Életmód

Egykor nő, ma már férfi – Portré Horváth Noé transz aktivistáról

Az egyik tavalyi Budapest Pride rendezvény egy beszélgetés volt az Amnesty International Magyarország szervezésében. A meghívott vendégről semmilyen, a felvezetett témáról kicsivel több tudásom volt. A fiatalember teltház előtt mesélt arról, milyen harcokat vív transz férfiként. Olyan emberként, aki női testbe született, de férfiként akar élni. Élettörténete napokig a gondolataimban volt. Pedig a java csak ezután következett: blog, Forbes-címlap, nemkorrekciós műtét, Budapest Pride-nyitóbeszéd, hogy csak néhányat említsek. Horváth Noé portréja.

 

Horváth Noé

 

Egy magyar nyelvű transz hírportál kisokosa szerint cisznemű mindenki, akinek a születésekor meghatározott nemével megegyezik a nemi identitása, biológiai neme és nemének kifejezése. Ezzel szemben transz ember az, akinek nemi identitása vagy nemének kifejezése nem egyezik meg teljesen a születésekor meghatározottal. Ide tartoznak például a transzszexuálisok és a transzneműek.

Noé Noémi néven született. Sokáig maga sem tudta megfogalmazni, mi a baj. A fiús játékokat és a fiús ruhákat szerette. A lányokhoz vonzódott, de utálta, ha leszbikusnak hívják. Nem is érezte annak magát. A megoldás először 18 évesen sejlett fel, de olyan ijesztőnek tetszett, hogy mélyen elásta magában évekre. Aztán három évvel ezelőtt, 26 évesen részt vett egy transznemű személlyel szervezett beszélgetésen a budapesti Aurórában. Ekkor hasított belé kitörölhetetlenül a válasz a szorongásra, az önbizalomhiányra és megannyi kérdőjelre: ő transznemű.

A felismerést hónapokon át tartó gondolkodás és beszélgetés kísérte. Segíteni igyekeztek a barátok, a kollégák és a barátnője, aki bár magát heteroszexuálisként határozza meg, (akkor még) Noémiben a kezdetektől férfias kisugárzása és viselkedése fogta meg. A szavakat aztán elhatározás és tettek követték, egyik első lépésként a tesztoszteron-kúra. A tesztoszteron a legfontosabb férfi nemi hormon, amelyet a férfi szervezet a herékben állít elő. Noha a petefészek és a mellékvesék révén a női szervezet is termeli, csak minimális mennyiségűt, éppen amennyi a haj és a szőrzet kialakulásához szükséges. E kúra lett Noénál a tranzíció – a folyamat, amelyet a transz személy azért vállal, hogy a nemi identitásának megfelelően élhessen – első állomása. De egy életen át elkíséri.

A kúrának két formája van: háromhavi injekció, vagy a tesztoszterongél reggelenkénti bőrbe masszírozása. Minden reggel. Noénak a gél jutott és amennyire egyszerűen hangzik és élményszámba ment eleinte, olyannyira válik nyűggé másfél év után. Előfordul, hogy elfelejtődik, de az sem segít megszerettetni, hogy utána órákon át tilos a zuhanyzás. Ezt könnyen élheti meg kényelmetlenségként az ember, különösen ha például szereti edzéssel kezdeni a napot. Ahogy Noé is.

A hormonkezelés elindította az utazáson, amely keveseknek adatik meg: megtapasztalja, milyen női testben élve férfivá válni. Lelki világa és fizikuma teljesen átrendeződött. Megszűnt az igénye az órákon át tartó barátnős csivitelésekre, érezhetően csökkent benne az empátia, a türelem, és míg egykor túl könnyen és túl sok mindenen sírta el magát, mára eseményszámba mennek az elhullajtott könnyek. „Kevesebb érzelem, több racionalitás” – foglalja össze.

Még bámulatosabb a tesztoszteronnal érkező testi erő. Játszi könnyedséggel emel meg húsz kilós virágföldes zsákokat és a konditeremben is rendre lepipálja egy-két héttel azelőtti önmagát. Az egyre szélesedő vállakon kívül lehetetlen nem észrevenni, mennyit változott az elmúlt egy évben Noé orgánuma. Már keresve se találni nyomát a magas hangoknak, lányos hajlításoknak. A tranzíció izgalmas emléke lesz majd az audiodokumentáció, amely során hétről hétre felolvasta ugyanazt a verset, így rögzítve hangja mélyülését. És végül ott van a testszőrzet, mint a férfiasság leplezhetetlen bizonyítéka. Dúsul a lábszáron és az alkaron, jócskán „megemberesedett” a hason a köldök körül. Serken a szakáll, sűrűsödnek a borotválkozással indított napok. Érdekes, hogy a bajusz növekszik legkevésbé.

Nincs azonban ennyivel megúszva a dolog. Egy transz férfira, amennyiben szeretné a fizikai tranzíciót, műtétek sora vár. Az egyik a mellkas-rekonstrukció, amelynek során a melleket távolítják el. Nagyobb méret esetén ez az emlő alatti bemetszéssel, kisebb méretnél a mellbimbók körüli vágással valósul meg. Noé idén márciusban feküdt kés alá. A műtétre egy magánklinikán került sor Budapesten. Bár a műtét közben több komplikáció fellépett (vérzékenység, megkeményedett mirigyállomány), az első héten kábelekre volt kötve és a géz még másfél hét után is átvérzett, mostanra a hegek hibátlanul begyógyultak. Nehezen is telik be gazdája az új felsőtesttel. Otthon folyamatosan félmeztelen, nézi, csodálja a tükörben új mellkasát. Sőt, végre az edzőtermi férfi öltözőben is gátlások nélkül átöltözhet, nem kell a mosdóba bújnia.

A következő megálló a méh és a petefészek eltávolítása lett volna a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen idén májusban. A nőgyógyász nagyon készséges volt, még azt is felajánlotta Noénak, hogy egyágyas szobába kerüljön, elkerülendő a többi női beteg piszkálódó megjegyzését. De másfél hónap nem volt elegendő a lelki és fizikai felkészülésre – különösen annak tudatában, hogy négy hét felépülési időre van utána szükség. Az anyagi igénybevételről nem is beszélve: a műtét ugyanis félmillió forintba kerül. A helyzet pikantériája, hogy társadalombiztosítási támogatás azért nincs rá, mert Noé hivatalosan már férfi. Olyan kategóriát a jog pedig nem ismer, hogy férfinak kell eltávolítani a méhét és a petefészkét.

 

 

De ha mindezen túl van, a záró, harmadik műtétre nem kerül majd sor. Egyelőre legalábbis biztosan nem. Ez a műtét nem más, mint a pénisz kialakítása, felépítése lenne. Noé érvei teljesen érthetőek: az orvostudomány jelenlegi állása szerint még a legprofibb plasztikai sebész is – akinek egyébként a szomszédos Belgrádban van klinikája – csak olyan péniszt tud kialakítani, ami legjobb esetben is 60-80 százalékon funkcionál. Addig meg Noé köszöni szépen, teljesen jól elvan a 100 százalékos vaginával és női orgazmusaival. Fő célját már így is elérte, új kollégái már férfiként ismerték meg, múltjáról nem is tudnak. A lányok flörtölnek vele, a fiúk igazi alpári stílusban mesélnek piszkos fantáziáikról. Ugyanígy férfiként tekintenek rá az idegenek is. Szimbolikus győzelem volt a férfi mosdó, ameleyet lépésről lépésre „hódított meg”. Kezdetben csak berohant elvégezni a dolgát, aztán lassan fel is mert nézni és ma már mer köszönni, megszólalni. Uralja a két éve még ismeretlen és rettegett terepet.

Amennyire relatív könnyen zajlott a műtét és a tesztoszteronkúra, úgy tette Noé életét hosszú hónapokra pokollá a bürokrácia. Magyarországon a nem jogi elismerésére 2004 óta van lehetőség, amelyet 2017 januárjában az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) visszamenőlegesen, 2016. november 14-től bizonytalan időre és hivatalos indoklás nélkül felfüggesztett. Az eljárásnak nincs törvényben lefektetett jogi szabályozása, arra egy állandóan változó gyakorlat alapján került mindig is sor.

Noé 2017. március 8-án adta postára a kérvényt, amelyben neve és neme megváltoztatását kérte. A kérvény mellé szükséges dokumentumokat, pszichológiai, pszichiátriai és nőgyógyászati szakvéleményt előtte három hónapig tartott összegyűjtenie. A minisztérium illetékes osztályának kézhezvételtől számítva hivatalosan 30 napon belül kellett volna tudomásul vennie vagy elutasítania a kérvényt, de májusig semmilyen reakció nem érkezett. Akkor is csak annyit tudott meg és azt sem hivatalos levélből, hogy a pszichológus által írt szakvélemény nem megfelelő, újat kell írni. De a hír, ami a transz közösségben terjedt, hozzá is hamar eljutott: a nem jogi elismerését 2017 elején felfüggesztették Magyarországon.

Ott állt Noé, kiszolgáltatva a bürokráciának. Egy év vívódás, végtelen beszélgetések után, mikor végleg elhatározta magát és mindent beszerzett, az állam beintett és csak ennyit üzent: „Bocs, de erre most nincs lehetőséged és nem mondjuk meg, mikor lesz.” A helyzet kétségbeejtő, őrjítő volt. Noé és hasonló csapdahelyzetbe szorult négy transz társa augusztus harmincadikán a Strasbourg székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán beperelte a magyar államot. Bár gyorsított eljárást kértek, ügyükről azóta, lassan egy éve sincs hír.

Végül az elismerési szünetet idén januárban magától oldotta fel az EMMI – mondani sem kell, anélkül, hogy bármit változtattak volna a procedúrán. Jogszabály továbbra sincs, csak a hallomásból alkalmazott eljárás. Első körben a várakoztatott kérvények durván kétharmadát engedélyezték, köztük január 7-én Noéét is. Nem akarta, nem tudta elhinni. Még február hetedikén sem, amikor kézhez kapta új anyakönyvi kivonatát, rajta új névvel: Horváth Noé. Öröméből sokat elvett a közel egy évnyi kínzó várakozás. Az állandó feszültségre párkapcsolata is majdnem ráment. De révbe ért. Noémiből hivatalosan is Noé lett. A gyökerek megmaradtak: míg a Noémi „gyönyörűségem”-et jelent, a Noé „megnyugvás”-t. Bár néhány dokumentumot, bizonyítványt át kell még íratni, végre tényleg megnyugodhat.

 

 

Szerencsés, hisz családja végig támogatta az úton. Nővére „imádja az egész sztorit”, szülei a félmillió forintos mellkasműtét közel felét állták. Bár transzneműségről azelőtt soha nem hallottak és Noé helyett még néha Noéminek szólítják, nem lehet mondani, hogy ne próbálkoznának. Pedig Noé nagyon félt előbújni. Szóban nem is ment, csak írásban. És itt beszéljen is inkább helyettem ő.

Noé szüleinek írt levele:

Szia Anya, Apa!

Szeretnék nektek valamit elmondani. Talán nem túlzást azt mondanom, hogy életem egyik legnehezebb levele lesz ez. Mielőtt megijednétek, nem vagyok halálos beteg és semmiféle ilyen veszély nem fenyeget. Egy kicsit más dolgoról van most szó.

Kertelni ekörül nem tudok, és nem is akarok úgyhogy csak belekezdek. Az identitásommal kapcsolatban szeretnék valamit elmondani.

Mint azt már ti is régóta tudjátok, sosem voltam egy lányos típus. Mindig is a fiús játékokat szerettem, a fiús ruhákat, a fiús dolgokat, a lányokat. Én igazából sosem tudtam magamra lányként tekinteni, mindig is inkább a fiúk közé akartam tartozni. Az, hogy pontosan ez miért alakult így nem tudom. Lehetséges, hogy egyszerűen ez egy genetikai dolog, de ebben szerepet játszhat az is, hogy ti mindenáron fiú gyereket szerettetek volna. Fiúnak vártatok, és talán nem kis túlzással fiúként is nőttem fel. De ez igazából most teljesen mindegy.

Ez az ellentmondás bennem (hogy lány vagyok, de mégse) hosszú évek óta folyamatos szorongást, nehézséget és még annál is több kellemetlen helyzetet szült a mindennapjaimban. Fiúnak nézek ki, mert így érzem jól magam. Férfiként.

Nem tudom, hogy mennyire vagytok ezzel tisztában, de a meleg, leszbikus és biszexuális kategórián túl létezik még egy fogalom, a transzexualizmus vagy transzneműség (röviden transz). Ez azt jelenti, hogy az adott személy úgy érzi, hogy rossz testbe született, hogy belül teljes szívből, lélekből az ellenkező nemhez tartozik. Én is így érzek.

Ezt nem most találtam ki, ez már 8-10 éve bennem van, csak mindig elnyomtam magamban. Most viszont eljutottam oda, hogy nem tudok és nem is akarok tovább így élni és szeretnék ezen változtatni.

Ne gondoljátok azt, hogy megőrültem, mert nem. Rengeteg szorongásom adódik ebből, iszonyatos kihatással van az önbizalmamra, az önértékelésemre, a mindennapi hangulatomra, tetteimre. Ennek véget szeretnék most már vetni.

Nagyon régóta van már ez benne és rengeteg ‘munka’ van mögöttem, hogy ezt az egészet fel tudjam dolgozni és már egy ideje úgy érzem, hogy eljutottam arra az anyagi és lelki biztonságra, hogy szeretnék lépéseket tenni azért, hogy ezen változtassak. Egyszóval: szeretnék a jövőben férfiként élni.

Ez nem egy újkeletű dolog, több ezer transz él Magyarországon is, és nagyon sokan a világban, csak az emberek számára ez láthatlan. Addig míg melegként az embert folyamatos diszkrimináció éri, m pl. azonos nemű párjával kézenfogva sétál, addig egy transz ember -ha eléri a vágyott állapotot- csak egy férfi vagy nő lesz már a külvilág számára. Egy idő után transz embernek lenni sokkal ‘könnyebb’, mint melegnek. Mert senki nem tud róla.

Hogy értsétek, ez miről is szól röviden a gyakorlatban: első lépés a teljesen hivatalos név, és nemváltoztatás (amit rengeteg vizsgálat előz meg, mind orvosi mind pszichológiai viszgálat), utána egy ellenőrzött hormonkezelés és egy mell-eltávolító plasztikai műtét következik. A vadabbak nemi átalakító műtétet is végeznek, én ilyet egyáltalán nem szeretnék csinálni.

Fontos tudnotok, hogy ezek bevett mechanizmusok már, szigorúan ellenőrzött vizsgálatokkal. Nagyon sok ember végigcsinálta már ezt, én is jópárat ismerek. Ez azért egy viszonylag hosszabb folyamat, főleg a vizsgálatok miatt is, de kb 1, 1,5 év alatt le lehet őket tudni, ami után már senki nem mondja meg, hogy te valaha női testbe születtél (vagy férfibe) Pl, ez a német sportoló is, ha hiszitek, ha nem női testbe született, most már ennek nyoma sincs: http://www.listal.com/viewimage/9970846 

Iszonyatosan vágyom erre az állapotra. Arra, hogy végre teljesen férfiként élhessek. Lélektanilag végre azt érezném, hogy a helyemen vagyok. Hogy ugyan az lenne belül, mint kívül. Nem kellene folyamatosan az utcán a megvető tekinteteket néznem, a beszólogatásokat hallgatnom. Nem kellene attól félnem egy szórakozóhelyen, hogyha bemegyek a női wc-be akkor a biztonsági őr utánam jön, hogy megverjen h mit keresek itt (ez megtörtént velem 2 éve) vagy ilyesmi. És legfőképp nem kellene a női wc-be bemennem, ahova én sem érzem magam tartozónak. Nagyon sok helyre (pl: uszoda, konditerem, jóga stb.) már azért nem járok, mert kinéznek és kb. kiüldöznek a női öltözőből, mert azt hiszik, hogy férfi vagyok. Nekik is és nekem is kellemetlen ez az egész. A férfi öltőzőbe szintén nem mehetek, mert onnan is kinéznek. Azt érzem, hogy sehova sem tartozom és sehol sem látnak ‘jó szívvel’.

Nagyon szeretnék családot. Erre jelenleg így Magyarországon nincs lehetőségem. Hogyha megcsinálom ezt az egész procedúrát, ugyan olyan jogaim lesznek, mint más férfiaknak. Szeretnék megházasodni és szeretnék gyerekeket. Még, ha biológialiag közös gyerekünk nem is lehet Csucsuval, vannak más lehetőségek, hogy mi is gyereket nevelhessünk, úgy mint minden más normális család és ember. És arról nem beszélve, hogy akkor elvehetném őt feleségül jöhetnétek a lagziba és utána élvezhetnétek az unokanevelést. 🙂

Igazából én most nem engedélyt szeretnék tőletek kérni. Azt gondolom, hogy ez az én testem és az én életem, amivel felnőttként azt csinálok, amit akarok. És én ezt akarom. Már régóta el szerettem volna nektek ezt mondani. Már hónapokkal ezelőtt elhatároztam magam, hogy ‘elétek állok’, a mama betegsége miatt viszont egyáltalán nem volt itt a helye és ideje.

Ha már itt tartunk: pár hónapja, amikor egyszer elmentem a mamát meglátogatni még otthon nála, beszélgettünk erről. Nem ilyen részletességgel, inkább csak arról, hogy hogy szereti a Csucsut meg erről az egészről, de ő akkor azt mondta nekem szó szerint: “nekem mindegy, hogy fiú vagy-e vagy lány, a lényeg, hogy boldog legyél”. Nekem ez akkor és most is nagyon sokat jelentett, hogy ő az ‘áldását adta’ erre.

Ezen túl természetesen Csucsu és az összes közeli barátom már egy jóideje tud erről, büszkék és bátornak tartanak amiatt, ahogy kiállok magamért és mindenben a lehető legjobban támogatnak. Ugyan így a munkatársaim, pl. Orsi is mindig kérdezi, hogy hogy állok most ezzel, miben tud segíteni stb. Mindenki nagyon elfogadó és támogató ezzel kapcsolatban.

Még semmiféle procedúrát nem kezdtem el, szerettelek volna titeket először megtisztelni azzal, hogy elmondom.

Amiért az e-mailt válaszottam és nem a személyes módot az az, hogy bevallom, nagyon félek a reakciótoktól. Plusz azzal, hogy ezt leírom szeretnék nektek is lehetőséget és teret adni, hogy feldolgozzátok, átgondoljátok, megértsétek. Tudom, hogy most ez nem egy mindennapi hír.

Mégis szeretném, hogyha szüleimként legelső szempontként azt vennétek figyelembe, hogy én hogy vagyok boldog. Én 1000%-ig biztos vagyok benne, hogy így. Nem szeretném, hogyha fontosabb lenne, hogy a szomszéd, vagy a távoli rokonok, vagy a nem tudom kicsoda, most mit fog gondolni, szólni. Azt hiszem az hátrébbvalóbb mint az én boldogságom. És az biztos, hogy én így nem szeretnék már tovább élni. Női testben.

Ha már úgy érzitek küldök linket, ahol tudtok a transzneműségről bővebben olvasni. Látni fogjátok, hogy ez egyre több embert érint, fiatalokat, időseket, szülőket is. Elsőre itt tudtok róla olvasni: http://transvanilla.hu/altalanos/a-baratom-rokonom-transzszexualis

Ha készek vagytok rá én szeretnék megadni minden lehetőségét, hogy segítsek nektek ezt megérteni, feldolgozni. Ha úgy érzitek, hogy már tudtok, akkor üljünk le beszélni, tegyétek fel a kérdéseiteket, biztos nagyon sok van/lesz, beszéljük meg. Nem kell ma és nem kell holnap. Ne érezzetek semmiféle nyomást.Ezt a levelet most csak nektek küldöm el és Szilvivel sem beszéltem még erről. Szeretnélek Titeket megkérni, hogy ha lehet ez egyelőre maradjon hármunk között. Nem kell sem neki, sem a mamának ezt majd elmondanotok, a legnagyobb nyugalommal szívesen állok majd én eléjük. Hiszen ez mégiscsak az én életem és döntésem.

Szilvi sokszor támadó, rivalizáló és rosszindulató velem szemben, úgyhogy szeretném, hogyha most első körben együtt, hárman tudnánk erről nyugodtan beszélni, ti mint a szüleim és én. Kizárva a Szilvi versengő, sértődékeny és lobbanékony mentalitását. Remélem ezt megértitek és tiszteletben tartjátok.

Ha úgy érzitek, hogy eljött az ideje, hívjatok, vagy írjatok és találkozzunk. Tudom, hogy ez most nagyon nehéz nektek, és talán döhösek vagytok, vagy nagyon meg vagytok ijedve, de nagyon kérlek titeket bízzatok bennem és a döntésemben. Nekem is nehéz és én is félek és pont ezért nagyon jól esne a támogatásotok ebben. Nem szeretném, hogyha ez szakadékot szülne köztünk, vagy ha soha többet nem beszélnénk emiatt. És nem szeretnék a saját boldogságom és köztetek választani. Fontosak vagytok nekem nagyon, de ezt a lépést mindenképpen meg fogom lépni. És őszintén remélem, hogy ebben majd számíthatok rátok, a lelki támogatásotokra, az elfogadásotokra, a szeretetetekre. És, hogy a jövőben emiatt semmi nem fog változni köztünk.

Várom válaszotok.

N.

Noé nemcsak egyszerűen transz férfi, hanem transz aktivista is. Megteheti – mondja, mert környezete elfogadja, szereti, egzisztenciáját a kiállás nem veszélyezteti. Tapasztalja, hogy a tranzíció végéhez érve sok transz ember úgymond elveszíti transz identitását. Miért? Elérték, amit szerettek volna. Nőből férfi, férfiből nő lett. Most már feltűnésmentesen, a társadalomba simulva akarnak élni. Noé azonban nem győzi hangsúlyozni, hogy ő nemcsak férfi, hanem transz is. Így alkot integráns egészet. Nem szabad és nem is akarja elfelejteni, honnan jött. Erre emlékezteti karján a három körkörös tetoválás is: egyik a női, másik a férfi, harmadik a transz identitásért.

A láthatósággal akar segíteni másokon, hitet adni más kétkedőknek. Az Amnesty International Magyarország segítségével tavaly elindította blogját Mentés Másként néven (mentesmaskentamnesty.blog, Facebookon ugyanezen a néven követhető), amelyben bejegyzéseken, videókon és beszélgetéseken keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a történetét: hogyan indult el a tranzíció útján, hol tart most, milyen nehézségekbe ütközött eddig, és mi a végső célja. Élmények, érzések, tapasztalatok, sztorik, vendégbejegyzések sokasága, amelyeket megoszt a világgal, hogy megismerjék őt és mindazt, ami a transzneműség fogalma mögött valójában rejtőzik.

A legnagyobb bátorság magadat vállalni, ott ahol ez egy egész életre bélyeg is lehet. De 2018 Magyarországán ügyek mellett kiállni, a hatalom ellen szót emelni is bátorság” – olvasható a Forbes magazin májusban megjelent Urban különszámában, amely a 25 legbátrabb magyart mutatja be. Noé közöttük van. Sőt, Karafiáth Orsolya és Szilágyi Liliána társaságában a címlapon szerepel. Középen áll, meztelenül, kitárt karokkal. Már férfiként.

 

 

Az idei, 23. Budapest Pride megnyitóján június nyolcadikán Árvai Péter, a Prezi nyíltan meleg vezérigazgatója és Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről című film Arany Medve-díjas rendezője mellett Noé volt a harmadik, aki beszédet mondott. „…Tudjátok, mitől féltem a legjobban? […] Hogy egy nap felkelek és azt fogom mondani, ez csak egy pillanatnyi hóbort volt. Hogy már elmúlt. Hogy többé már nem akarok férfi lenni. 26 éven át tudtam, hogy nem vagyok nő, és mégis, amikor a döntés pillanatához érkeztem, attól féltem, hogy egyszer mégis meg fogom magam gondolni. Három év telt el azóta, másfél éve szedek hormont, három hónapja túl vagyok a mellkasműtétemen, hivatalosan is Noé vagyok és férfi. Egy boldog ember.” Mondatait vastaps fogadta. Éreztem, hogy izgul, láttam, hogy kicsit a keze is remeg, de a hangján ebből semmi nem érződött. Határozott volt és nagyon-nagyon boldog. Rég voltam olyan büszke, mint akkor, ott, hogy a magyar LMBTQ közösséghez tartozom. 

Horváth Noé számomra példakép. Nem fél kiállni magáért és a transz közösségért. Nem fél felszólalni, elmondani, mit érez, az arcát és nevét adni az ügyhöz. Negatív híreket habzsoló világunkban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, mennyi jó ügy és jó ember vesz minket körül. Miért ne emelhetnénk vállunkra és ünnepelhetnénk ezt a férfit? Hitelesen világít rá a közösség kihívásaira, de az örömöt sem rest megosztani. Egyformán reményt ad a budapesti és a csongrádi kis faluban e sorokat olvasó, nemi identitásában bizonytalan tinédzsernek. Azt üzeni, légy bátor és merd megtenni a szíved által súgott következő lépést, mert ha néhol göröngyösen is, de az vezet a boldogság felé. Ha ilyen embereken múlik a közösségünk jövője, én biztonságban érzem magunkat.

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

 

Previous post

Nyálcsorgató - A venezuelai színész

Next post

Augusztus 10. – Ismét qLit rapidrandi lányoknak és nőknek!