Hírek

Először fogadhattak örökbe azonos nemű párok Finnországban

2017 márciusában fogadta el a finn parlament a házasságról szóló új törvényt, amely az észak-európai országok közül utoljára Finnországban is lehetővé tette az azonos nemű párok számára a házasságkötést és nem utolsó sorban meleg és leszbikus párok számára is elérhetővé vált a közös örökbefogadás és családalapítás.

Amint arról a News Now Finland, valamint a Sateenkaariperheet is beszámol, az eljárás egyáltalán nem sétagalopp. A jelentkező pároknak konzultációk során kell részt venni, teljesítésük akár évekbe is telhet. Nem meglepő hát, hogy noha a törvény három éve lehetővé teszi, azonos nemű párok még csak most tudtak először gyermeket örökbe fogadni.

 

 

Az első két gyermekhez jutó pár személyazonossága nem ismert, azt azonban tudni lehet, hogy egy meleg és egy leszbikus párról van szó és mindannyian Helsinkiben élnek. “Az örökbefogadás különösen a férfi párok számára fontos, akik előtt így az apaság egy új útja nyílik meg” – nyilatkozta Juha Jämsä.

Érdekesség, hogy Finnország jelenlegi miniszterelnöke, Sanna Marin is szivárványcsaládban nőtt fel, hiszen két anya nevelte és az így hozott értékeket a politikai pályán is magáénak vallja. “Számomra az emberek egyenlőek. Ez az alapja mindennek.

 

„Életem összes szerepe közül az apaságot élvezem legjobban”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb