Cher is beszállt az amerikai elnökválasztási kampányba

Javában zajlik az Amerikai Egyesült Államokban az előválasztás, amelynek keretében mindkét nagy párt, a Demokrata és a Republikánus is dönt arról, ki legyen az elnökjelöltje a novemberi választáson. Míg a republikánus oldalon Donald Trump hivatalban lévő elnöknek nincs komoly kihívója, addig a demokratáknál igen kiélezett a helyzet mintegy hatan-heten versengnek …

TOVÁBB OLVASOM →

Cher-feldolgozással ajándékozza meg a rajongókat Adam Lambert

Még tavaly decemberben történt, hogy Adam Lambert előadta Cher ikonikus slágerének, a Belive című dalnak az akusztikus verzióját. Akkor maga az énekesnő is azt írta a Twitteren, hogy annyira megérintette az előadás, hogy nem találja a szavakat és a könnyeivel küzd. Azóta rágták a rajongók Lambert fülét, hogy énekelje fel …

TOVÁBB OLVASOM →

20 különleges fotó a 73 éves Cher életéből

A május 20-án 73. születésnapját ünneplő Cher (teljes nevén Cherilyn Sarkisian LaPiere Bono Allman) páratlan életművet tudhat magáénak. Sokan a „popzene istennőjeként” tartják számon, több mint 100 millió albumot adott el világszerte. Madonna mellett ő az egyetlen, akit kétszer is Európa vezető énekesének választottak. Cher az egyetlen előadó, akinek három …

TOVÁBB OLVASOM →

Sztárok, akik több vasat tartanak a tűzben

Sztárok, akik több vasat tartanak a tűzben Október elején Magyarországon is bemutatták Lady Gaga főszereplésével a Csillag születik című filmet. A drámát már a premierje előtt is nagy médiafigyelem övezte, most pedig arról suttognak a filmes mogulok, hogy könnyen lehet, Gaga még egy Oscar-szobrocskát is bezsebelhet alakításáért. Itt a film, …

TOVÁBB OLVASOM →

A legjobban várt őszi albumok

Véget ért a nyár, a nyári partihimnuszok pedig lassacskán elcsendesednek jó néhány hónapra – persze ez nem jelenti azt, hogy az év hátralévő részében zene nélkül maradnánk. Több kedvenc énekesünk és bandánk is ősszel jelentkezik új lemezzel, úgyhogy össze is gyűjtöttük nektek azokat az albumokat, amelyek megjelenését a legjobban várjuk. …

TOVÁBB OLVASOM →

ABBA-slágerekből készít lemezt Cher

A 72 éves Oscar-, Emmy-, Grammy- és Golden Globe-díjas énekesnő, színésznő, a „popzene istennője” a Today Show című reggeli amerikai tévéműsorban jelentette be: ABBA-dalokból tervez lemezt készíteni. Cher nemcsak szerepel, de egy dalt is énekel a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmmusicalben, amelyet a hazai mozik holnaptól játszanak – az …

TOVÁBB OLVASOM →

Filmajánló – Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

Senki nem kérhetné számon rajtam, hogy nem ismerem az ABBA-t, hiszen a születésem előtt alakultak és még kisiskolás voltam, mikor befejezték az együttzenélést. Igaz, közben eladtak 400 millió lemezt, a rajtuk hallható 100 dallal pedig megváltották jegyüket az örökkévalóságba. Középiskolai angolórán a könnyen tanulható, ám nyelvtanilag nem mindig helyes dalszövegeket …

TOVÁBB OLVASOM →

Az egyik legnagyobb élő meleg popikon vezeti az idei Mardi Gras-t

Több hónapnyi találgatás és spekuláció után péntek délután nyilvánosságra került a hír, miszerint az idei Mardi Gras felvonulást Az Oscar-, Emmy- és Grammy-díjas énekesnő, Cher vezeti. A szervezők ambíciózus szándéka egyáltalán nem meglepő, hisz a márciusi rendezvény a világhírú Mardi Gras történetében kereken a negyvenedik lesz. Egy Cher-volumenű meleg “nagyágyú” …

TOVÁBB OLVASOM →

Cher-babák buktatták le a betörőt

Egy pár gyűjthető Cher baba segített a rendőrségnek, hogy felgöngyölítsenek egy betörési sorozatot.   A 21 éves Jordan Bradley Payne az elmúlt hónapokban több mint 15 házba tört be. Miután a rendőrség átkutatta azt a portlandi motelszobát, ahol a barátnőjével tartózkodtak, a helyszínen legalább 23 megkárosított áldozat személyes tárgyait találták …

TOVÁBB OLVASOM →