Nagyvilág

Elhunyt a Vogue első transznemű modellje

2021 utolsó napjaiban elhunyt April Ashley, akinek nevéhez több elsőség is köthető. Állítólag ő az első brit, aki nemi megerősítő műtéten esett át, valamint az első transznemű, aki modellt állt a Vogue-nak.

Ashley-t David Bailey fotózta 1960-ban a brit Vogue számára. Akkoriban nyilvánosan nem tudták róla, hogy transznemű, de egy, az életéről szóló, nem publikált dokumentumfilmben elmondta, hogy azok, akikkel együtt dolgozott, tudtak róla.

Mindannyian tudtak a műtétemről – mindannyian tudták, hogy ki vagyok” – mondta. „Egyik fotós sem törődött a múltammal. Azt akarták, hogy benne legyek a portfóliójukban.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paul O’Grady (@paulogrady) által megosztott bejegyzés

 

A modellkedés mellett Ashley színészi karrierbe kezdett, és szerepelt a The Road to Hong Kong című filmben. Ashley egyik barátja 1961-ben kitálalt a nő múltjáról a Sunday People-nek. Az outoltatás teljesen megváltoztatta az életét és a karrierjét. E barátnak állítólag mindössze 5 fontot fizettek a felvételért. A címlapon ez állt: „A topmodell April Ashley rendkívüli esete – kiderült a titka.

1962-ben feleségül ment Lord Rowallan örököséhez, Arthur Corbetthez. A férfi 1969-ben elvált tőle, és a házasságot érvénytelenítették, ami precedenst teremtett, ugyanis a bíróság úgy döntött, hogy mivel Ashley-t születésekor férfiként anyakönyvezték, a házasság jogilag nem volt megalapozott.

‘2005-ben kapott új születési anyakönyvi kivonatot, amelyben már nőként ismerték el – köszönhetően a 2004-ben életbe lépő brit nemi elismerésről szóló törvénynek.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin