Itthon

Győzött a Budapest Pride a Mi Hazánkkal szemben a Kúrián

Helybenhagyta a Kúria a Rendőrség határozatát, mely megtiltotta a Mi Hazánk Mozgalom a Budapest Pride Felvonulással azonos időre és részben azonos helyszínre bejelentett tüntetését.

A szélsőjobboldali párt a korábbi évekhez hasonlóan ismét megkísérelte ellehetetleníteni az LMBTQ-közösség alapvető szabadságjogainak gyakorlását, ám idén a Rendőrség és a Kúria is átlátott a szitán. Felismerték, hogy céljuk nem a véleménynyilvánítás, hanem mások megfélemlítése és elhallgattatása – olvasható a Budapest Pride közleményében, amelyet a Kúria tegnapi döntése apropóján adtak ki.

A puszta ellehetetlenítést igazolta az is, hogy alternetív útvonalon nem kívántak tüntetni. „Beigazolódott, hogy nem a gyülekezési jogukat szerették volna szabadon gyakorolni, hanem a miénket próbálták meg ellehetetleníteni. A gyülekezési jog egy kötelezően biztosítandó alapjog, így az államnak feladata megvédeni azokat, akiknek a gyülekezési jogát mások rosszhiszeműen megpróbálják ellehetetleníteni.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Budapest Pride (@budapestpride) által megosztott bejegyzés

 

A Kúria határozata többek között leírja, hogy a Mi Hazánk bejelentésének célja „a teljes Andrássy út lefoglalása, ezzel az LMBTQ-közösség tagjait megillető jogok szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmére törekszik.

A Mi Hazánknak nincs fellebbezési lehetősége a Kúriánál, ha tovább akarnák vinni az ügyet, akkor az Alkotmánybírósághoz vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához kellene fordulniuk.

 

Íme a budapesti pride teljes útvonala!

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin