Ország: Hollandia
Főváros: Amszterdam (800 ezer fő)
Államforma: parlamentáris monarchia
Népesség: 16,9 millió fő
Homoszexualitás: 2001 óta házasodhatnak
Mielőtt ezt az interjút készíteni kezdtem, bizsergető érzés járt át. Bár Tamara Tiennel évek óta ismerjük egymást, magánéletről talán egyszer esett szó köztünk. Ő az a leszbikus barát, akiről queer buliban sem mondanám meg, hogy „közénk tartozik”.
Ami viszont azonnal szembeötlik mindenkinek, az Tamara nem európai származása. Dél-Korea fővárosában, Szöulban született. Alig pár hetesen fogadták örökbe nevelőszülők egy háromezer fős hollandiai faluból, Nijeveenből. Gyönyörű vidék egy gyereknek. Nem valami izgalmas, de minden ott van egy helyen, amire egy kislánynak szüksége lehet: iskola, barátok és nem utolsósorban sportolási lehetőség.
Ázsiai eredete mindenki számára egyértelmű volt már az általános iskola legelejétől, szülei is nagyon fiatalon mesélték el neki történetét. Hollandia a nyolcvanas évek közepén korántsem volt annyira multikulturális, mint ma, Tamarát mégis egyből befogadták. Párszor lefeketézték, de ennél komolyabb atrocitás soha nem érte. Mivel nem is fekete, így még ezt sem tudta komolyan venni.
Tinédzserkorában többször is gondolkodott rajta, hogy felkeresse vérszerinti édesapját és édesanyját. Élete egyik legnehezebb döntése volt, hogy végül mégsem utazott ki Dél-Koreába. Talán választ talált volna kérdéseire, de rengeteg fájdalom is érhette volna. Nevelőszülei mindig nagy szeretetben nevelték. Jó iskolákba járt, gyerekkorában ő és az öccse hetente egyszer elment templomba és hittanórára. Minden nap hálát adtak az ételért, ami az asztalra került.
Tamara számára a homoszexualitás sohasem okozott gondot. Már a középiskolában is tartottak róla tájékoztató előadást, de akkor még nem foglalkoztatta különösebben a téma. Aztán pár évvel később egyre kevésbé kezdték érdekelni a fiúk, annál inkább a lányok. Míg a gimnáziumban csak unottan hallgatta végig a tanmesét a melegekről és leszbikusokról, egyetemista fejjel már annál gyakrabban olvasott róla az interneten. Végül a húszas évei közepén coming outolt, egy régi-régi barátja biztatására, akibe egyszer teljesen véletlenül, hosszú évek kihagyása után futott bele, és akivel végre kötetlenül meg tudta osztani érzéseit, kételyeit, félelmeit.
Szerencsés nő. Profi projektmenedzser a digitális marketing és reklámtanácsadás területén. Rengeteget utazik, rendszeresen járnak Barcelonába, vagy éppen Dubajba csapatépítő programokra. Munkája mellett a sport élete nagy szerelme. Aktívan részt vett a 2011-ben Rotterdamban megrendezett EuroGames szervezésében, elnökségi tagja az Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetségnek, valamint a Gay Union Through Sports in the Netherlands elnevezésű szervezetnek is. Számos sportban ki is próbálta már magát: teniszezik, golfozik, focizik, kikapcsolódásként rendszeresen fut. Nem utolsósorban pedig boldog párkapcsolatban él.
Ha arról kérdezem, milyen ma Hollandiában élni, meglepő választ ad. Bár Hollandiát mindenki liberális országként könyveli el – gondoljunk csak a marihuána legalizálására –, és a politikusok is az egyenlő jogokért küzdenek, a hollandok hozzáállása az LMBTQ-társadalomhoz folyamatosan változik. Fő forrása a bevándorlókkal való konfliktus. A sokféle kultúrából érkezők között vannak, akiket zavar egy azonos nemű pár az utcán, vagy ha egy ilyen család a szomszédba költözik. Előfordulnak nemi identitáson alapuló erőszakos cselekmények is, de természetesen még így is jóval kevesebb, mint tőlük keletre. Ott viszont olyankor hangos tőle a média.
Az azonos nemű párokat illető jogok tekintetében Hollandia fényévekre jár tőlünk. Már 2001-ben törvénybe iktatták a melegek és leszbikusok házassághoz való jogát, és engedélyezték az örökbefogadást is. Az iskolákban a szexuális felvilágosító órák keretében kötelező beszélni az azonos neműek közötti szerelemről is. Az állam utolsó „harca” az volt, hogy ne lehessen egyházi iskolákból kirúgni egy tanárt, csak azért, mert vállalja másságát. Bár mi is az utolsó csatáinkat vívnánk!
Waliduda Dániel
