CsakADanitÉrdekli – Türkménbasi, aki édesanyjáról is hónapot nevezett el
Türkmenisztán 1924-től 1991-ig Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság néven a Szovjetunió tagköztársaságaként építette az utat a kommunizmus felé. Aztán minden felbomlott, elváltak az utak, az útkeresésben a maga szerény eszközeivel pedig Szaparmurat Atajevics Nijazov igyekezett segíteni. Ez a cuki mosolygós maci végül Türkmenbasi néven vonult be a történelembe és lett egyben a világ egyik legnevetségesebb diktátora.
![Saparmurat Nijazov](http://humenmagazin.com/wp-content/uploads/2015/10/1930018B-3BA0-4721-9B2E-1E9DCF3492CC_mw800_mh600.jpg)
Nijazov hányattatott gyerekkorát követően 1962-ben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ahol gyorsan ívelt fel pártkarrierje. 1985-ben már a Türkmén Kommunista Párt első embere, majd a rendszerváltást követően az állampárt jogutódjának, a Türkmenisztáni Demokrata Pártnak a vezetőjeként nyerte meg az első demokratikus választást. Sok álmatlan éjszakát nem kellett beleizzadnia párnájába, ugyanis ellenjelöltje már akkor sem akadt. 1992-ben felvette a Türkmenbasi nevet, azaz „Minden türkmének atyjává” avanzsált. Abszolút biztosra ment, az ország kormány és államfője lett, a választásokon sorra 99.9%-kal választották újra.
![](http://humenmagazin.com/wp-content/uploads/2015/10/S_1.jpg)
1991-ben a szocialista rendszer felbomlásakor az egykori diktatúra fokozatosan megszűnő szimbólumai (mint a mindenki által ismert sarló és kalapács) helyére újonnan keletkezők kerültek, teljesen elnyomva és kiiktatva az addigiakat. Megtiltották az angol nyelv oktatását, az addigi cirill betűs írás helyett pedig átkormányozta népét a latin betűvel írott nyelvek vidám társaságába.
Türkmenisztánt a világ felé évtizedeken át Szaparmurat Nijazov szimbolizálta. Országát hermetikusan elzárta a külvilágtól, külföldinek bejutni csak idegesítően hosszú (bár nekem már az is idegesítően hosszú, ha három percnél tovább kell várni a buszra) hivatali eljárással lehetett.
2001-ben megjelent a Ruhnama, azaz „A lélek könyve” is, amiben többek között leírja Türkmenisztán dicsőségét. A nép számára készült, erkölcsi és lelki útmutatóként. Az élet minden területén megjelent, az oktatás minden szintjén tanították (az iskolában önálló tantárgy volt), továbbá vizsgákon, munkahelyi állásinterjúknál, hivatali előmenetelnél, de még a jogosítvány megszerzésénél is feltétel volt a Ruhnama részletes ismerete. Tilos volt bármiféle kritizálása. Aki mégis ilyent tett, azt kínzással, vagyonelkobzással, vagy akár börtönbüntetéssel is sújthatták. Azokon a helyeken ahol a könyvet díszhelyre akarták állítani, de az imám szentségtörésnek vélte, ott a mecsetet le is rombolták.
A fővárosban, Asgabatban egy monumentális mása is látható a könyvnek, amely gépi vezérlés mellett minden este 8 órakor kinyílik és videofelvételről idézeteket játszik le a könyvből. 2005-öt a türkmén parlament a Ruhnama évének nyilvánította, valamint épült egyetem is Ruhnama néven.
![](http://humenmagazin.com/wp-content/uploads/2015/10/niyazov4.jpg)
Az egyik muzulmán újév alkalmával az elnök ígéretet tett arra, hogy aki életében háromszor végigolvassa könyvét, annak biztos az útja halála után a mennyországba. Állítása szerint erre ő maga kérte Allahot. A könyv azóta mintegy 30 nyelven jelent meg és olvasható Braille-írással, valamint hangoskönyv formájában is megtalálható. A szeptember hónap a Ruhnama nevet kapta, ugyanis 2001 szeptemberében végzett Nijazov a könyv írásával és a szombat is a Ruh Gün nevet kapta, azaz a szellem napja, amikor olvasni kell a Ruhnamából.
Türkmenbasi igyekezett saját alakját a semlegességgel is összekapcsolni. Haláláig állt Asgabat belvárosában egy háromlábú épület, amelynek tetején az ő aranyszobra állt és amely a Semlegesség Emlékműve nevet kapta. Az épület alapzata tradicionális háromlábú türkmén edénytartót formáz, a torony tetején lévő aranyszobor pedig folyamatosan követi a nap mozgását. Türkmenisztán semlegességét szimbolizálta az október hónap új elnevezése, ami a Függetlenség nevet kapta.
![Türkménbasi figyel](http://humenmagazin.com/wp-content/uploads/2015/10/Dictators3.jpg)
A főváros folyamatos anyagi támogatást kapott, míg a vidék egyre jobban elmaradt. Ennek egyik legszemléletesebb példája talán Nijazov 2005 februárjában hozott döntése- ez egyébként a kedvencem-, aminek értelmében bezáratott minden vidéki kórházat és könyvtárat, mert “aki beteg, az úgyis a fővárosba utazik” és “a vidékiek amúgy sem olvasnak könyveket”.
Minden napnak (egyedül a péntek maradt meg) és hónapnak megváltoztatta a nevét. Mint már említettem, a szombat a Ruh Gün nevet kapta, míg április Gurbansoltan-eje lett, ebben a hónapban volt ugyanis az elnök édesanyjának halála – akiről, akárcsak fiáról, több szobor is készült, megmintázva ezzel mintegy a Türkmén Anyát. A január hónapot pedig szerényen Türkmenbaşynak nevezte el, önmaga után. A himnuszt –amely minden nemzet önazonosságának meghatározó eleme- is megváltoztatta, az új szöveg az elnök bölcsességét és mindenhatóságát dicsőítette.
![Jó diktátorhoz híven mindenhol ott volt](http://humenmagazin.com/wp-content/uploads/2015/10/turkmen460.jpg)
Nijazov személyi kultusza 2006-ban bekövetkezett halála után leépült. Az 53 címet viselő államférfiról (köztük a Munka Hőse, Türkmenisztán háromszoros hőse, egyetemi díszdoktorátusok) még életében iskolákat, repülőteret, lófajtát, várost és meteoritot is elneveztek, továbbá az ő arcképe díszítette az összes türkmén bankjegyet. Türkmenbasi hirtelen halála előtt nem nevezett ki utódot (ellentétben például az észak-koreai Kim Dzsong Illel), politikai vákuumot hagyva maga után. A miniszterelnöki székbe végül helyettese került.
Jól szimbolizálja a személyéhez fűződő kultikus viszonyulás rapid hanyatlását, hogy nem sokkal halála után a Semlegesség Emlékművét elszállították a főváros és egyben az ország szívéből. Úgy, ahogy Szaparmurat Nijazov is távozott türkmén szívekből.
![Száműzve](http://humenmagazin.com/wp-content/uploads/2015/10/turkmenbashi.jpg)
Így múlik el a világ dicsősége.
Szerző: Waliduda Dániel