Nagyvilág

Hivatalba lépett a világ legmagasabb rangú transz politikusa

Letette hivatali esküjét Petra de Sutter transz politikus, aki a Zöld Párt színeiben vesz részt az újonnan felálló belga kormány munkájában. De Sutter miniszterként és miniszterelnök-helyettesként a közigazgatásért, valamint a vállalkozásokért felelős. Kinevezésével ő ma a legmagasabb pozícióban lévő transz politikus nemcsak Belgiumban és Európában, de az egész bolygón.

Büszke vagyok rá, hogy Belgiumban és az Európai Unió döntő részében a nemi identitásod nem határoz meg mint ember és nem téma. Bízom benne, hogy miniszteri és miniszterelnök-helyettesi kinevezésem azokban az országokban is párbeszédet indít el, ahol ma még nem ez a helyzet” – írta ki Twitter-oldalára.

 

Petra de Sutter

 

A politikusnak nem ez az első kormányzati pozíciója: korábban az Európai Unióért felelős miniszterként dolgozott. Emellett elismert nőgyógyász és termékenységi szakértő. Tavaly a Sister of Europe-nak nyilatkozva elmondta, hogy bár tisztában van politikusi karrierje úttörő jelentőségével, nem szeretné, ha az emberek kizárólag az alapján ítélnék meg, hogy nem transznemű, hanem hogy mit tesz le az asztalra.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin