Nagyvilág

Elhunyt a második világháború legismertebb transznemű veteránja

99 éves korában elhunyt Robina Asti, aki a második világháborúban harcolt hazájáért, majd a következő évtizedekben repülőoktatóként dolgozott. A levegő szerelmese még tavalyelőtt is ugrott ki repülőgépből. Április hetedikén ünnepelte volna századik születésnapját.

Az amerikai hölgy férjét, Norwood Pattont 2014-ben vesztette el és mivel Robina hivatalos irataiban férfiként szerepel, így eredetileg nem lett volna jogosult özvegyi nyugdíjra. Ám nem hagyta annyiban a dolgot: pert indított és nyert, így elismerték transz nőként, ahogyan az özvegyi nyugdíjhoz való jogát is.

Élete első évtizedeiben Robina igyekezett megfelelni a társadalom elvárásainak. Bár relatíve későn, 40 évesen, de megházasodott, feleségével két gyermekük született. A fordulópont akkor jött el, amikor alig 9 éves kisfiuk meghalt. A felszínre tört minden, gyerekkora óta elfojtott érzése. Próbálta megbeszélni párjával, de mindez a hetvenes években történt és bár felesége igyekezett segíteni, Robina tranzíciójának megkezdése után másfél évvel elváltak.

Későbbi férjével, Norwooddal egy helyi bárban ismerkedett meg néhány évvel később és a férfinak eleinte nem mesélt múltjáról. Amikor mégis elmondta, a férfi gyakorlatilag elviharzott és egy hétig nem hallatott magáról. Majd mikor ismét találkoztak, elnézést kért Robinától.

Robina, soha nem találkoztam nálad szeretőbb és törődőbb emberrel. Helytelen volt a viselkedésem és egész héten azon gondolkodtam, hogyan kérhetnék bocsánatot az érzéketlenségemért. Nincs más nő, akivel szívesebben élném le az életemet” – idézte fel a férfi akkori szavait egy későbbi beszélgetésben.

Transz aktivistává csak férje halála után vált, addig hagyta, hogy az emberek azt feltételezzék róla, cisznemű nő. 98 évesen létrehozta a Cloud Dancers Foundation elnevezésű alapítványt (azokra az évekre emlékezve, amikor rengeteg időt töltött a levegőben), hogy pénzt gyűjtsön nehéz anyagi helyzetben lévő, egyedülálló idős LMBTI-embereknek és olyan LMBTI-fiataloknak, akiket családjuk szexuális orientációjuk, vagy nemi identitásuk miatt tagadott ki.

Robinával néhány évvel ezelőtt rövid interjú készült, amelyben többek között a diszkrimináció elleni harcról és a repülés iránti szenvedélyéről mesélt. Az eredeti, angol nyelvű felvétel megtekinthető YouTube-on:

 

 

Illetve egy TEDx beszélgetés szintén vele 2016-ból:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin