Humen Film Festival 2017

Egy fagyott virág (Ssanghwajeom, 2008)

 

A képi világában aprólékosan kidolgozott Egy fagyott virág egy tőlünk távoli és egzotikus világba vezet. A hazájában közönségsikernek számító, hatalmas költségvetéssel készült látványos királydráma helyenként tobzódik az erőszakban és a testiségben. A valós eseményekből merítő film a XIV. század közepén, a Koreát uraló Korjo-dinasztia végóráiban játszódik. Egyes vidékeket rablóbandák uralnak, a tengerparti részeket japán kalózok fosztogatják, miközben Kongmin király helyzete egyre reménytelenebb. Reformjaival sok ellenséget szerzett a helyi nagyurak között, ráadásul a kínai császár kegyéből is kiesni látszik. Uralkodásának záloga egy vér szerinti örökös lehetne, azonban a saját neméhez vonzódó király egy ujjal sem ért soha hitveséhez. A király saját testőrpanacsnokába szerelmes, akit még gyerekként hozatott palotájába és akit ágyasának nevelt. Hogy mentse hatalmát és szerettei életét, fájdalmas megoldást talál: parancsba adja szerelmének, hogy ő háljon a királynővel.

Jegyvásárlás a Művész Mozi honlapján, vagy személyesen a mozipénztárban.

Egy fagyott virág (Ssanghwajeom, 2008)
feliratos, dél-koreai, történelmi dráma, 142 perc
Vetítés dátuma: 2017.09.16. 20:30 – 18 éven aluliaknak nem ajánlott

Magyar feliratos előzetes:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin