Türkmenisztán 1924-től 1991-ig Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság néven a Szovjetunió tagköztársaságaként építette az utat a kommunizmus felé. Aztán minden felbomlott, elváltak az utak, az útkeresésben a maga szerény eszközeivel pedig Szaparmurat Atajevics Nijazov igyekezett segíteni. Ez a cuki mosolygós maci végül Türkmenbasi néven vonult be a történelembe és lett egyben a világ egyik legnevetségesebb diktátora.
Nijazov hányattatott gyerekkorát követően 1962-ben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába, ahol gyorsan ívelt fel pártkarrierje. 1985-ben már a Türkmén Kommunista Párt első embere, majd a rendszerváltást követően az állampárt jogutódjának, a Türkmenisztáni Demokrata Pártnak a vezetőjeként nyerte meg az első demokratikus választást. Sok álmatlan éjszakát nem kellett beleizzadnia párnájába, ugyanis ellenjelöltje már akkor sem akadt. 1992-ben felvette a Türkmenbasi nevet, azaz „Minden türkmének atyjává” avanzsált. Abszolút biztosra ment, az ország kormány és államfője lett, a választásokon sorra 99.9%-kal választották újra.
1991-ben a szocialista rendszer felbomlásakor az egykori diktatúra fokozatosan megszűnő szimbólumai (mint a mindenki által ismert sarló és kalapács) helyére újonnan keletkezők kerültek, teljesen elnyomva és kiiktatva az addigiakat. Megtiltották az angol nyelv oktatását, az addigi cirill betűs írás helyett pedig átkormányozta népét a latin betűvel írott nyelvek vidám társaságába.
Türkmenisztánt a világ felé évtizedeken át Szaparmurat Nijazov szimbolizálta. Országát hermetikusan elzárta a külvilágtól, külföldinek bejutni csak idegesítően hosszú (bár nekem már az is idegesítően hosszú, ha három percnél tovább kell várni a buszra) hivatali eljárással lehetett.
2001-ben megjelent a Ruhnama, azaz „A lélek könyve” is, amiben többek között leírja Türkmenisztán dicsőségét. A nép számára készült, erkölcsi és lelki útmutatóként. Az élet minden területén megjelent, az oktatás minden szintjén tanították (az iskolában önálló tantárgy volt), továbbá vizsgákon, munkahelyi állásinterjúknál, hivatali előmenetelnél, de még a jogosítvány megszerzésénél is feltétel volt a Ruhnama részletes ismerete. Tilos volt bármiféle kritizálása. Aki mégis ilyent tett, azt kínzással, vagyonelkobzással, vagy akár börtönbüntetéssel is sújthatták. Azokon a helyeken ahol a könyvet díszhelyre akarták állítani, de az imám szentségtörésnek vélte, ott a mecsetet le is rombolták.
A fővárosban, Asgabatban egy monumentális mása is látható a könyvnek, amely gépi vezérlés mellett minden este 8 órakor kinyílik és videofelvételről idézeteket játszik le a könyvből. 2005-öt a türkmén parlament a Ruhnama évének nyilvánította, valamint épült egyetem is Ruhnama néven.
Az egyik muzulmán újév alkalmával az elnök ígéretet tett arra, hogy aki életében háromszor végigolvassa könyvét, annak biztos az útja halála után a mennyországba. Állítása szerint erre ő maga kérte Allahot. A könyv azóta mintegy 30 nyelven jelent meg és olvasható Braille-írással, valamint hangoskönyv formájában is megtalálható. A szeptember hónap a Ruhnama nevet kapta, ugyanis 2001 szeptemberében végzett Nijazov a könyv írásával és a szombat is a Ruh Gün nevet kapta, azaz a szellem napja, amikor olvasni kell a Ruhnamából.
Türkmenbasi igyekezett saját alakját a semlegességgel is összekapcsolni. Haláláig állt Asgabat belvárosában egy háromlábú épület, amelynek tetején az ő aranyszobra állt és amely a Semlegesség Emlékműve nevet kapta. Az épület alapzata tradicionális háromlábú türkmén edénytartót formáz, a torony tetején lévő aranyszobor pedig folyamatosan követi a nap mozgását. Türkmenisztán semlegességét szimbolizálta az október hónap új elnevezése, ami a Függetlenség nevet kapta.
A főváros folyamatos anyagi támogatást kapott, míg a vidék egyre jobban elmaradt. Ennek egyik legszemléletesebb példája talán Nijazov 2005 februárjában hozott döntése- ez egyébként a kedvencem-, aminek értelmében bezáratott minden vidéki kórházat és könyvtárat, mert “aki beteg, az úgyis a fővárosba utazik” és “a vidékiek amúgy sem olvasnak könyveket”.
Minden napnak (egyedül a péntek maradt meg) és hónapnak megváltoztatta a nevét. Mint már említettem, a szombat a Ruh Gün nevet kapta, míg április Gurbansoltan-eje lett, ebben a hónapban volt ugyanis az elnök édesanyjának halála – akiről, akárcsak fiáról, több szobor is készült, megmintázva ezzel mintegy a Türkmén Anyát. A január hónapot pedig szerényen Türkmenbaşynak nevezte el, önmaga után. A himnuszt –amely minden nemzet önazonosságának meghatározó eleme- is megváltoztatta, az új szöveg az elnök bölcsességét és mindenhatóságát dicsőítette.
Nijazov személyi kultusza 2006-ban bekövetkezett halála után leépült. Az 53 címet viselő államférfiról (köztük a Munka Hőse, Türkmenisztán háromszoros hőse, egyetemi díszdoktorátusok) még életében iskolákat, repülőteret, lófajtát, várost és meteoritot is elneveztek, továbbá az ő arcképe díszítette az összes türkmén bankjegyet. Türkmenbasi hirtelen halála előtt nem nevezett ki utódot (ellentétben például az észak-koreai Kim Dzsong Illel), politikai vákuumot hagyva maga után. A miniszterelnöki székbe végül helyettese került.
Jól szimbolizálja a személyéhez fűződő kultikus viszonyulás rapid hanyatlását, hogy nem sokkal halála után a Semlegesség Emlékművét elszállították a főváros és egyben az ország szívéből. Úgy, ahogy Szaparmurat Nijazov is távozott türkmén szívekből.
Így múlik el a világ dicsősége.
Szerző: Waliduda Dániel
