Hírek

Ferenc pápa bocsánatot kérne a melegektől

Ferenc pápa az Örményországból való hazaúton beszélt újságíróknak arról, hogy nem volt szép az egyháztól, hogy olyan sok társadalmi csoportot kirekesztett.

A beszélgetés akkor fordult ebbe az irányba, amikor az újságírók azt kérdezték, egyetért-e legfőbb tanácsadójával, Reinhard Marx német bíborossal, aki Dublinban az orlandói mészárlást követően kijelentette, az egyháznak bocsánatot kellene kérnie a melegektől a kirekesztő viselkedése miatt.

Ferenc pápa szerint nem szabadna kirekeszteni a melegeket, és bár a homoszexuális közösségek egyes tetteit átpolitizáltnak érzi, akkor is tisztelettel kell bánni velük. A katolikus egyház feje megismételte híres, 2013-ban elhangzott mondatát: „Ha valaki ilyen állapotban él, jó szándékú, és keresi Istent, kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk felette?”

Pope Francis

A pápa azt is hozzá tette, hogy nemcsak a melegektől kellene az egyháznak elnézést kérnie, hanem a szegényektől, a kizsákmányolt nőktől, a munkára kényszerített gyerekektől is, valamint azért is, mert annyi fegyvert áldottak meg és lemondtak azokról a családokról, akik válással vagy egyéb problémával néztek szembe.

Az újságírók arra is rákérdeztek, igaz-e, hogy amikor Washingtonban járt, találkozott Kim Davis melegellenes aktivistával. Ferenc pápa azt válaszolta, egyedül egy meleg volt diákjával és annak partnerével találkozott az USA fővárosában.

(Mashable via 444.hu)

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin