Kultúra

CsakADanitÉrdekli – Jim Davis, avagy így született Garfield

Sziporkázóan szellemes, imád nagyokat szunyókálni, literszám vedeli a kávét, pillanatok alatt egész lasagna-hegyeket tüntet el, utálja a hétfőket, de talán még ennél is jobban a kutyákat. Boldog, ha nagyot pöckölhet egy pókba, vagy letépheti a postásról a ruhát. Morcos, máskor meg könnyen ellágyul. Különösen, ha a macijáról, Miciről, a gazdájáról, Johnról, vagy a barátjáról, Ubulról van szó. Ő Garfield, a CsakADanitÉrdekliben pedig kiderül, hogyan kelt ki a habokból pár évtizeddel ezelőtt, egy Jim Davis nevű állandóan mosolygó pasas keze által.

Mindenki gyerekkorának emlékezetes képregényhőse szülőatyja 1945-ben született egy amerikai kisvárosban, az indianai Marionban. Ahogy ő fogalmaz visszaemlékezéseiben: “rögtön fejre is ejtettek, csak ezzel tudom magyarázni, miért lettem képregény rajzoló.” Egy közeli kis farmon nőtt fel szülei és bátyja társaságában. Apja teheneket tartott, anyja pedig gondoskodott róluk és huszonöt macskájukról. Általuk tanulta meg becsülni és érteni a cicákat. Ennek később is igen nagy hasznát vette.

Macska és gazdája
Macska és gazdája

Gyerekkorában súlyos asztmában szenvedett és rengeteg időt kellett ágyban, a négy fal között töltenie. Ilyenkor édesanyja mindig ceruzát és papírt nyomott a kezébe, gondolva, hogy rajzolással majd gyorsabban telik az idő. Első művei ekkor még sorra olyan gyatrára sikerültek, hogy mindegyikre rá kellett írnia, pontosan mit is ábrázol. A lapok képregény-oldalait később is szívesen böngészte. Az érettségi után egy közeli főiskolán folytatta tanulmányait. Barátok, bulik, foglalkozások, bulik, tudásszomj, bulik. Művészet és üzleti tudományok szakon végzett, amelyet követően két évig egy helyi reklámügynökségnél prospektusokat és katalógusokat tervezett, majd rajzolóasszisztensként folytatta.

Jim Davis kevés pénzért, de keményen hajtott. Álma egy saját képregény volt. Mindig is azt tapasztalta, hogy az állatvilág szereplői könnyebben eladhatóak, könnyebben szerethetőek, így ezzel a vonallal kezdett foglalkozni. Első ötlete Gnorm Gnat volt.

Gnorm Gnat-képregény
Gnorm Gnat-képregény

Gnorm hetente jelent meg egy helyi újságban. Davis igyekezett más sajtóügynökségeknek is eladni, de mérhetetlen közöny fogadta szegény kis hogyishívjákját. Akadt azonban egy szerkesztő, aki értékelte művészetét, de feltette neki a kérdést: hogyan képzeli azt, hogy az emberek majd megszeretnek egy bogarat? A kis Gnorm öt évet élt, amikor is aztán az utolsó képkockákon egy hatalmas láb eltaposta. Alkotójának pedig találnia kellett valakit, aki mindenkit elbűvöl.

Mindenképpen négylábúra gondolt. Az akkori képregények tele voltak kutyákkal, gondoljunk csak Snoopyra. Macska azonban sehol. Úgyhogy Davis ceruzát ragadott és megszületett egy termetes, kötekedő, cinikus narancssárga macska. Már csak egy névre volt szükség, és ekkor eszébe jutott nagyapja, James A. Garfield, aki szintén testes, kötekedő és cinikus volt. Minden egybe vágott!

garfield1

Érdekesség, hogy az első rajzokon Garfield még nem volt csíkos, a születése utáni másfél év a karakter kidolgozásával telt, valamint a szereplők és a humor finomításával. Akárcsak pár évtizeddel később J. K. Rowling és a Harry Potter, úgy Jim is számos ügynökségnél kopogtatott, de még mindig inkább csak elutasításba ütközött. De nem adta fel, tudta, jó úton jár. 1978-ig kellett várnia, amikor is a United Feature befogadta őt és dagadt állatát. 1978. június 19-én az olvasók először találkozhattak Garfielddal az Egyesült Államok 41 újságjának hasábjain.

Garfield 1978-ban
Garfield 1978-ban

Az öröm azonban nem tartott sokáig, három hónapos próbaidő után megrendelői elzárkóztak a további közléstől. És ekkor valami egészen meglepő dolog történt. Garfieldnak – hála az emberek macskaimádatának – mégis komoly tábora lehetett, hiszen tiltakozás kezdődött a Garfield-sztorik megszüntetése ellen. Néhány nap leforgása alatt 1300 ingerült levél érkezett a szerkesztőségbe, követelve a képregény folytatását. Garfield újra a hasábokra került, sőt, további lapoknak lett eladva.

Ma, harmincöt év elteltével Garfieldot mintegy kilencven országban, 3500 lapban és harminc nyelven olvassák. A rajzolásnál Jim Davis figyelembe veszi, hogy más nyelveken is olvassák, így igyekszik kerülni a szójátékokat, az idegen nyelvekre nehezen lefordítható szavakat, szófordulatokat.

Ubul, Jim és Garfield
Ubul, Jim és Garfield

Napok óta gondolkodom, mi lehet Garfield titka, miért lapozgattuk hajdanán öcsémmel mi is rongyosra a képregényeket. Sikere szerintem abban rejlik, hogy mindenki a magáénak érzi valahol. A poénok könnyen érthetőek, nem agysebészetről és magfizikáról, vagy az óceániai banánexportról szólnak, hanem falánkságról és lustaságról. Garfield kimondja és megteszi helyettünk azt, amit szeretnénk, de többnyire nem merünk. Feloldja minden bűntudatunkat.

ga110619_hun

Csak egy példa: olyan világban élünk, ahol mindenért bűntudatot kell éreznünk, még egy szem sült krumpliért is. Garfieldot olvasva felbátorodunk, és akár egy egész tállal magunkba tömünk, még egy kis ketchupot is ráküldünk. Hogy Garfield falánk? Végre valaki védelmébe veszi a hasukat szerető embereket!

Garfield és barátai napjainkban

Szerző: Waliduda Dániel

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés