Kultúra

Híres férfiszerelmek a mórok idején

A VIII. századtól a XV. század végéig a mórok tartották megszállás alatt az Ibériai-félsziget, a mai Spanyolország és Portugália nagy részét, melyet ők al-Andalusznak neveztek. A középkori mór történelmet végigkísérte a férfiak közötti szerelem, és bár a homoszexualitást hivatalosan továbbra is bűnnek tartották, a gyakorlatban a látszatra se adtak, és csak elvétve szabtak ki büntetést miatta.

 

Az előző részben a córdobai kalifákkal, az Omajjád-dinasztia három egymást követő tagjával ismerkedtünk meg, akik nyíltan tartottak férfi háremet. Apjához és nagyapjához hasonlóan így tett II. Hisám is, 1013-ban bekövetkezett halálával azonban meggyengült az Omajjádok hatalma. A Córdobai Kalifátus felbomlásával az Abbádida család hozott létre Sevilla központtal egy táifát (részfejedelemséget) az Ibériai-félsziget délnyugati részén. Itt élt az alapító uralkodó unokájaként Muhammad ibn Abbád al-Mutamid ala l-láh herceg.

Tizenhárom éves volt, amikor apja a huszonkét éves Ibn Ammárt kinevezte miniszterré. A szegény sorból származó, költőként is nevet szerző férfi elnyerte az ifjú herceg barátságát. A kamasz fiú teljesen a befolyása alá került, beleszeretett a fiatal miniszterbe. Egy borral és verseléssel töltött este után a herceg ragaszkodott hozzá, hogy együtt aludjanak “ugyanazon a párnán”. Atyja azonban nem nézte jó szemmel ezt a kapcsolatot, már csak azért sem, mert a miniszter közrangú volt, ezért száműzte, hogy elválassza a fiatalokat. Amikor tizenhat évvel később al-Mutamid trónra került, első dolga volt visszahívni szerelmét. A források megemlékeznek a legmagasabb politikai és katonai hatalomba emelt Ibn Ammár és az ifjú kalifa egy veszekedéséről, miután a miniszter azt álmodta, hogy az uralkodó meg fogja ölni. Al-Mutamid megnyugtatta, hogy soha nem tenne ilyet.

 

 

Ibn Ammár ura védelmezőjeként többször is hatalmas szolgálatot tett a kalifának, a sakkban legyőzhetetlen miniszter egyszer még VI. Alfonz kasztíliai királyt is egy játék győzelmével vette rá, hogy seregével elvonuljon Sevilla falai alól. A hosszú évek alatt azonban fejébe szállt a teljhatalom, és egy új hódításkor a megszállt terület uralkodójának kiáltotta ki magát. Hamar elbukott és a kalifa börtönében találta magát, aki mégis meg akart bocsátani neki. Ibn Ammár azonban még ekkor is szervezkedett ura ellen, és egy elfogott levelén al-Mutamid úgy feldühödött, hogy saját kezével ölte meg cellájában egykori szerelmét, beteljesítve az évekkel korábbi álmot.

 

 

Eközben a keresztények az Ibériai-félsziget északi részén és szerte Európában megbotránkoztak a mórok szexuális szokásain, amik megéléséhez ráadásul többnyire rabszolgákat használtak. Északon a homoszexualitást gyógyíthatatlan és feltartóztathatatlanul fertőző bűnnek tekintették, és attól tartottak, alááshatja a hadsereg ütőképességét, ezáltal pedig fenyegeti az ország biztonságát. A keresztény királyságok ezért folyamatosan igyekeztek kiszabadítani a fogságba esett keresztényeket, és kivédeni a mórok fogolyszerző portyáit. Miközben a mórok északi terjeszkedését próbálták megakadályozni, saját területükön mindent megtettek a homoszexualitás elfojtásáért. A kasztíliaiak a szüzességre és a házasságra helyezték a hangsúlyt, és a biztonság kedvéért jobbnak látták, ha elhalasztják a papi cölibátus bevezetését is. Attól való félelmükben, nehogy a férfiak közötti szerelem jelenjen meg benne, elzárkóztak a mór trubadúrok költészetétől is. A lírai költészet így egészen II. János király uralkodásáig (1406-1454) hiányzott a kasztíliai irodalomból, és a sors iróniája, hogy épp hozzá fűződik a spanyol történelem leghíresebb azonos nemű szerelmi története.

II. János és kegyence, Álvaro de Luna kapcsolata harmincöt évig tartott, és a király halálával trónra kerülő fia, IV. (Tehetetlen) Henrik sem véletlenül kapta nevének jelzőjét. A következő részben az ő történetüket olvashatjátok.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb