Nelson Rlihlahla (jól kezdődik!) Mandela 1918-ban született egy Qunu nevű faluban. Édesapja törzsfőnök volt (olvashattunk már nálam ilyenről, annak elég rossz vége lett), Nelson azonban nyugati típusú nevelésben részesült. 1938-ban beiratkozott egy feketék számára létesített egyetemre, két évvel később azonban kizárták, mivel diáktüntetéseken vett részt. Hazatérni azonban nem akart, mivel akkor feleségül kellett volna vennie azt a lányt, akit a család kiszemelt számára, úgyhogy inkább Johannesburgba ment. Az Alexandria nevű feketenegyedben telepedett le, ahol megtapasztalhatta a radikális faji elkülönítés embertelenségét. A Dél-afrikai Köztársaságban ezt hívjuk apartheidnek.
A rendszert az ország tíz százalékát kitevő fehér kisebbség egészen 1994-ig alkalmazta a fekete többség felett. A buszokon, ha az alsó részen ki volt írva, hogy „Only White” (Csak Fehéreknek), akkor nem ülhetett le oda nem-fehér. Gyalogolnia kellett. Külön parkokat hoztak létre a feketéknek és a fehéreknek, de voltak közös parkok is, ahol meg volt szabva padonként, hogy milyen etnikum ülhet rá. Egyes utcák csak fehérek részére voltak fenntartva. A feketék az úgynevezett bantusztánok révén külön lakónegyedekbe tömörültek, és a bantusztánból kilépni csak engedéllyel volt szabad. A feketék idegennek számítottak a saját hazájukban. Kilépőt csak akkor kaphattak, ha egy másik bantusztánban, vagy egy mezőgazdasági területen dolgoztak. Akárcsak az indiai kasztrendszerben, itt is szokásos volt, hogy ha egy fehér megvert egy helyi lakost, az utóbbi nem üthetett vissza, különben bíróság elé került.
Nelson Mandela gyűlölte ezt a rendszert. Johannesburgban beiratkozott a jogi egyetemre és az évek alatt az ellenszegülési kampány egyik vezetőjévé vált. 1952-ben megnyitotta első “fekete” ügyvédi irodáját. A cérna akkor szakadt el, amikor az addig vegyes népességű városrészt, Sophiatownt fehér kerületnek nyilvánították, és az ott élő feketéket – köztük Nelsont is irodástul mindenestül – kilakoltatták. 1955-ben álnéven részt vett azon a kongresszuson, amelyen szövetségre lépett a Színesbőrűek Kongresszusa, a Dél-ázsiai Kongresszus és a fehérek Demokrata Kongresszusa. Az eseményen elfogadták a szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály- vagy bőrszínkülönbségre való tekintet nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. Állambácsinak ez persze nem tetszett.
A kormány az elnyomást választotta, és 1956 decemberében letartóztatta a kongresszusi szövetség 156 vezetőjét, köztük Mandelát is. Hazaárulással vádolták, mondván, hogy kommunista felkelést akartak szítani. A négy évig húzódó per után valamennyiüket felmentették. A rendőrség 1960-ban Sharpeville-ben az övezetátlépési engedély ellen tüntető feketék közül hatvankilencet megölt. A vérengzés híre világszerte felháborodást keltett. A válság súlyosbodott, rendkívüli állapotot hirdettek, 22 ezer embert letartóztattak, köztük Mandelát is. Ő elkeseredetten tiltakozott a helyzet ellen, hevesen támadta a rezervátumok létrehozását. Egyre inkább úgy látta, hogy a fokozódó elnyomás ellen fegyveresen kell harcolni. Illegalitásba vonult, és Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla-, és szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hozott létre, amelynek ő lett a főparancsnoka.
1962-ben beutazta Afrikát, adományokat gyűjtött a küzdelemhez, de amikor hazatért letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítélték, amit 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre módosítottak. A Fokváros melletti hírhedt Robben-szigeten tartották fogva. A bebörtönzött Mandela nem irányíthatta tovább az apartheidellenes mozgalmat, de felesége, Winnie karizmatikus alakká nőtt. Bár a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel védelmezte a rendszert, a külső és belső elnyomás végül elodázhatatlanná tette a reformokat. Mandelát 1990-ben, huszonhét év börtön után szabadon bocsátották. 1993-ban az új miniszterelnökkel, F. W. de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott. Mandelát 1994-ben a Dél-afrikai Köztársaság elnökévé választották, ezt a tisztséget visszavonulásáig, 1999-ig töltötte be.
Alig négy évvel szabadulása után így rá hárult a feladat, hogy megoldást találjon a feltörekvő feketék igényeinek kielégítésére, és a fehérek félelmeinek leküzdésére. Számos alkalommal járt külföldön, 1999-ben Magyarországot is meglátogatta. 2009-ben Clint Eastwood filmet is forgatott róla, amelyben Morgan Freeman alakította a politikust. 2012-ben pedig új bankjegysorozatot bocsátottak ki az országban, amelyeken az ő arcképe látható.
2013 decemberében, hazájában hunyt el.
Szerző: Waliduda Dániel
