Hírek

Elítélte az osztrák parlament a magyar transzellenes törvényt

 

Múlt hét csütörtökön Áder János a hazai civil szervezetek és nemzetközi emberi jogi szervek, az ENSZ, valamint az Európai Parlament kritikáit, figyelmeztetéseit és kéréseit ignorálva aláírta a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényt.

Erre válaszul az osztrák parlament alsóháza, a Nemzeti Tanács már másnap hatalmas többséggel megszavazta a konzervatív Kurz-kormány javaslatát, és a magyar lépést elítélő beadvánnyal a cselekvést sürgették.

“Az nem fordulhat elő, hogy a határainktól pár kilométerre lábbal tiporják egy egész közösség emberi jogait, és eközben a hivatalos Ausztria néma maradjon”

– mondta a parlament alsóházában Mario Lindner, a szociáldemokrata SPÖ képviselője.

A magyar helyzet ráadásul rögtön kétszer is előkerült a parlamentben, ugyanis arra reagálva mind az ellenzéki SPÖ, mind a kormánypártok azonnal saját beadvánnyal készültek. Ezek közül végül az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a Zöldek javaslata kapott többséget – az APA hírügynökség beszámolója szerint egyedül a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nem szavazta meg. Ebben a szövetségi kormány azt sürgeti, hogy lehetőség szerint európai uniós szinten és a kétoldalú kapcsolatokban is azon dolgozzanak, hogy Európában segítsék elő a transz és interszex emberek helyzetének javítását.

“Amikor Európában a barátainkat fenyegetik, akkor nem maradhatunk csendben” – mondta Ewa Ernst-Dziedzic, a Zöldek LMBTQ szóvivője. “A mai döntéssel a Nemzeti Tanács egyértelműen kifejezte az európai transz és interszex emberek védelme iránti elköteleződését. A korona-krízis takarásában nem lehet leépíteni az alapvető emberi jogokat” – tette hozzá Nico Marchetti, az Osztrák Néppárt képviselője.

 

 

Elítélte az Európai Parlament a magyar kormány transzellenes törvénytervezetét

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin