Magyarországon egy új törvénytervezettel ellehetetlenítenék a transznemű személyeket abban, hogy hivatalos formában is megváltoztathassák nemüket. A transz közösség elleni harc nem új Magyarországon, de most új, szomorú mérföldkőhöz érkezett. Transzvélemény című sorozatunkban transznemű emberek mondják el véleményüket a történtekről és magyarázzák el, hogy miért is olyan fontos, hogy valaki személyiében is az legyen, akiként boldogan tud élni.
Sorozatunk következő szereplője Fajt Alex, transznemű férfi, vlogger és aktivista.
Miért fontos, hogy egy transznemű ember hivatalos is nemet tudjon változtatni?
Egyrészt fontos a lelkünknek. Egyfajta megnyugvás, hogy most már hivatalosan is elismer engem a társadalom, mint férfit vagy nőt, hiszen ez áll a hivatalos dokumentumaimban. Másrészről a zavartalan ügyintézés tekintetében elengedhetetlen, hogy tudd magad igazolni, mégpedig úgy, aki te vagy, azzal a nemmel, amivel azonosulsz. Harmadrészről pedig hivatalosan csak az vehetne részt hormonkezelésben, akinek meg van változtatva a neme és a neve is a dokumentumaiban.
Lassan két éve, hogy összeomlott a rendszer, és egyik percről a másikra befagyasztották a kérelmek fogadását és jóváhagyását. Akkor kitaláltak egy kiskaput, hogy megkönnyítsék a transz emberek kezelését – elegendő lett a szakvélemények megléte –, viszont bele sem merek gondolni abba, hogy ha Magyarország teljesen elveti a transznemű emberek nemváltását, akkor mi lesz.
Sajnos benne van a pakliban, hogy nem vehetünk részt hormonkezelésben, így pedig rengeteg transznemű kényszerülne arra, hogy elhagyja az országot, illegális hormonokat szedjen – ami orvosi felügyelet nélkül életveszélyes is lehet –, vagy a legrosszabbat tegye: véget vessen az életének. Sajnos az LMBTQIA+ közösségben így is a transzneműeknél a legmagasabb az öngyilkossági ráta, sokkal sérülékenyebbek, mint a közösség bármely más betűjének képviselői.
Miért óriási probléma, ha valaki nem tudja megváltoztatni a nemét hivatalos okiratokon?
Nem kell nagyon messzire menni, hogy rossz tapasztalatot szerezzen egy transznemű, elég akár megcélozni a legközelebbi dohányboltot vagy gyógyszertárat. A járvány idején a felhőbe küldik a vénnyel kiváltható gyógyszereket, így a gyógyszertárakban személyi igazolvánnyal és lakcím kártyával lehet kiváltani azokat. A múlt héten például ebből volt konfliktusom. Ezekhez hozzászokik az ember egy idő után, de minden alkalommal, amikor olyan helyre megyek, ahol kérhetnek személyi igazolványt, rögtön görcsbe ugrik a gyomrom. Ha pedig éppen nincsen nálam a személyimet helyettesítő jogosítványom, akkor aztán teljes a pánik.
Szerintem ezen az érzésen csak mi, transzneműek tudunk osztozni, mert senki sem tudja elképzelni magát egy olyan helyzetben, amiben ki kell harcolnod, hogy egyrészt megkapd, amit szeretnél – akár cigi, gyógyszer, akármi – másrészt ehhez pedig be kell vállalnod, hogy te nőnek vagy férfinek születtél. Vagyis egy olyan nemmel, amivel te nem tudsz azonosulni. Egyébként is minden nap vívod a csatáidat, hogy ne az legyél, aki a személyiden vagy, aztán hopsz, belépsz egy dohányboltba és hirtelen megint Alexandrának kell lenned, pedig te Alexként élsz.
Én ilyen helyzetekben megpróbálok érzékenyíteni és társadalmi felelősséget vállalni azzal, hogy bevállalom: igen, ez voltam én, igen, én szerepelek a személyimen, azonban transznemű férfiként élek és hormonterápiában veszek részt. Erre a reakció vagy egy „aha”, vagy kötekedés. Volt már precedens arra, hogy kiküldtek a dohányboltból, mert nem találtak jogosultnak dohánytermék vásárlására, mivel nem tudtam magamat másik dokumentummal igazolni a személyimen kívül, amin persze szerintük nem én szerepelek.
Ilyen esetben muszáj megragadni a pozitív végét a szituációnak és ilyenkor arra gondolni, hogy de jó, ha már nem hiszik el, hogy én vagyok azon a képen, mert akkor biztosan sokat változtam nagyon jó irányba.
Hogyan érintett téged a törvényjavaslat és miért veszélyes a közösség számára?
Az egyik ismerősöm hívott ébredésem után öt perccel, hogy nagyon sajnálja, most olvasta, hogy mi történt, és a hogylétemről érdeklődött. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél, aztán sorra láttam, hogy küldték át a cikket ismerősök és ismeretlenek.
Számítottam rá. Amikor nagyjából két hónapja felröppentek a hírek, hogy a másfél éve húzódó jogi vitának az lett az eredménye, hogy a bírósági ítélet szerint a nem-és névváltás alapvetőjog a transzszexuális emberek számára, éreztem, hogy itt bűzlik valami. Valamint láttam különböző csoportokban, hogy azóta sincsen változás az eljárást illetően, és sejtettem, hogy ennek jogilag nincs itt a vége, sőt…
Nem akarok, és nem szeretek politizálni, nyilvánosan pedig pláne nem. Párszor kifejtettem a véleményem a kormánnyal kapcsolatban különböző platformokon, de mindhiába. Azt érzem, hogy a transzneműség egy láthatatlan dolog, nemcsak itt Magyarországon, hanem a világ minden szegletében. Egy olyan megfoghatatlan fogalom az emberek fejében, amit nem tudnak az emberek hova tenni. Amit pedig nem tudnak az emberek fejben hova tenni, az ismeretlen dolog, az ismeretlen dolgoktól pedig egy mezei társadalom fél, vagy csak szimplán nem foglalkozik vele, mert nincs, vagy nem tud a közeli vagy távoli ismeretségi köreiben transzneműről. Sajnos a járvány nagyon a kormány kezére játszott ebben a témában és sok más közügyi témában – például a Városliget projekt –, hiszen egy ilyen veszélyhelyzetben mindenki a kormányra kényszerül támaszkodni és az ő utasításukat követni, ezzel utat engedve a teljhatalomnak és a felbomló demokráciának, amit pont most gyakorol az Orbán-kormány.
Szomorú vagyok, mert ezzel óriási kirekesztés és üldözés vár a társaimra, akik mondjuk nem egy nagyvárosban élnek, ahol már a nyugati liberális szellemiség beitta magát a fiatalabb generáció vérébe, sőt sok középkorú és idősebb ember vérébe is. Így is sok olyan történetről hallok, hogy vidéken mennyire nehéz transzneműként elhelyezkedni egy munkahelyen, vagy közösségi kapcsolatokat ápolni, így pedig az állam mutatóujjat tart a transz közösség felé, hogy rájuk lehet célozni, ha valakinek lőni, vagy bántalmazni támad kedve.
Mindenképp elindult valami. Valami olyan, ami ellen szerintem egy petíció, vagy egy gyönyörűen megfogalmazott levél nem lesz elég. A világ nem most fog a transzneműek segítésével foglalkozni, főleg egy olyan kis országban, mint Magyarország. A magyar embereknek is van ezerszer nagyobb problémája, akár a munkájuk elveszítése, mint a transz jogokért való harc.
Tartsunk ki, tartsunk össze, segítsünk egymáson, egymásnak… mert most mást nem tehetünk, mint hogy megvédjük a közösségünket. És erre szeretnék kérni minden más LMBTQIA+ tagot, hogy különösen legyünk tekintettel a transznemű társainkra és az egyenlőségért vívott harcunk egy picit összpontosuljon a transzneműek irányába, akik nemcsak a házasodás jogát veszítették el, – ami még mindig egy nagyon nagy közös célunk –, hanem az alapvető emberi jogunkat, hogy azok lehessünk, akik lenni szeretnénk! Köszönöm!
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”
