Magyarországon egy új törvénytervezettel ellehetetlenítenék a transznemű személyeket abban, hogy hivatalos formában is megváltoztathassák nemüket. A transz közösség elleni harc nem új Magyarországon, de most új, szomorú mérföldkőhöz érkezett. Transzvélemény című sorozatunkban transznemű emberek mondják el véleményüket a történtekről és magyarázzák el, hogy miért is olyan fontos, hogy valaki személyijében is az legyen, akiként boldogan tud élni.
Sorozatunk következő szereplője Horváth Noé, transznemű férfi és aktivista. Noé szerepelt már a Humen Magazin címlapján is. Az akkor vele készült interjút itt tudjátok elolvasni.
Miért annyira fontos az, hogy egy transznemű ember hivatalosan is nemet tudjon változtatni?
Ahhoz, hogy egy transznemű ember a saját identitásának megfelelően élhessen, elengedhetetlen, hogy a papírjaiban is az a nem szerepeljen, aminek ő érzi magát. Ez kell, hogy elkezdhessen egy hormonterápiát, vagy hogy mellkas-, illetve egyéb műtéteket végeztessen el – egyszóval ahhoz, hogy végre elindulhasson azon az úton, aminek a végső állomásához érve végre szorongások és diszfória nélkül élhet boldogan. [Megjegyzés: jelenleg a hormonterápiát el lehet kezdeni a hivatalos nemváltás nélkül is – a szerk.]
Az is egy fontos szempont, hogyha egy transz személy hivatalosan nemet vált, majd ezután – ha szeretné – hormonok és műtétek hatására, a választott identitása szerint él, a társadalom számára szinte teljesen láthatatlan lesz. Már csak egy nő vagy egy férfi lesz a sok közül. Ez rengeteg kellemetlen helyzettől kíméli meg az érintett személyt, és a vele kapcsolatba kerülő postást, orvost, hivatali ügyintézőt és még sorolhatnám. Ez nem csak a transz emberekről, ez mindannyiunkról szól. Mindannyiunk érdeke, hogy biztonságosan és szorongások nélkül tudjunk egymás mellett élni.
Milyen helyzetekben szülhet problémát az, ha valaki nem tudja megváltoztatni a nemét hivatalos okiratokon?
Ennek két fontos része van. Az egyik a lelki, másik pedig a gyakorlati része. Szeretném elmondani, hogy ez milyen lelki szorongást okoz egy transznemű ember számára, de azt hiszem, nem tudom szavakkal elmondani. Ezt nem tudja elképzelni egy olyan ember, aki ezt nem élte át.
A tranzícióm előtt nagyon sokszor befolyásolta például a szociális életemet az, hogy folyton attól szorongtam, hogy majd mit gondolnak rólam az emberek: férfi vagyok vagy nő? Megbántanak-e majd ezzel? Kezit csókolommal köszönnek, vagy jó estét, urammal? Beszólnak, vagy megvernek-e majd az utcán? Melyik öltözőbe menjek be a konditeremben? Férfinak nézek ki, de a rendszerben női névvel vagyok bent. A női öltözőbe kapok kulcsot, de minden nő gyanakodva néz rám mikor belépek – teljesen érthető módon. Jobb esetben csak néz, és nem kezd el ordítani velem, hogy takarodjak ki innen, ez a női öltöző. Volt erre is példa. Ebben az volt a legszebb, hogy én sem akartam oda bemenni, de nem volt más választásom. A férfi öltözőbe mégannyira se mehettem. Bele se merek gondolni, ott mit kaptam volna, ha leveszem a pólóm és a nadrágom. Azt éreztem, hogy sehova sem tartozom. Szerintem ennél kevés kegyetlenebb érzés van a világon. Úgyhogy egy idő után inkább már nem mentem ilyen helyekre.
A gyakorlati rész pedig… Ezer példát tudnék mondani. Nevemre érkező átvehetetlen csomag, mert a postás nem hiszi el, hogy az én vagyok. Indokolatlanul sok útlevél ellenőrzés és fürkésző pillantás egy-egy utazás során. Be nem adott állásjelentkezések. Végsőkig halasztott hivatalos ügyintézések. Folyamatos és legfőképp mind a két fél számára kínos magyarázkodások hosszú-hosszú sora.
Röviden összefoglalva mit szólsz a rendelethez?
Mérhetetlenül és kimondhatatlanul fel vagyok háborodva. Én már túl vagyok ezen a procedúrán és az identitásomnak megfelelő nevem és nemem szerepel a személyimben, de így is, amikor olvastam ezt a hírt, férfiasan bevallom, majdnem elsírtam magam.
Félelmetes.
Azok, akik ezt a rendeletet írták, vajon belegondoltak abba, hogy emberéletekkel játszanak? És nem, most nem túlzok. Az, ha valaki megkapja a név és nemváltoztatási engedélyét, az nem csak egy papírt, hanem az életét jelenti. Én tudom, átéltem. Tizenegy hónapot kellett rá várnom. Életem legboldogabb pillanata volt, amikor átvettem az új anyakönyvemet. Azt éreztem: én tényleg ezen a napon születtem meg, és most már végre elkezdhetek élni. Ekkor huszonnyolc éves voltam.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
