Hírek

Elfogták a Londonban megvert leszbikus pár zaklatóit

Elfogták azt a négy tinédzser fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy május végén összevertek egy leszbikus párt a londoni tömegközlekedésen, miután a nők a felszólításuk ellenére nem voltak hajlandóak csókolózni. A BBC szerint az elkövetők 15 és 17 év közöttiek, első tárgyalásuk augusztus 21-én lesz. Három fiatallal szemben nemcsak a homofób, gyűlöletből elkövett súlyos testi sértés a vád, hanem kettővel szemben lopás, egyikükkel szemben pedig marihuána birtoklása is.

 

Az áldozatok a támadás éjszakáján

 

A két áldozat, az uruguayi Melania és amerikai barátnője, Chris mögött egyszer csak egy fiatal férfiakból álló csoport jelent azon a bizonyos éjszakán. Az úriembernek nem nevezhető srácok követelni kezdték, hogy a két nő csókolózzon, és durva, szexuális jellegű kézmozdulatokkal mutogattak nekik.

A pár próbálta elkerülni a konfliktust, kérték a zaklatóikat, hogy hagyják őket, de eredménytelenül, aztán különféle tárgyakkal kezdték dobálni őket.

A következő, amire emlékszem, hogy Chris már közöttük van, és ütik-verik. Próbáltam kihúzni őt közülük és megvédeni, erre engem is verni kezdtek” – idézte a Melaniát a Metro című brit újság, amely képeket is közölt a véresre vert nőkről. „A ruhám és a padló is csupa vér volt” – mondta az uruguayi áldozat, aki szerint a támadók legalább négyen voltak, és ki is rabolták őket, mielőtt elhagyták a buszt.

A brit rendőrség szerint a tömegközlekedésen a gyűlöletbűncselekmények száma megduplázódott az elmúlt öt évben.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin