Hírek

Ez történt 2015-ben – 2. rész

Coming outok és házassági jogok sora, apró, mégis hatalmas lépések a teljes egyenlőség felé. a meleg menekültek ügye, sikeres és szomorú pride-ok világszerte és néhány szomorú hír a világ kegyetlenebbik feléről. Sűrű volt 2015 második fele is. Az első részt, mely a január és július közötti időszakot foglalja össze, ITT olvashatjátok el!


Július

Júliust remek hírrel kezdtük: Kubában érték el először az orvosok, hogy kismamáról ne terjedjen át a HIV-fertőzés a magzatra. Magyarországon is volt minek örülni, hiszen bemutatták a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című filmet, mi pedig nem csak exkluzív interjú készítettünk Barabás Richárddal, a PM fiatal politikusával előbújásáról, hanem még egy rendkívül értékes projekt mögé is beálltunk: a Gypsy & Queer & Happy Roma-kamion médiapartnerei lettünk a Budapest Pride-on, melynek legjobb pillanatait is felidéztük.

tumblr_nk4x92r1IA1tc839xo1_1280

A magyar meleg közösség mellett idén nem más, mint a Sport Szelet is kiáltt – igazán kreatív módonAz ír parlament megszavazta a társadalmi nem elismeréséről szóló törvényt, megvolt Thaiföld első melegesküvője, Franciaországban az első meleg képviselő lagzi, máshol pedig két focista kötött össze életét. Ám ez még nem minden – jó hírekben nem volt hiány!

Sport Szelet

Európa nagy lépéssel került közelebb az egyenlő házassághoz, Lengyelországban a parlament megszavazta a társadalmi nem elismeréséről szóló törvényt, az USA-ban meghozták a döntést, miszerint LMBTQ-emberek is lehetnek cserkészcsapat-vezetők, az ENSZ pedig kijelentette, hogy 2030-ra megállítható a HIV terjedése. Érdekességek is voltak: Brazíliában egy pár aktfotókkal kampányolt a homofóbia ellen, egy dj pedig karrierjével fizetett homofób megnyilvánulásaiért.

scoutsequalityphoto1_640x345_acf_cropped

Rossz hírből is jutott. Iránban egy 14 éves meleg fiút akasztottak fel, a Jeruzsálemi Pride-on egy férfi hat embert késelt meg, Isztambulban ledózerolták a szivárvány lépcsőt, és egy szomorú videó mutatta be, mi történik, ha két fiú kézen fogva sétál Moszkvában.

Oroszország

 

Augusztus

Ugandában, a világ egyik leghomofóbb országában negyedszerre is megtartották a pride-ot, Mexikóban lehetővé tették az azonos nemű párok számára az örökbefogadást, Stockholmból az EuroPride-ot mutattuk be képekben, Puerto Ricóban pedig 60 meleg pár kelt egybe.

Missouriban egy transznemű lányt jelöltek bálkirálynőnek, Texasban a vőlegény a gyülekezet előtt kérte meg vőlegénye kezét, Jeruzsálemben pedig a Pride borzalmas eseményei után új törvényeket vezettek be. Bemutattuk a történelem első fekete és meleg szereplőjét, egy érdekes dokumentumfilm előzetesét hajléktalanokról, akik fiatal LMBTQ-emberek, brit tudósok pedig kijelentették, hogy a mai angol fiatalok fele biszexuális.

landscape-1440425504-promo264564712

Rengetegen hatódtunk meg egy HIV+ apa történetén, de megérintett minket a Coca-Cola különleges reklámja, és egy tajvani választási videó is. Emellett imádtuk a H&M testvérmárkjánáak reklámát is. Együtt örültünk Jim Parsons óriási sikerének, Miley Cyrus pedig a Cosmopolitanban coming outolt.

HIV család

Sajnos nem csak boldog dolgokról írhattunk. Hét meleg férfit zártak börtönbe egy afrikai országban, Szentpéterváron LMBTQ-jogi aktivistákat tartóztattak le, Velence polgármestere leszögezte, hogy az ő ideje alatt nem lesz pride a városban, és lebontották Lengyelország LMBT-szimbólumát. A Stonewill-film ellen bojkottok indítottak, a világ egyik leghíresebb melegcsaládjának párja pedig szakított.

Kirill Kalugint 2013-ban  már megtámadták egyszemélyes demonstrációja alkalmával. Fotó: Alexander Demianchuk/Reuters
Kirill Kalugint 2013-ban már megtámadták egyszemélyes demonstrációja alkalmával. Fotó: Alexander Demianchuk/Reuters

 

Szeptember

Szeptemberben háborús veteránok házasodtak Kaliforniában, megtartották a világ első rendőri meleg esküvőjét, Kínában először került meleg film a mozikba, és megjelent Banglades első LMBT-képregénye. Ausztrália új miniszterelnöke a támogatását fejezte ki az azonos neműek házassága kapcsán, az EU 9 tagállamot szólított fel az azonos nemű párok elismerésére, és rekordszámú látogató vett részt a hongkongi Pink Dot fesztiválon.

Rendőr1

Kiderült, hogy Wales-ben hamarosan templomban is igent mondhatnak majd a melegek, Argentínában feloldották a meleg és a biszexuális férfiak véradására vonatkozó korlátozását – és azt is tervbe vették, hogy több transzneműt fognak foglakoztatni. Videót mutathattunk arról, hogy sikerült először “kitörölni” a HIV-vírust emberi DNS-ből, a Cambridge-i Egyetem kutatói pedig bejelentették, hogy két éven belül azonos nemű szülőknek is lehet közös vér szerinti gyereke.

Wales

Különös (ám nem meglepő!) coming out történt a Simpsons családban, kiderült, hogy a nyíltan meleg Sam Smith énekli az új Bond-dalt, Kesha meleg párt adott össze, és együtt csodáltuk meg Xavier Dolant a Louis Vuitton új arcaként.

Mr. Burns és Mr. Smithers
Mr. Burns és Mr. Smithers

Rossz hírből is jutott. Szaúd-Arábia és Zimbabwe is ellenezte az ENSZ új egyenlőségi programját, a Ghánai elnökjelölt megüzente, hogy győzelme esetén kivégzőosztag elé állítja a melegeket, egy tunéziai férfit pedig homoszexualitása miatt börtönöztek be. Oroszország beperelte az Apple-t melegpropaganda miatt, Melbourne utcáin pedig védekezés nélküli szexre buzdító reklámok terjedtek.

Apple emojis

 

Október

Októberben megházasodott az USA dániai nagykövete, támogatásáról biztosította az LMBTI-diákokat Japán új oktatási minisztere, Ausztráliában beszüntetnék a melegek véradási tilalmát, Tajpenben pedig tömeges esküvőt ünnepeltek. Chile hivatalosan is elismerte az azonos nemű párok kapcsolatát, és meleg jelölt is indult a londoni polgármesteri székért.

Gay_marriage_Taiwa_3481959b_640x345_acf_cropped

Svédországban megerőszakolt férfiakat segítő klinika nyílt,  transznemű férfi került döntőbe a fitneszmagazin címlapjáért, emellett pedig Marlon James meleg író nyerte a Man Booker-díjat. Megkérték Tom Daley kezét, Oroszországban pedig végre működött az igazságszolgáltatás.

marlon-3

Csaknem 1 millió amerikai felhasználó coming outolt a Facebookon – ám nem ők voltak az egyetlenek: amerikai műkorcsolyázó, gyorsgyalogló és olimpikon is coming outolt, sőt, még a Vatikánban is előbújt valaki, kellemetlen és érthetetlen következményekkel. A Vatikánról még írtunk ebben a hónapban. Először örültünk Ferenc pápának, aki egy meleg part fogadott Washingtonban, majd tiszteltük Franciaországot radikális döntése miatt, melyet a Vatikán homofóbiája váltott ki. Szomorú adattal is szembesültünk: a meleg férfiak egyharmada nem használt óvszert legutóbbi aktusa során.

Krzysztof Charamsa és élettársa
Krzysztof Charamsa és élettársa

 

November

Novemberben a Feröer szigeteken is lehetővé vált az azonos nemű párok esküvője, Norvégiában mindezt már templomi keretek között is megtehették, Portugáliában az örökbefogadás vált lehetővé a meleg párok számára, Görörgországban pedig a bejegyzett éltettársi kapcsolat vált jövőbeli tervvé. Kanada kijelenetette, hogy tárt karokkal várja a meleg menekülteket, bemutattuk Indiai első transznemű rendőrét és megtartották az első melegházasságot Írországban.

A japánok támogatásukat fejezték ki az azonos neműek házassága iránt, Ukrajnában az LMBTQ-közösség tagjainak munkája maradt biztonsságban, Anglia pedig útleveleiben emlékezett meg Alan Turningről. Megmutattuk a világ első queer sörét, az HBO AIDS-ről szóló dokumentumfilmet vett fel műsorába, és írtunk az első queer Marvel-főhősről is, és új Mr. Gay Worldöt is mutattunk – miután az előző visszalépett. Voltak sztárhíreink is. Megházasodott Nathan Lane színész és coming outolt a Modern Család egyik sztárja.

Brewdog1

Sokszínű fotósorozatot mutattunk be egy magyar fotóstól, és elindult a HIV a BUSZ Kampányindító Gála az AIDS Világnapján.

lovers8

Kaptunk fektete levest is. Mindannyiunknak összeszorult a szíve egy iráni meleg menekült történetén, Az USA-ban egy tanárt pedig egy homofóbellenes video miatt rúgtak ki.

longform-original-10742-1447435055-15

 

December

Decemberben Görögország jogilag is elismerte az azonos nemű párokat, Bermudán is harcba szálltak a házassági egyenlőségért, Cincinnati állam betiltotta az átnevelő terápiákat, és kiderült, hogy Szlovénia is hasonló lépésekre készül. Az USA-ban eltörölték a melegek egész életre való eltiltását a véradástól és írtunk menekültekről is: ha incidens éri őket azért, mert az LMBTQ-közösség tagjai, elkülönítik őket, és az USA is tart karokkal várják őket. Új-Zélandon már a Repülő Spagettiszörny Egyháza is összeadhatja a párokat.

10984057_10153120209319559_4410748789500761102_n

Nyle DiMarco a verseny süket, szexuálisan fluid versenyzője lett a következő topmodell, először tűnt fel nyíltan meleg színész a Pepsi reklámjában, Malawi pedig  ejtette a vádakat két meleg ellen. Új LMBTQ-témájú minisorozatról is írtunk és egy videóval örültünk egy sztárpár örökbefogadásának. Volt egy nagy kedvenc is: selyemfiúra költhette az adományokat a pap.

tumblr_nvnqq09vB01ue5nbgo1_1280

Persze némi rossz hírből is jutott. Szlovéniában elutasították az egyenlő házasságot, a borzasztó eredményért pedig Ferenc papa is tett.

Pope Francis Wave

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin