dániel
