Talán már írtam róla, hogy a reál tudományok bődületesen távol állnak tőlem. Nem volt ez mindig így. Általános iskola felsőben még matematika-számítástechnika tagozaton szívtam magamba a tudást, végig kiemelkedő eredménnyel. De a középiskola aztán totális kudarc volt, állandó jelleggel ültem nulladik órában a javító dolgozat javítója felett. Ehhez képest aztán a fizika, kémia és biológia órák felértek egy tengerparti üldögéléssel Barbadoson.
Örök kedvencem tantárgyam azonban a földrajz volt. A fővárosok, a tölcsér- és deltatorkolatok, Kína éves kihegyezett ceruzacsokor-eladása mind imádnivalóak voltak, a csillagászatot pedig egyenesen zabáltam. Már hét-nyolc éves koromtól kezdve órákon át böngésztem az atlaszt, a bolygók felszíni hőmérsékletét és holdjaik nevét tanulgatva. Ennek a csodálatos tudományágnak korunk egyik nagy alakítója Stephen Hawking. Egy férfi, akiről ha látunk egy fotót, vagy videófelvételt, akkor azonnal rávágjuk, hogy igen, ő aztán okos, zseniális ember! De szerintem valójában kevesen tudjuk, miért is érdemelte ki ezeket a jelzőket.
Na, ezért szól róla az eheti CsakADanitÉrdekli.
Stephen Hawking értelmiségi családba született, ami meghatározta mindennapjaikat. Vacsora közben a szülők és a gyerekek is egy-egy könyvbe feledkeztek. A környékbeliek különcnek tartották őket, hiszen saját tűzijátékot fabrikáltak, és autójuknak londoni taxit vásároltak. Sokan megfigyelték, hogy a Hawking család tagjai gyakran mintha dadognának, vagy összefüggéstelenül beszélnének. Azt mondták róluk, olyan okosak, hogy beszédük nem tudja követni gyors gondolkodásukat.
A kis Stephennek nem mindennapi értelmi képességei voltak. Hamar ráunt a szokványos társasjátékokra, például a Monopolyra, és saját játékokat talált ki helyettük. A fiú imádott bonyolult szabályokat kieszelni, és azt szerette, ha egy-egy játék napokon át tart. A szerteágazó érdeklődésű édesapa megismertette Stephent a csillagászattal, házuk előtt hanyadt feküdve a gyepen, távcsővel figyelték a csillagokat.
Az egyetem fizika szakára két évvel előbb felvételt nyert, mint azok, akik annak idején vele kezdték el iskolai tanulmányaikat. Az első két évben sokszor gyötörte a magány, elhanyagolta a tanulást. “Egyszer kiszámoltak, hogy a három oxfordi évem alatt körülbelül ezer órát szorgoskodtam, azaz naponta átlagosan egyet.” Biflázás helyett ládaszám vedelte a sört, bridzselt, délig aludt. Ennek ellenére rövidesen kiderült, hogy némelyik tárgyból többet tud, mint az oktatói.
1962-ben, egy tavaszi délutánon alig sikerült befűznie a cipőjét. Ekkor eszmélt rá, hogy valami nincs rendben a szervezetével. Ezután többször elájult, egy ízben emlékezetkiesése is volt. Végül orvoshoz fordult, de nem állapítottak meg nála idegrendszeri rendellenességet. Hamarosan azonban leleteiből mégis kiderült, hogy a mozgató idegek sorvadásához vezető betegségben, Lou Gehring-kórban szenved. A beteg az akaratlagos izomműködést szabályozó agyi és gerincvelői mozgatóidegsejtek pusztulása miatt lassanként magatehetetlenné válik, gondolkodása és más agyi funkciói viszont nem sérülnek, továbbra is ugyanúgy érez, gondolkodik, mint azelőtt. A halál többnyire a légzőizmok elsorvadása miatt következik be, a beteg tüdőgyulladást kap vagy megfullad.
A mindössze 21 éves Hawkingnak az orvosok még két évet jósoltak. Szembe kellett néznie azzal, hogy elveszíti mozgásképességét, nem tud kommunikálni a külvilággal. Szerencsére kutatásaihoz csak az agyára volt szüksége, így folytathatta doktori programját. A táguló Világegyetem tulajdonságai című doktori értekezése új korszakot nyitott a modern kozmológiában. Az Univerzum részeinek egymástól való távolodását taglalta, és alapjaiban rendítette meg a korábbi elméleteket. Kutatásai új megvilágításba helyezték az idő kezdetét. Azt állította, hogy az állandó állapotú Univerzum elmélete téves. A Világegyetem kialakulása az ősrobbanással, a “Nagy Bumm-mal” kezdődött, amelynek pillanatában az egész Univerzum még egyetlen végtelen sűrűségű és hőmérsékletű pontból állt.
Hawking 1965-ben doktorált, és ugyanabban az évben vette feleségül szerelmét, Jane Wilde-ot. Három gyermekük született, később azonban elváltak. Egy-egy szabadságévtől eltekintve mindmáig a cambridge-i Gonville and Caius College alkalmazott matematika és elméleti fizika tanszékén dolgozik. Hawking az 1970-es évekre a kozmológia nemzetközi élvonalába került, több fontos felfedezést tett.
Egészségi állapota azonban tovább romlott. Előbb egyensúlyzavarai támadtak, botra, majd járókeretre szorult, azután már a kezét sem tudta használni, így többé nem tudott ábrákat rajzolni, nem tudta leírni a munkájához szükséges hosszadalmas számításokat. Ettől kezdve gondolatban készített vázlatokat, állított föl egyenleteket. 32 évesen érdemelte ki Nagy-Britannia legmagasabb tudományos rangját: a Királyi Társaság tagjai közé választották. Az avató ünnepségre már tolókocsiban érkezett, és itt írta alá utoljára a nevét.
Mindig is tudta a módját, hogy közérthetően szóljon a természettudományokról, felvilágosítsa az érdeklődőket, mit értek el eddig a tudósok a Világegyetemet működtető erők megismerésében. Könyvét a tudományos előképzettséggel nem rendelkező olvasóknak szánta, hogy ők is osztozhassanak lelkesedésében. Arra törekedett, hogy egyszerűen fogalmazza meg a bonyolult gondolatokat. Ezért egyenletek helyett szemléltető ábrákkal, szöveges magyarázatokkal és ügyes összehasonlításokkal világította meg munkája részleteit. Az idő rövid története című könyve 1988-ban jelent meg és az egyik legjelentősebb a témában. 30 nyelvre fordították le.
Stephen Hawking alakja legendássá vált. Kimagasló tudós, világszerte elismert, népszerű szakíró, aki testi fogyatékosságával megküzdve, évtizedek óta néz farkasszemet a korai halál rémével, mégis bámulatos elszántsággal dolgozik azért, hogy bővítse a Világegyetemről szerzett ismereteinket.
Szerző: Waliduda Dániel
