Nagyvilág

Így reagált Skócia távozó vezetője a pletykára, miszerint titokban leszbikus

Saját elmondása szerint Nicola Sturgeon jót nevetett azon az online terjedő összeesküvés-elméleten, miszerint titokban leszbikus és egy francia diplomatával folytatott viszonyt.

A volt skót első miniszter – akit Humza Yousaf követett a Skót Nemzeti Párt és ezáltal a brit országrész élén – a BBC Nicola Sturgeon című podcastjában kifejtette, hogy részben a magánéletével kapcsolatos pletykák voltak az okai voltak annak, hogy lemondott.

A pletyka szerint Sturgeon titokban kapcsolatban volt egy francia diplomatával, és a pár együtt szeretett volna házat vásárolni Andy Murrary teniszsztár édesanyjától, Judytól.

Az i magazin szerint a volt miniszter erre így reagált: „Amikor olvasom az életemről szóló beszámolókat a közösségi médiában, arra gondolok, hogy sokkal fényűzőbbnek hangzik és sokkal izgalmasabb, mint a valóságban. Mindenhol van házam, ha hihetek a közösségi médiának!

Anélkül, hogy felfedte volna, kivel is hozták pontosan kapcsolatba a pletykák, Sturgeon ennyit mondott: „Majd a kamerán kívül elárulom, kiről van szó, de bárki is legyen az, jót nevettünk a dolgon„.

Nicola Sturgeon 2014 és 2023 között vezette Skóciát és februári bejelentése, miszerint lemond a párt és az országrész vezetérésről, gyakorlatilag mindenkit megdöbbentett. A podcastben elmesélte, hogy a jövőben több névtelenséget szeretne, és „meg akar védeni néhány olyan dolgot, amit az emberek természetesnek vesznek az életükben, és amit én már elfelejtettem„.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nicola Sturgeon (@nicolasturgeon) által megosztott bejegyzés

 

Azt, hogy az emberek még mindig nem gondolják úgy, hogy mindent tudnak rólam, bizonyos mértékig eredménynek tekintem. Ezek szerint sikerült valamit megóvnom a magánéletemből, és ez jó dolog„.

35 évnyi politikai pályafutás után, 24 évnyi parlamenti, 16 évnyi kormányzati és több mint nyolc évnyi első miniszteri tevékenység után itt az ideje, hogy Nicola Sturgeon, a politikus egy kis teret engedjen Nicola Sturgeonnak, az embernek” – mondta a skót parlamentben előadott utolsó beszédében.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin