Nagyvilág

Három év után tartottak pride felvonulást Delhiben

Eredetileg tavaly novemberben tartották volna a pride felvonulást Újdelhiben, de tavaly a választások és az emiatt elhúzódó engedélyeztetési folyamat, előtte pedig a koronavírus-járvány miatt maradt el. Most vasárnap így három évnyi kényszerszünet után vonulhattak fel az indiai parlament közelében az LMBTQ közösség tagjai és támogatóik.

Ahogy arról az ABC News beszámol, a felvonulók abban reménykednek, a legfelsőbb bíróság kedvezően bírálja majd el az azonos nemű házasság jogi elismerésééről szóló beadványokat.

 

 

Az országban csak 2018-ban semmisítették meg azt a gyarmati korszakból származó törvényt, amely alapján 10 év börtönnel is büntethették a homoszexualitást.

Bár az országban vannak nyíltan meleg hírességek, és bollywoodi közönségfilmek is foglalkoztak már LMBTQ témákkal, de a közösségben sokan még mindig elszigeteltséggel és üldöztetéssel szembesülnek. A kormányzó hindu nacionalista, populista politikusok szerint ellentétes India kultúrájával, hogy azonos nemű párok házasodjanak, így a kormánytól nem várható, hogy bevezeti az egyenlő házasságot.

Az aktivista Noor Enayat ennek ellenére bízik abban, hogy változás következik be. Mint felidézi, amikor 2003-ban előbújt, az elfogadás szintje szinte nulla volt. De 20 évvel később már javult a helyzet:

„Adjunk neki még 20 évet. Egy teljesen más világ lesz már. Ezért nem állok hozzá reménytelenül és nem mondom azt, hogy nem fog megtörténni. Mert megtörténik.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin