Színes

Cher ígéri, lesz még vendég a RuPaul’s Drag Race-ben

Magyar idő szerint szombat hajnalban már tudni fogjuk, ki kapja a koronát a RuPaul’s Drag Race szokatlanul hosszúra nyúlt 13. évadában. Az élet azonban ekkor sem áll majd meg, már most javában hallani pletykákat azzal kapcsolatban, mi várható – különösen a koronavírus következtében – a jövőben.

Ebben az évadban a elővigyázatosság miatt például csak nagyon kevés vendég zsűritag vehetett részt a forgatáson, amitől a rajongók csak még kiéhezettebbé váltak a nagy nevek iránt. És az egyik nagy név, aki évről évre felmerül, nem más, mint Cher. Olyan nagy rajta a nyomás, hogy egy nemrég készült interjúban ő is elismerte, ideje tiszteletét tennie a produkcióban.

Eljön az a pont, amikor el kell mennem” – ismerte el az Entertainent Weeklynek. Cher neve a 13 évad során számtalan alkalommal felmerült, rengeteg utalás történt már művészetére. Arról nem is beszélve, hogy Chad Michaels, a legismertebb amerikai Cher-megszemélyesítő az évad negyedik évadának versenyzője és az első All Stars évad győztese volt; Cher fia, Chaz Bono, pedig többször volt vendég zsűritag. Sőt, a hatodik évadban még Cher édesanyja, Georgia Holt is zsűrizett.

Régóta ismerem RuPault. Remek ember. Nézem a műsort… Okos és imádom őt. Lenyűgöző, amit véghez vitt” – teszi hozzá Cher. Nem ő az egyetlen meleg ikon, akit a nézők szívesen látnának a produkcióban, többek között Madonna és Dolly Parton neve is rendszeresen felmerül. Ám ahogy Michelle Visage állandó zsűritag egy alkalommal kiemelte, ezek az emberek rendkívül elfoglaltak, a forgatás azonban egy egész napot igénybe vesz – nekik pedig nem nagyon van idejük egy egész napot ezzel eltölteni.

Cher 1997-ben már vendégeskedett RuPaul egy másik műsorában. Akkor a VH1-on futó The RuPaul Show-ba ment el. A RuPaul’s Drag Race 10. évadában pedig az ő tiszteletére készült Rusical.

 

 

 

Borítókép: Wikipédia

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin